Hogyan csap be minket az agyunk a mindennapokban? – a híres szakértő magyarázza el a választ

Szeretünk úgy tekinteni magunkra, mintha mindig tudatosan, logikusan hoznánk meg döntéseinket. De vajon tényleg így van? Gyakran azt hisszük, hogy szuperemberek vagyunk, akik mindenre képesek és urai a döntéseiknek, pedig valójában legnagyobbrészt irracionális minták vezérelnek bennünket.

 

Dr. Ali Fenwick nemzetközileg elismert viselkedéstudományi és szervezeti pszichológia szakértő, a Hult International Business School professzora. Kutatásai a szokásokra, társas viselkedésre és a digitális technológia hatásaira fókuszálnak. Nemcsak akadémiai munkájáról ismert: a TikTokon is hatalmas követőtábora van, ahol „modern day psychologist” néven magyarázza el közérthetően a pszichológiai és viselkedéstudományi jelenségeket. A Brain Bar Budapest fesztiválon vele beszélgettünk arról, hogy az agyunk gyakran épp azzal vezet félre minket, hogy biztonságra programozott, nem pedig sikerre.

Az agyunk és a beépített átverés

Azt hisszük, hogy szupermanek vagy szuperwomanek vagyunk, akik mindig a legjobb döntést hozzák. De ez nem igaz

– fogalmazott Fenwick. 

Az agyunk nem ellenségünk, amikor „átver” bennünket – egyszerűen egy ősi igény szerint működik, amely a túlélést helyezi a középpontba, hiszen az emberiség történetében az önmegvalósításnál ez sokkal hosszabb ideig volt nem hogy fontos, konkrétan élet-halál kérdése. Ha jött egy ragadozó, az ősembernek nem volt meg az a luxusa, hogy higgadtan átgondolja, mi is lenne a megfelelő válaszadás, azonnal reagálnia kellett és elmenekülni. De az idők finoman szólva is megváltoztak, és ha a modern világban mindig csak az automatizmusainkra hagyatkozunk, könnyen tévútra kerülhetünk. A viselkedéstudományi és szervezeti pszichológia szakértő szerint a valódi fejlődés és jobb döntések titka, hogy felismerjük: esendő, sokszor irracionális lények vagyunk, és ezzel nincs is semmi baj. Épp ez adja a lehetőséget arra, hogy reflektívebbé, tudatosabbá váljunk.

A szuperember-illúzió

Sokszor hisszük magunkat jóval tudatosabbnak, mint amilyenek valóban vagyunk: végtelen agyi kapacitással, logikus gondolkodással és tökéletes döntéshozó képességgel. Dr. Ali Fenwick viselkedéstudományi szakértő szerint azonban ez puszta illúzió. Az önkép és a valóság közötti ellentétet humoros hasonlattal írja le: míg hajlamosak vagyunk magunkat Mr. Spockként, a racionális logika bajnokaként látni, addig a valóságban sokkal inkább Homer Simpsonra hasonlítunk – hibázunk, beleragadunk rossz helyzetekbe, és gyakran az érzelmeink vezérelnek.

Irracionálisak vagyunk, de ami érdekes: kiszámíthatóan irracionálisak

– mondja Fenwick. A szüleinktől hozott minták, a felnövésünk során berögzült sémák sokkal jobban meghatározzák a döntéseinket, mint gondolnánk, akár olyan apró kérdésben, hogy például milyen színű fogkefét választunk, egészen a párválasztás vagy a munkahelyi viselkedésünk sokkal nagyobb és fontosabb témaköréiig.

Tudatos és automatikus döntések

Fenwick szerint rettenetesen túlbecsüljük a tudatosság szerepét a mindennapi választásokban. „Az emberek döntéseinek összetételét így határozhatjuk meg: körülbelül 20 százaléka tudatos, a maradék 80 százalék automatikusan történik.” Ez a szám már önmagában elgondolkodtató, de a kép még árnyaltabb: becslések szerint viselkedésünk 85–90 százaléka szokásokra, berögzött mintákra épül. Ami különösen érdekes, hogy ez egyfajta energiamegtakarítási stratégia. Ugyanis az agyunk egyáltalán nem a sikerre vagy boldogságra, hanem a túlélésre van programozva. Ezért, ahol csak tud, egyszerűsít.

Az agyunk lusta, mindig a legegyszerűbb megoldást keresi

– mondja Fenwick. Ennek rengeteg gyakorlati haszna van, például hogy nem kell minden lépésünkbe vagy levegővételünkbe belegondolni, mielőtt megtesszük őket, viszont ára is van: sokszor ugyanazokat a hibákat ismételjük, vagy beragadunk egy biztonságosnak tűnő, ám valójában ártalmas helyzetbe.

