Quantcast

Felépülés

„A mellrák nem köthető már semmilyen korosztályhoz”

„A mellrák nem köthető már semmilyen korosztályhoz”
© GingerlySpiced Photography - Tor/Getty Images

Vendégszerzőnk saját beszámolója a mellrák elleni küzdelem hónapja alkalmából.

Mindössze 28 éves volt Bajkó Barbara, amikor kézhez kapta a diagnózist: mellrákja van. A fiatal lány Instagram-oldalán dokumentálta a daganat kezelésének lépcsőfokait, őszintén beszámolva minden mellékhatásról és lelki megpróbáltatásról, amivel meg kellett küzdenie. Háromrészes cikksorozatunk utolsó felvonásában Barbi a sugárterápia velejáróit és a betegségéből tanult legfontosabb tanulságot osztja meg velünk.

Már eltelt egy hét a műtét óta, szépen gyógyulgatok, kell a regenerálódás, mert csak úgy tudták Diót eltávolítani, hogy az izmot is meg kellett kicsit vágni. Óriási fájdalmaim voltak, minden mozgás nehezen megy, de nem hagyom el magam, feszegetem a határaimat.

Nem ér véget itt a kezelés, hiszen a felépülés után még 25 sugárkezelés vár rám, öt hétig minden hétköznap. Sok rosszat olvasok erről a kezelésről, égett bőrről és fájdalmakról számolnak be azok, akik már túl vannak rajta, de igyekszem nem beengedni ezeket a fejembe, nem szeretnék előre félni valamitől, amit még nem tapasztaltam meg. Telnek a hetek, már nincs bekötözve a műtött terület, a bőröm megsínylette a sok újrakötözést, kipirosodott, kidörzsölődött, érzékennyé vált, de mindez nem számít, minden ilyen seb begyógyul, elmúlik idővel.

Felismerés a váróteremben

November közepén izgatottan ülök a radiológián, várom, hogy szólítsanak egy úgynevezett bemérésre, ami ahhoz kell, hogy a sugárkezelések célzottan arra a helyre összpontosítsanak, ahová kell. Tíz perc sem telik el, és készen vagyunk, kapom az időpontot, jövő héten kezdjük is a kezelést. Kapok egy krémnevet, amit a lelkemre kötnek, hogy feltétlenül szerezzek be, és kezdjem el az érintett területet kenni vele, mert segít, hogy a sugár okozta égés enyhe legyen, vagy meg se jelenjen. Szót fogadok, ebben ők sokkal tapasztaltabbak, hazafelé be is megyek egy gyógyszertárba, és otthon már el is kezdem használni a krémet.

A radiológiai váróban hasonló betegek vannak, mint régebben a mammográfián. A körülöttem ülő hölgyek átlag korosztálya 45-60 év közé tehető, de már nem érzem kívülállónak magam, hiszen megtapasztaltam a saját bőrömön, hogy bizony a mellrák nem köthető már semmilyen korosztályhoz, és bizony nemhez sem. Nők és férfiak is áldozatul eshetnek ennek a szörnyű kórnak, és ha időben diagnosztizálják őket, akkor nagy esélyük van a túlélésre. Nagyon fontos tényező az idő, én is szerencsésnek érzem magam, hogy Diót ilyen hamar elkaptuk.

Mintha száz tűvel szurkálnák

Egy nagy, kicsit hideg terem közepén fekszem, egy számomra teljesen ismeretlen gépen, aminek egy része körbeforog rajta, közelebb jön, majd távolodik, néha megáll és olyankor kicsit furcsa sípoló hangot ad ki, felvillan a piros fény az ajtó felett, ami mellett nagy betűkkel figyelmeztetnek, hogy sugárzásveszély. 10-12 perc telik el, és készen is vagyok. Nagyon kedvesek a dolgozók, még zenét is kapcsoltak nekem, hogy gyorsabban teljen az idő, és így megy ez mindennap. A tizenötödik kezelésig nincs is semmi gond, nem pirosodik a bőröm, kenem is a krémmel, örülök neki, hogy van hatása. A tizenkilencedik alkalomra készülök, amikor észreveszem, hogy ha magasra emelem a karom, húzódik a bőr, olyan, mintha 100 tűvel szúrnának egyszerre. Megnézem a tükörben, és ott is van a baj. A teljes hónaljam, a mell és körülötte a bőr pirosan izzik, és nagyon fáj. Az utolsó kezelések már szinte feketére égetik a bőröm, fájdalmas érzés, ha bármi hozzáér, de megnyugtat, hogy nincs több, ennyi volt, jöhet a karácsony.

„Én már jól vagyok”

A hormonkezelés az injekció mellett kiegészül egy gyógyszerrel is, be kell szednem mindennap két pirulát, ettől felerősödnek a klimax tünetek, sokkal gyakrabban vannak hőhullámaim, és éjszaka is nehezen alszom. Februárban megkezdjük az utókezelést, a combomba kapok háromhetente injekciót, négyhetente jön a hormoninjekció és a mindennapi gyógyszer. Ez a mesterhármas teszi ki a kezelést egészen októberig. Én már jól vagyok. Persze, vannak kellemetlen mellékhatások, de élek, és itt vagyok, segíteni tudok a történetemmel, a tapasztalataimmal. Ez a legfontosabb.

Sok mindent megtanultam Diótól, figyelek a testem jelzéseire, nem hajtom túl magam, türelemmel vagyok felé, és ápolom, ha éppen arra van szükség. Eljárok a szűrésekre, mert tudom, hogy az idő egy nagyon fontos tényező, és az időben felfedezett betegségek nagy eséllyel gyógyíthatóak.

Ha pedig egy valakit meg tudtam győzni a történetemmel arról, hogy önvizsgálatot végezzen és eljárjon szűrővizsgálatokra, akkor már megérte.