Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

Pihenés

A sikeresség egyik záloga a minőségi alvás (x)

2022. január 07.

2 perc olvasás

TÁMOGATÓI TARTALOM

stressz alvás egészség fáradtság gyógynövények pihenés

Támogatott tartalom

A sikeresség egyik záloga a minőségi alvás (x)

Hajlamosak vagyunk az alvásidőnk kárára tevékenykedni, nem árt azonban tudnunk, hogy ezzel nem teszünk jót magunknak. A nőknek még a férfiaknál is több alvásra van szükségük, ám ha a sikeresség kedvéért nem pihenünk eleget, könnyen az egészségünkkel fizethetünk ezért.


A mai világban szinte magától értetődőnek vesszük, hogy a siker ára az, hogy folyamatosan hajtjuk magunkat, keveset alszunk, szinte soha nem pihenünk és állandóan stresszes szituációkba keveredünk. Az egyik legsikeresebb amerikai üzletasszony Ariana Huffington mozgalmat indított, amelyben a pihentető alvás fontosságát hangsúlyozza. Ariana ugyanis 2007-ben összeesett a fáradtságtól a nevét viselő Huffington Postban: az üzletasszony akkor döntötte el, hogy változtatnia kell az életmódján, de leginkább az alvási szokásain.

Fáradtan nem tudunk jól teljesíteni

A felnőtteknek naponta 7-9 órányi alvásra van szükségük ahhoz, hogy másnap kipihenten ébredjenek. A neurológusok szerint a nőknek ezen felül még legalább 20 perccel többet kell aludniuk, mint a férfiaknak. A nők ugyanis napközben párhuzamosan több mindenre figyelnek, több feladatot látnak el, mint a férfiak. Kialvatlanul ingerültebbekké és feszültebbekké válnak, és az alváshiány hosszú távon az egészségüket is rombolhatja. A kialvatlanság növeli a szívbetegség és a stroke kockázatát. A megfelelő mennyiségű alvás a kreativitásunk és a teljesítményünk szempontjából is fontos, hiszen fáradtan nehezebben forog az agyunk, csökken a koncentrációs képességünk és sokkal kevésbé vagyunk kreatívak, mint kipihenten.

Segít a három gyógynövény kombinációja

Ha nehezen tudunk elaludni, segítségünkre lehet a három gyógynövény, a macskagyökér, a komló és a citromfű kivonatát tartalmazó Sedacur forte. Ez a növényi gyógyszer nappal nyugtató, este pedig altató hatású, szedése mellett viszont nem kell attól tartanunk, hogy napközben tompul a figyelmünk, csökken a reakcióidőnk, mivel nincs negatív hatással a koncentrációra. Hozzászokni nem lehet, tehát a szervezetünk nem fog egyre nagyobb mennyiséget igényelni belőle, továbbá függőséget sem okoz. A Sedacur forte az autóvezetéshez szükséges készségekre sincs negatív hatással. Recept nélkül kapható a patikában, nem kell orvossal felíratni.


Vény nélkül kapható gyógyszer

A KOCKÁZATOKRÓL ÉS A MELLÉKHATÁSOKRÓL OLVASSA EL A BETEGTÁJÉKOZTATÓT, VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT, GYÓGYSZERÉSZÉT!

Neked ajánljuk

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

Egy orvos el...
1

Egy orvos elárulta a rákbetegségek legfontosabb tünetét, amit nem szabad figyelmen kívül hagyni

2023.06.14. 2 perc olvasás

Egy orvos elárulta a rákbetegségek legfontosabb tünetét, amit nem szabad figyelmen kívül hagyni

A rák egyik...
2

A rák egyik jele lehet ez a lefekvéskor jelentkező tünet

2024.01.12. 2 perc olvasás

A rák egyik jele lehet ez a lefekvéskor jelentkező tünet

Te megtalál...
3

Te megtalálod a lovat 15 másodperc alatt a képen?

2022.07.26. 1 perc olvasás

Te megtalálod a lovat 15 másodperc alatt a képen?

Két macska v...
4

Két macska van ezen a képen, de csak az emberek 1%-a képes megtalálni őket

2022.08.18. 1 perc olvasás

Két macska van ezen a képen, de csak az emberek 1%-a képes megtalálni őket

Te megtalál...
5

Te megtalálod mind a négy nőt a rajzon? Csak az emberek 1 százalékának sikerül

2022.07.13. 1 perc olvasás

Te megtalálod mind a négy nőt a rajzon? Csak az emberek 1 százalékának sikerül

Csak a legok...
6

Csak a legokosabbaknak sikerül 20 másodperc alatt kiszúrni az egeret a képen

2022.08.05. 1 perc olvasás

Csak a legokosabbaknak sikerül 20 másodperc alatt kiszúrni az egeret a képen

2030-ra ez a...
7

2030-ra ez az undorító szakma lehet a legnépszerűbb

2022.08.26. 1 perc olvasás

2030-ra ez az undorító szakma lehet a legnépszerűbb

Bevezetik a...
8

Bevezetik a menstruációs szabadságot Magyarországon is

2022.09.01. 1 perc olvasás

Bevezetik a menstruációs szabadságot Magyarországon is

Ezek is érdekelhetnek

7 okoseszköz...

7 okoseszköz, ami segít jobban aludni – egyre többen használják őket a hálószobában

2026.03.09. 5 perc olvasás

smart

Túl sok koff...

Túl sok koffein? A dietetikusok elárulják, ennyi kávét szabadna inni egy nap

2026.03.07. 3 perc olvasás

Coffee

Stresszesnek...

Stresszesnek érzed magad? Egy új kutatás szerint lehet, hogy csak szomjas vagy

2026.03.05. 4 perc olvasás

dehidratáció

A hajnali éb...

A hajnali ébredés nem baj – a visszaalvás már más kérdés

2026.02.25. 4 perc olvasás

alvás

Így változta...

Így változtathatja meg napi egy pohár céklalé az életedet

2026.02.22. 3 perc olvasás

Drink

A mobiloddal...

A mobiloddal csökkentheted a stresszt – a kutatások szerint elég egyetlen lépés

2026.02.18. 4 perc olvasás

kapcsolj

Íme Zsófia h...

Íme Zsófia hercegné diétás trükkje, amivel 61 évesen is hidratált és ragyogó marad a bőre

2026.02.17. 4 perc olvasás

Diet

Ez a 8 apró...

Ez a 8 apró rendetlenség teszi tönkre a napodat – pedig 10 perc lenne rendbe tenni

2026.02.12. 4 perc olvasás

stressz

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves