Amikor a test is szóhoz jut – egy különleges terápiáról mélyebben

Sokan azt hiszik, a terápia csak végeláthatalan beszélgetésről, rosszabb esetben állandó panaszkodásról szól, de egyre elterjedtebbé válnak azok a módszerek, amik nem csak az intellektus felől közelítik meg a lelki tüneteket. Most egy ilyet mutatunk be. 

Kulcsár-Molnár Adrienn az Integrative Core Dynamics (ICD) magyarországi tanára, Somatic Experiencing-gyakorló. Budapesten és Debrecenben, személyesen és online kísér klienseket – magyarul és angolul, határokon innen és túl. Agrárközgazdász kutatóként kezdte pályáját Belgiumban, ma az emberi idegrendszer és a test–lélek kapcsolódás természetes önszabályozását kutatja. Olyan egyéni és csoportos terápiáról mesélt nekünk, amely során a kliensek visszanyerhetik testi jelenlétüket, érzelmi stabilitásukat és életerejüket.

Bölcsesség a testünkben

Sokan tapasztalják, hogy bár értik, miért szoronganak, miért fáradtak, vagy miért kerülnek újra és újra hasonló kapcsolati helyzetekbe, a változás mégsem következik be. A testorientált pszichoterápiák, köztük az Integrative Core Dynamics abban különböznek a hagyományos, beszélgetős (analitikus) terápiáktól, hogy a testet is bevonják a gyógyulás folyamatába.

A testünk bölcsebb, mint gondolnánk. A korai sérüléseink, a kimondatlan félelmeink, a visszatartott vágyaink mind ott rögzülnek az izmokban, a légzésben, a mozdulatainkban. Az ICD ezekhez a mélyen beágyazott tapasztalatokhoz vezet vissza

 – mondja Kulcsár-Molnár Adrienn.

A gyökerek: Freudtól Wilhelm Reichig

Az ICD gyökerei Wilhelm Reich munkásságához nyúlnak vissza, aki Freud tanítványaként elsőként figyelt fel arra, hogy a lelki védekezés testi szinten is megjelenik. Az olyan, életünket végigkísérő és sokszor egyáltalán nem tudatosított reakciók, mint a légzés visszatartása, a váll megfeszítése, a stressz hatására ledermedés mind annak a lenyomatai, ahogyan gyerekként reagáltunk a minket ért hatásokra. „Már Freud is elkezdett azzal dolgozni, hogy hogyan rögzülnek a testünkben a korai sérülések; hogyan védjük magunkat a légzés vagy a mozdulatok leállításával attól, ami gyerekkorban ért minket” – teszi hozzá a szakember. Reich felismeréseiből fejlődtek ki azok az irányzatok, amelyek ma a test és a psziché egységét hangsúlyozzák, az ICD módszer is ezek közé tartozik.

Intellektuális megélés vs. testi érzetek

Az ICD-ben a terápia nem csupán beszélgetés, intellektuális analizálás, hanem aktív figyelem a testre és a benne zajló folyamatokra. A terapeuta és a kliens együtt vizsgálják, mi történik a testben, amikor egy nehéz téma megjelenik. „Figyelünk arra, hogy milyen érzetek vannak a testünkben, az ott tárolt feszültségek hogyan akadályoznak minket. Ha például megijedünk, hátramegy a fej, felhúzzuk a vállunkat, a szemünkkel keressük a veszélyt, összehúzódik a teljes test.

Ha ezt az életünk korai szakaszában sokat tapasztaltuk, gyakoroltuk, testi páncéllá rögzül. A terápia alkalmával a testérzetekre visszük a figyelmet

– magyarázza Adrienn.

A folyamat célja, hogy a test befejezhesse azokat a reakciókat, amelyek egykor elakadtak. „Abban segítünk a kliensnek és a testnek, hogy valahogy befejezze azt a mozdulatot, ami bennragadt. A megijedés mögött ott lehet egy olyan mozdulat, hogy el akartam menekülni, el akartam tolni, aki megijesztett, vagy éppen oda akartam húzni, aki biztonságot ad” – meséli. Amikor ezek az impulzusok megmozdulnak, elindulhatnak, a test és az idegrendszer is megkönnyebbül. „Amikor sikerül megcsinálnunk egy olyan mozdulatot a testben, ami korábban be volt ragadva, gyakran jönnek könnyek, remegés, finom megkönnyebbülés. Szimpatikus aktiváltságból paraszimpatikus helyre tud megérkezni az idegrendszer.”

A karakterstruktúrák: korai sérülések lenyomatai

Az ICD karaktertípusokkal, vagyis karaktervédelmekkel dolgozik. Ezek a korai életszakaszok sérüléseiből épülnek fel, és később meghatározzák, hogyan reagálunk a világra.

Reich öt fő karakterstruktúrát írt le:

• Skizoid karakter – a legkorábbi, perinatális időszakhoz köthető sérülések. A világ nem biztonságos, a testből való „kiköltözéssel” védekezés jellemzi.
• Orális karakter – a gondoskodás és szeretet hiányából ered. A felnőtt test energiahiányos, beesett mellkasú, „nincs bennük erő, hogy eltoljam, ami kell, vagy odahúzzam, ami kell.”
• Pszichopata karakter – a biztonság hiányát kontrollal, dominanciával ellensúlyozza.
• Mazoisztikus karakter – elfojtott düh, visszatartott energia, a saját impulzusok megtagadása jellemzi.
• Rigid karakter – a serdülőkor sérüléseihez kötődik, ahol a szeretet és szexualitás szétválik; külső erő és belső merevség együtt jelenik meg.