Gyors és lassú gondolkodás

A jelenséget Daniel Kahneman kettős folyamatelmélete írja le, amelyre Fenwick is hivatkozik. Az első rendszer (system 1) a gyors, automatikus működés, amelyből az ösztönös válaszaink érkeznek. Ez teszi lehetővé, hogy azonnal rávágjuk: kettőször kettő négy. A második rendszer (system 2) a lassabb, reflektív gondolkodás, amely nagyobb energiát igényel, de cserébe valódi mérlegelést és tanulást tesz lehetővé. Fenwick egy sor példával érzékeltette a különbséget:

Ha azt kérdezem, mennyi kettőször kettő, azonnal válaszolunk. De ha azt kérdezem, mennyi tizenkilencszer huszonhét, már megakadunk. És ha azt kérdezem, hány golf labda fér el egy Airbus A380-ban, akkor legtöbben hasraütésszerű választ adnak – mert az agy nem akar energiát pazarolni.

 
Az érzelmek hatalma

Az automatikus gondolkodást nemcsak  a megszokások és berögzött minták, hanem a pillanatnyi érzelmeink is befolyásolják. Fenwick hangsúlyozza: a negatív élmények sokkal erősebben hatnak ránk, mint a pozitívak. „Ha egy negatív üzenet ér minket, az háromszor-négyszer nagyobb nyomot hagy bennünk, mint egy pozitív. Az agyunk túlélési programja miatt először a veszélyt érzékeli.” Ezért hajlamosak vagyunk a negatív dolgokra sokkal érzékenyebben reagálni, és inkább kerüljük a kockázatokat, mint hogy bevállaljuk őket. Emiatt gyakran olyan helyzetekben maradunk benne, amelyek rosszak számunkra, pusztán azért, mert fals módon azokat biztonságosabbnak érezzük, ahogy a mondás is tartja „az ismerős rossz néha jobb, mint a bizonytalan jó”. Ez magyarázza, miért vagyunk hajlamosak túlreagálni apró fenyegetéseket, vagy miért ragaszkodunk a biztonságosnak vélt, de valójában egyáltalán nem építő vagy kielégítő helyzetekhez. Az agyunk inkább megvédene bennünket a bizonytalantól, még akkor is, ha a változás hosszú távon jobb lenne.

A komfortzóna csapdája

Már tudjuk, az agy átverése mögött az húzódik meg: siker helyett túlélés és energiamegtakarítás. Ez a biztonságra törekvésnek köszönhetően azonban komfortzónánk könnyen csapdává válhat. „Sokszor egyszerűen csak nem akarunk változtatni” – mondja Fenwick. Inkább visszahúzódunk: azt gondoljuk, jobb egyedül, gyanott maradni, mert legalább magunkban bízhatunk, ezt a helyzetet már ismerjük. Ez a hozzáállás egyre inkább jellemző az úgynevezett „me generation” („én-generáció”) gondolkodására, amely az elmúlt években erősen megerősödött. A digitális világ csak fokozza ezt a hajlamot.

Amint kihívás ér minket, előkapjuk a mobilunkat. Ha valakit nem kedvelünk, egyszerűen eltüntetjük az életünkből – ghosting, unfriend, blokk. Ezek az online minták beszivárognak az offline életbe is.

Ezáltal viszont elveszítjük a társas „izmainkat”: egyre kevésbé tudunk szembenézni konfliktusokkal, kihívásokkal, elutasítással. Olyan ez, mintha abbahagynánk az edzést: az izmaink elgyengülnek, még akkor is, ha korábban erősek voltak. Fenwick szerint a valódi fejlődés csak a komfortzónán túl történik. Ha mindig a biztonságot választjuk, könnyen beleragadunk rossz helyzetekbe – kapcsolatokba, munkahelyekbe vagy életstílusokba –, miközben a változás lehetőségétől elzárjuk magunkat.

Hogyan lehetünk tudatosabbak?

Bár az automatikus reakciók sosem fognak eltűnni, és nagy bajban is lennénk, ha megszűnnének, a szakember szerint megtanulhatjuk ( és érdemes is )erősíteni a reflektív gondolkodást. A kulcs a lassítás és az önvizsgálat. „A reakció és a választ adás különbsége fontos: előbbi azt jelenti, hogy hagyjuk az automatikus működsét előtérbe kerülni, a második viszont azt, hogy felelősséget vállalunk a reakciónkért” – mondja.

Ehhez több módszert is ajánl:

Megállás: ha valami felidegesít, ne reagáljunk azonnal, hanem kérdezzük meg magunktól: miért érzem most így magam?
WAIT-technika: Why Am I Talking? – miért beszélek éppen? Van valódi mondanivalóm, vagy csak idegességből, zavarból beszélek?
Introspekció: figyeljük meg az érzelmeinket és a viselkedésünket, hogy mit árulnak el rólunk.

A szakértő úgy véli, hogy a modern világban, ahol minden gyors reakciót vár el, még fontosabb tudatosan fékezni.

Az agyunk biztonságot akar, de a növekedés mindig a komfortzónánkon túllépés esetében történik. Ha meg akarjuk érteni önmagunkat, időnként ki kell kapcsolnunk a robotpilótát.