7 hatásos lépés a boldogság eléréséhez

A gyerekkor felidézésétől a B tervig

Relativizálás ❱

Alexandra Reinwarth könyvéből (Am Arsch vorbei geht auch ein Weg – A teszek rá is járható út) Németországban több mint félmillió példány fogyott, és érthető is, hogy miért. Elég az egymásnak ellentmondó előírásokból, elég a jó tanácsokból, amiktől csak egyre hibásabbnak érezzük magunkat, elég a mentális környezetszennyezésből! Ahhoz, hogy megszabaduljunk az efféle barátainktól, kollégáinktól, családtagjainktól, akik csak elszívják az energiáinkat,

a legjobb, ha szelektálunk: fogalmazzuk meg, mi az, amit nyomasztónak érzünk, ne foglalkozzunk azzal, hogy mit gondolnak rólunk mások, és vállaljuk a döntéseinket – íme, a nyerő szentháromság. A könyv elolvasása után nem fogunk többet foglalkozni sem a nyafka barátnőnkkel, sem a hasonló elveket valló anyósunkkal. És minden sokkal jobb lesz.

Vissza a gyerekkorba ❱

Christie Vanbremeersch könyve, a 365 jours pour retrouver son âme d'enfant (365 nap, hogy újra rátaláljunk gyermeki lelkünkre) poétikus megoldást javasol, és azok számára lehet ideális, akik nosztalgiával gondolnak vissza a gyermeki lét zöld édenkertjére – ezzel persze nincs mindenki így. Hogy is volt akkor, amikor még nem nyomta annyi felelősség a vállunkat, amikor nem kellett fontos döntéseket hoznunk, amikor még előttünk állt az egész élet, amikor még mindent meg kellett álmodnunk? Lehetséges megtalálni ugyanezt a könnyedséget felnőttként? A szerző konkrét javaslatai: tanuljunk meg egy verset minden héten, fedezzünk fel új helyeket, írjunk levelet a Jézuskának, az utcán ne lépjünk vonalra, szerkesszünk otthon újságot, de úgy, hogy közben fütyülünk a helyesírásra, térjünk vissza a gyerekek mágikus gondolkodásához, és együnk sok sütit. Talán van, akinek ez a legbiztosabb út a boldogság felé.

Baráti összejövetelek rendezése ❱

A boldogság az emberi kapcsolatokban rejlik. Az otthoni vendégség a társasági élet legkellemesebb módja még akkor is, ha sem eszközeink, sem tehetségünk, sem időnk nincs ahhoz, hogy órákat töltsünk a konyhában és főzzünk. Ezt állítja Nadine Levy Redzepi,

a világ egyik leghíresebb séfjének, a dán René Redzepinek felesége a könyvében, amelyben családi recepteket gyűjtött össze. Lehet, hogy azt gondoltuk róla, menő sznob instagrammer, de könyvéből kiderül, hogy vidám, két lábbal a földön járó nő, három kislány anyukája. Vele minden olyan egyszerűnek tűnik, és semmi nem unalmas. A jó sült csirke titka? A vaj!

És mindenekelőtt az, hogy ha egyszer beraktuk a sütőbe, akkor ne nyúljunk hozzá, amíg kész nem lesz. Levy energiájának és jókedvének nem lehet ellenállni: nemcsak a főztünkért járó dicséreteket fogjuk bezsebelni, de a könyvtől az önbizalmunk is helyrebillen. A vaj különben is tök jó, nem igaz?

Harc ❱

Egy profi bokszolónő tanácsai: ennél radikálisabb önsegítő módszer talán nincs is. Harc. Nyerd meg a meccset az önostorozás ellen – ez Hazel Gale könyvének címe, amelyben nem kevesebbet javasol, mint hogy győzzük le a gátlásainkat és krónikus fáradtságunkat. A kickbox világbajnoknőnek megváltozott az élete, amióta tíz évvel ezelőtt felfedezte a kognitív hipnoterápiát, és a belső harc lett az új kihívás számára. Az biztos, hogy önostorozásban mi, nők általában nagyon jók vagyunk: gyakran érezzük úgy, hogy nem felelünk meg a külvilágnak, függünk másoktól, és a legkülönbözőbb fóbiákat és függőségeket tudjuk felmutatni. A lista hosszú, de van megoldás, és ezt ebben a sűrű szövetű könyvben olyan egyértelműen megkapjuk, akár egy jobbegyenest.

Színezés ❱

Csukjuk be a szemünket, és adjunk színt azoknak az embereknek, akik idegesítenek. Szürkék, ugye? És akiket szeretünk? Fehéren ragyognak? Nos, ez közkeletű tévedés. Valójában bárki lehet piros, sárga, zöld vagy kék – bármilyen színű. A svéd kommunikációs szakember, Thomas Erikson Idiótákkal körülvéve – Hogyan értsük meg azokat, akiket lehetetlen megérteni? című könyvével eddig több mint egymillió olvasót hódított meg, és eleinte kicsit zavaros pszichológiai analízise a végére nagyon meggyőző. Az olvasó gyorsan beszáll a játékba, mert nagyon szórakoztató kiszínezni az ismerőseinket (az én főnököm például, akiről úgy érzem, hogy néha felemészt az energiájával, piros, a férjem zöld, enyhe kékes beütéssel, ezért tart hetekig, amíg meghoz egy döntést), de elsősorban nagyon sok mindent tanulunk saját magunkról. Ha valaki rájön, hogy kanárisárga (ez extrovertáltságot, spontaneitást, figyeleméhséget jelent), nekiláthat aktívan dolgozni azon, hogy egy kis zöldet szerezzen be magának, ami a türelem, a kitartás és az empátia színe.

Hangok hallgatása ❱

Most nem a coachok meditáció közben hallgatandó okos tanácsaira gondolunk. Stéphane Haskell rendező és jógaoktató, akinek néhány éve a jóga az életét mentette meg (a stressz következtében kialakult betegsége miatt gyakorlatilag egy fotelhez láncolva élt, mígnem hosszas keresés után a jógának köszönhetően tanulta meg újra mozgatni a lábait), elmagyarázza, hogy a hang milyen módon tesz nekünk jót. Nincs szükség különböző testhelyzetekbe csavarodva „ommmm”-ot zengeni 42 fokra felfűtött teremben – ha viszont hallgatunk, és közben valóban meghalljuk a hang rezgéseit, a zajokat és a zenét, ami körülvesz, akkor jobban oda tudunk figyelni magunkra, és könnyebben kigyógyulunk a szorongásainkból. A szerző szerint mindennek tudományos alapjai vannak. Meggyőző – és ráadásul nem is fárasztó.

Lustálkodás ❱

Az angol Tom Hodgkinson az életművészet rangjára emelte a naplopást. A lustaság és

a semmittevés szerinte művészet, ami lehetővé teszi, hogy ábrándozzunk, miközben tisztázzuk a gondolatainkat; hogy visszanyerjük a szabadidőnket; hogy helyet és időt csináljunk színtisztán boldog pillanatoknak. Óda a semmittevéshez, amivel egyébként Jennifer McCartney Palmer, egy Brooklynban élő kanadai szerző is egyetért. Ő az egyik könyvében a rendetleneket magasztalja (De la joie d'être bordélique – A rendetlenség dicsérete), és az öröm és a boldogság kulcsának tartja, ha csak a legszükségesebb dolgokat tesszük meg, és távolságot tartunk azoktól, akik mindig többet akarnak csinálni. Elnyúlni a kanapén, rendetlenséget hagyni a lakásban, eggyel több pohárral inni, lemondani a találkozókat – bárki képes arra, hogy lusta legyen. A mottó ez lehet: „Embernek lenni eleve elég bonyolult, ne aggódjunk még amiatt is, hogy tehetségesen kellene csinálnunk.”

Legyen B tervünk ❱

Az alternatívák megkönnyebbülést hoznak és biztonságot adnak. Legalábbis Laurence

Bourgeois humánerőforrás-szakértő ezt állítja Les gens heureux ont toujours un plan B

(A boldog embereknek mindig van B tervük) című könyvében. A megoldás, hogy megoldásokkal rendelkezünk, és ez a nyomasztást is leveszi a vállunkról: „Olyan ez, mint egy tornaóra a lélek számára: képessé tesz arra, hogy reagáljunk, ha egyszer a tervünk, amelyre hónapok oda készültünk, dugába dől. Azt jelenti, hogy mindig legyünk résen, vegyük észre a lehetőségeket, amelyekről túl gyakran nem veszünk tudomást, mert csak arra figyelünk, ami szerintünk az egyetlen lehetséges út.” A szakember azt tanácsolja, mindig legyen a fejünkben egy olyan terv, amiről álmodozunk: „Én azt mondom, hogy mindig legyen egy vagy két B tervünk – elutazni egy világ körüli útra, kivenni egy év fizetés nélküli szabadságot és nekiindulni a családdal együtt, írni egy regényt, nyitni egy vendégházat… Valami, amit magunkban dédelgetünk, és mindennap csiszolgatjuk a megvalósítás tervét.”

Legyünk sámánok ❱

Ha arra még nem állunk készen, hogy sólyomasszonnyá változzunk, merítsünk inspirációt Sandra Noirtin spirituális útjából! Ő a Je suis devenue chamane (Sámán lettem) című könyvében arról a változásról ír, amelynek során egyre bölcsebb lett, és azt érezte, hogy egyre erősebben kapcsolódik az univerzumhoz. Mivel a sámán szó nemcsak azt jelenti, „az, aki tud”, hanem azt is, „az, aki ugrik, mozog és táncol”, kezdhetjük a második definícióval, így biztosan felszabadítjuk a pozitív energiáinkat.

Vegyük le a szürke szemüvegünket ❱

François Lelord, az optimista pszichiáter, a Hector et les lunettes roses (Hector és a rózsaszín szemüveg) szerzője szerint minden, ami a világból eljut hozzánk, egy szűrőn keresztül hatol át, ami köztünk és a valóság között feszül, és a neveltetésünk, érzelmi élettörténetünk eredménye. Ahhoz, hogy meg tudjuk változtatni az olykor negatív hozzáállásunkat, elég lenne annyi, hogy tisztába jöjjünk a tévedéseinkkel. A szeretteinkkel kapcsolatban például vegyük le a röntgenszemüvegünket, amely miatt azt hisszük, hogy ismerjük a gondolataikat. Nem hívott: nem szeret; viszautasította a tervemet: butának tart. Hagyjuk az előítéleteket, amelyek általában nem igazolhatók, és az esetek nagy részében hamisak is.

Térjünk vissza a földre ❱

Növényeket ültetni, elnézegetni, ahogy nőnek: mindez azt jelenti, „tudomást veszünk az élet ritmusáról” – állítja Martine Laffon filozófus, a Cultiver son petit jardin intérieur (Belső kertünk gondozása) című könyv szerzője. Művében végigmegy a kertek történetén, a középkori zárt kertektől kezdve az andalúz-arab csodákig, és azt mondja, legyünk mi magunk is „kert”, amelyben a türelmet, az alázatot és a harmóniát nevelgetjük.

Filozofáljunk ❱

Gondolkodom, tehát mosolygok? A fiatal filozófus, Marie Robert gondolkodóról gondolkodóra végigveszi a filozófusok (például Rousseau, Montaigne, Descartes) megoldásait és az élettel való megküzdési stratégiáikat. Simone Weil azt mondja, hogy ne féljünk szembenézni a valósággal, Paul Valéry szerint legyünk elég merészek ahhoz, hogy „félretegyük a tudásunkat

a cselekvés kedvéért, és merjünk válogatni az ismereteink között, hogy csak azokat tartsuk meg, amelyek motiválnak.” A következtetés: „Feltámad a szél! Próbáljunk meg élni!”