Minek szenved, aki nem bírja?

A következő hetekben kollégánk, Tédé húsbavágóan őszinte, kellően önkritikus és nem kevésbé vicces beszámolóját olvashatjátok arról, hogyan küzd meg egy férfi a plusz kilóival.

8. Nap

123,80

Hol a szenvedés van, ott szenvedés van. Márpedig a fogyókúra a létezés keserű pohara.

A férfiszenvedés szakirodalma az ókortól napjainkig – nos nem egyszerűen könyvtárak millióit képes megtölteni, de a könyvtárság fundamentuma maga a férfiszenvedés. Ez az irodalom és egynéhány komoly tudományág mozgatórugója. Állítom: a világ szegényebb lenne férfiszenvedés nélkül.

(A bennem élő feminista miatt dukál: természetesen a nők is szoktak szenvedni, de abból nem csinálunk nagyregényt. A női szenvedést a férfiszenvedésen alapuló civilizáció igyekszik a gyerekszülésre és a betört körmökre redukálni. Utóbbit azonban ellopták a metroszexuális férfiak. Előbbiről pedig – köszönjük Anyaszentegyház – amúgy is maguk tehetnek. Nem kellett volna annyit nyígni az almával.)

A férfi méltósággal és némán szenved – legalábbis ezt gondolja magáról. A férfi szenvedése, mint tajtékzó habokkal szembe szálló, magányos szirt. A férfit szenvedés közben csodálni kell. A szenvedő férfi magányos és szép. Szenvedés közben a férfi felmagasztosul.

A férfi valószínűleg nem lenne képes elviselni már a szenvedés gondolatát sem, ha a fentiekkel nem öltöztetné fel a szenvedő pózt.

A valóságban persze a szenvedő férfi nyüszög, nyíg, nyivákol – szenvedése a felmagasztosulás helyett a gyermeki létbe löki vissza. Ott is – ó, kárhozat –, a dackorszakba. A szenvedő férfin nem lehet segíteni, legfeljebb megpróbálni elviselni.

OLVASD VISSZA!

0. Nap

6. Nap

7. Nap