Depressziós tinédzserek

Extrasérülékeny, mégis szinte láthatatlan

A The Independent napilapban év elején jelent meg egy cikk a brit kamaszok mentális egészségéről, melyben sokkoló statisztikákat közöltek: az utóbbi 25 évben 70%-kal nőtt a valamilyen pszichés zavarban szenvedő serdülők aránya, és 2009 óta megduplázódott az ügyeleteken a pszichiátriai ellátást igénylő esetek száma. Az ezredfordulón a WHO már jelezte, hogy 2020-ra a legnagyobb betegségterhet jelentő betegségcsoport a depresszió lesz. Megrázó történet nálunk is akad: februárban egy 12 éves magyar fiú lett öngyilkos a rossz jegyei miatt. Valóban romokban a tinik lelki egészsége?
Lányok veszélyben

L.-nél jó néhány érthetetlen rosszullét után 17 évesen diagnosztizáltak pánikbetegséget és depressziót, ami az orvosa szerint már régóta tartott. A pszichoterápia mellett gyógyszeres kezelést is kapott. A betegséget kiváltó szinte összes körülmény adott volt nála, így a története már-már tankönyvbe illő példa – de tegyük hozzá, ez elég ritka. „13 évesen kezdtem füvezni, sokat. A szüleim folyton balhéztak, aztán elsős koromban az anyám rákos lett. Iszonyú volt szembesülni azzal, hogy meghalhat. A párkapcsolataim is borzalmasak voltak. A középiskola alatt végig totál értéktelennek és boldogtalannak éreztem magam: én szar vagyok, velem csak szar dolgok történnek, az egész világ fekete. Már voltak pánikrohamaim, amikor elváltak a szüleim, a depresszióra ez is rátett egy lapáttal. Az anyám öngyilkosságot kísérelt meg, és utána megszűnt szülőként funkcionálni, miközben nekem pont arra lett volna szükségem, hogy valaki segítsen. Az apám vigyázott rám valamennyire. Az volt az alapélményem, hogy az én betegségemnek nincs legitimitása. Nem emlékszem, hogy voltak-e egyáltalán barátaim, hogy lett volna bárki, akinek erről beszéltem. Iszonyúan egyedül éreztem magam. A diagnózis viszont megnyugvás volt, és végre valaki értette, mit élek át, és látszott némi remény. A pánikzavarral valószínűleg a szüleimnek próbáltam jelezni: kapjanak már el, mielőtt még mélyebbre merülök. A depresszió nem volt elég látványos, és azt sem vették észre, hányszor mentem haza teljesen beszívva. A pánikkal legalább valami elindult.”

A fiatalok körülbelül egynegyede a felnövése során küzd valamilyen mentális problémával és ez nagyon nagy arány. „A mindennapi klinikai munkában látjuk, hogy van növekedés a hangulatzavaros, szorongásos kórképek számában, bár nem robbanásszerű. Ebbe az is belejátszik, hogy finomodott a diagnosztika, javult az európai ellátórendszer, és lehet, hogy korábban bukkannak fel az esetek” – mondja dr. Dallos Gyöngyvér, a Vadaskert Gyermek- és Ifjúságpszichológiai Kórház és Szakambulancia szakorvosa.
Tabuk és tévhitek

„A gyerekek mentális zavaraihoz való hozzáállás teljes egészében tükrözi a felnőtt társadalom gondolkodását: pszichológushoz, pszichiáterhez járni még mindig tabu és stigma. Tizenkét éve dolgozom pszichiátrián, és mit sem változott a betegekhez való hozzáállás. Gyakran előfordul például, hogy az általunk írt igazolást átpecsételtetik a háziorvossal, hogy az osztályfőnök ne tudja elolvasni, hol jártak” – folytatja a szakorvos. A tabu talaján számtalan negatív gondolat, előítélet él a szülőkben a pszichés zavarokkal kapcsolatban. „Gyakran kérdezik, hogy kinövi-e a gyerek. Az is maszatolás, hogy egy gyerek nem lehet rosszul, hiszen csak annyi a dolga, hogy az iskolában jól teljesítsen. Ha más elvárás nincs vele szemben, mi baja lehetne? Az a »magyarázat« is fel-felmerül a szülőkben magatartászavarok kapcsán, hogy nincs a gyerekkel semmi baj, »csak a barátai miatt sodródott bele« – mintha ragályos lenne” – sorolja Dallos Gyöngyvér a sztereotípiákat.
csak akkor jut el egy kamasz orvoshoz, amikor már nagyon súlyos a helyzet.
a nemzetközi SEYLE kutatás, melyben egy hazai munkacsoport is részt vett dr. Balázs Judit vezetésével, 2014-ben azt találta, hogy a magyar fiatalok 12%-a foglalkozott már az öngyilkosság gondolatával. De ezek a számok nem Holt költők társasága-féle normális, kamaszos ábrándozást jeleznek, ugyanis az említett tinédzserek 10%-a eljutott a kifejezett szuicid gondolatokig (tehát megtervezték), 3%-uk pedig tett is rá kísérletet. Azért is olyan megrázó a cikk elején említett haláleset, mert 14 év alatt 1:100 000-hez a befejezett öngyilkosságok aránya, míg 14–19 éves kor között az arány megtízszereződik. „Szélsőséges esetekben előfordul, hogy a gyerek úgy érzi, nem tud ekkora teherrel megbirkózni. Lehet, hogy lenne támogató erő, ő szubjektíven mégis azt éli meg, hogy nincs, hogy magára marad, amihez szégyen és félelem társul” – mutat rá Dallos Gyöngyvér. Az öngyilkosságot nem mindig előzi meg  szorongás vagy depresszió, akut krízishelyzet is vezethet szuicid gondolatokhoz, kísérlethez.

A cikket teljes terjedelmében az ELLE magazin augusztusi számában olvashatjátok!