„Például egy skiziod karakterű kliensnél sokszor tapasztaljuk, hogy nincs kapcsolat a testével, mintha nem lenne jelen a testében. Külső jellemzők is árulkodóak lehetnek: vékony ízületek, hideg kezek, lábak, mintha félig már „kiköltözött” volna. A munka első része, hogy visszamegyünk a testbe, elkezdjük tanulni a testi nézeteket. Az intellektualizálásból, a fejben létből visszahozzuk a testébe, a testérzetek megfigyelésével, felismerésével és megélésével” – magyarázza a terapeuta.

A düh megélése

A testorientált folyamatban a düh nem elfojtandó érzés, sőt. Megélése a gyógyulás egyik fontos pontja. Az ICD-ben ez az energia nem romboló, hanem felszabadító minőségként jelenik meg és a testi kontaktus felületein keresztül válik megélhetővé. „A klienseket ún. projekciós felületekkel hozom kontaktusba, ez lehet például párna, bokszkesztyű, bokszzsák. És elképzeljük: itt van a párod, szülőd, bármilyen személy, akivel éppen valamilyen konfliktust él meg, melléd ül, mit csinál a kezed, a lábad, mi jelenik meg a testedben? Az a tapasztalatom, hogy sokszor nagyon határozottan ki tudják fejezni az emberek, mit mondanánk el, de ez mégsem alakul át cselekvéssé. Amikor csak verbális, kognitív munka van, az egész más részeket érint. A projekciós felület sokkal valóságosabb” – mondja Adrienn.

A pontkesztyűt, amit bokszolók is használnak, a kliens tudja ütni, húzni, nyomkodni. Amikor ez a kesztyű az én kezemen van, odateszem elé, hogy próbálja meg megfigyelni, a tudatos agya helyett a teste hogyan reagálna rá. Megkérem, hogy a kezét, az önkéntelen mozdulatait figyelje, és az a tapasztalat, hogy nagyon őszintén megjelennek az impulzusok: tolni, húzni, megrázni – ezeket kezdjük követni, bátorítjuk, hogy menjen át a félelmein.

Ezek az eszközök segítenek abban, hogy a kliens ne csak elképzelje, hanem testi szinten is megélje a határhúzást, a tiltakozást vagy a kapcsolódást. A düh megjelenése itt nem pusztán feszültség, hanem az életerő visszatérése, visszanyerése. Annak a megélése, hogy küzdök valamiért, elveszem, ami nekem jár, kifejezetten felszabadító hatást okoz testi és lelki szinten is. „A pozitív testélmények rögzítése is nagyon fontos: milyen ez most – azt veszem észre, melegség a mellkasban, elernyedtek az izmok. Ha a pozitív élményben tudjuk tartani a figyelmet, az bevésődik, és lesz mihez visszatérnie az idegrendszernek.”

Kiknek segíthet, és hogyan zajlik a változás?

„Csoportos is és egyéni terápia is lehet út – sokan szorongás, pánikroham, depresszió miatt keresnek fel. A praxisomban egyre többen érkeznek trauma utáni tünetekkel: baleset, erőszak, megrázó események. De a kapcsolati nehézségek, szexuális elakadások, törődési zavarok, kiégés, fáradtság, szégyen is gyakori motiváció. Minden, ami ért minket, a testünket is érte” – sorolja Adrienn. A testorientált folyamat lassabb és mélyebb, mint a kizárólag kognitív megközelítések: egy ülés általában másfél óra, és gyakran kétheti rendszerességgel zajlik, hogy a testi folyamatoknak legyen idejük lecsengeni. „Azt veszem észre, hogy már az első alkalmaknál elindul egy apró megkönnyebbülés, az idegrendszer jobban szabályozott lesz. Pár hónap alatt mindenki rá tud tanulni, hogy elkezdje figyelni a testi tüneteit, de a tartósabb, mélyebb változás pár év alatt történik. Két-három év után jelentősen átalakul az élete annak, akivel terápián dolgozunk. De sokszor van, hogy valaki tíz alkalomra jön egy konkrét problémával, és ha abban van változás, azzal már elégedett ” – teszi hozzá a szakember.

A testi megélés, mint út az önazonossághoz

Kulcsár-Molnár Adrienn szerint a testorientált munka nemcsak a múlt feldolgozásáról szól, hanem arról is, hogy újra kapcsolatba kerüljünk önmagunkkal és a világgal. „Sokan keresik, mi az életfeladatuk, mi a sorsuk, mi a karmikus céljuk. Én azt látom, hogy ez először mindig a testben kezdődik. A korai sérülések gyógyítása után jön el az, amikor már nem a saját sérüléseink körül futkározunk, hanem meg tudjuk valósítani, mit akarunk adni, mit akarunk létrehozni. A teremtés felé indulni egészséges szinten akkor történik meg, amikor a saját sérüléseimet feldolgoztam” – mondja.

Ahogy Barbara Brennan is írja, minden bele van írva a testünkbe, és épp ezekkel van dolgunk. A korai sérüléseink lenyomatai nem véletlenül maradnak velünk: azért, hogy egyszer visszataláljunk hozzájuk, és meggyógyítsuk azt, ami elakadt.

Az ICD tehát nem csupán terápia, hanem visszaút a testünkhöz, és azon keresztül ahhoz az életerőhöz, autentikus, önazonos élethez, amelynek lehetősége mindig is bennünk volt, csak meg kell tanulnunk újra hozzáférni.