Radics Gigi - Helló, barna lány!

Az énekesnővel rádiós slágerekről, rasszizmusról és a Jamie Foxx-sztoriról beszélgettünk.

Radics Gigi: Sajnos még nem volt rá időm.

Emlékszem, Quincy mesélt is nekem az Oprah-hoz fűződő viszonyáról... És tényleg elképesztő, hogy Oprah egy olyan emberről beszélt, akivel én ma már havonta levelezek, a családommal korábban többször jártunk nála Los Angelesben, tavalyelőtt a szülinapjára is meghívott minket.

Azt hiszem, Quincy Jonesnál nincs alkalmasabb ember arra, hogy mentor legyen. Felfoghatatlan, hogy Michael Jackson és Frank Sinatra producere volt, és ehhez képest tényleg kíváncsi rám: amikor elküldöm neki a zenéimet, nem ráz le annyival, hogy „szuper, puszi”, hanem részletesen véleményezi. A Megasztár után egy ismeretlen magyar lány mutatta meg Quincynek két felvételemet, mire kaptunk a nevében egy e-mailt, hogy nem gondolta volna, hogy egy tizenöt éves lány még könnyeket tud csalni a szemébe. Azt hittük, szórakozik velünk valaki. Ezután személyesen hívta fel a Montreux-i Jazz Fesztivál főszervezőjét, hogy a már kész programba bekerüljön a magyar „Dzsidzsi Rediksz” is. Két hét múlva ott álltam a montreux-i színpadon.

Hatéves koromban. Apukám addig vendéglátós zenész volt, de egy hang-

szálbetegség miatt abba kellett hagynia az éneklést, és amikor kiderült, hogy szép hangom van, úgy éreztük, ez egyfajta reinkarnáció. Onnantól édesapám csak a zenei nevelésemmel foglalkozott. Megalapítottuk a zenekarunkat, aminek nyolcévesen én lettem a frontembere. A fellépéseken főleg Cserháti-dalokat játszottunk – akkoriban ő inspirált a legjobban. A zenésztársaim mind középkorú férfiak voltak, és tulajdonképpen ők is arra áldozták a zenei munkásságukat, hogy belőlem egyszer elismert énekesnő legyen.

A szüleim sosem kényszerítettek semmire, nekem az éneklés, a gyakorlás volt a természetes, és boldog voltam, ha sikerült valahol megmutatni magam. Tízévesen forgattuk az első videoklipemet, amivel sorra jártuk a tévécsatornákat, addigra már ismertem a Magneoton igazgatóját és néhány producert. A Megasztár 4 és 5 kudarca után azért elbizonytalanodtam kicsit, a 6. szériára az utolsó pillanatban jelentkeztem. Szóval rengeteg munka volt abban, hogy tizenhat évesen eljutottam a Megasztár győzelméig.

(...)

Az egyszerűség. Manapság a legtöbb hazai rádiós sláger eszerint készül, csak éppen sokszor pont a lényeg hal ki közben a zenéből. A rádiók és a tévécsatornák ma már szinte csak az eladhatóságra hajtanak. Emiatt egy-két dalomnál én is próbálom megtalálni azt az arany középutat, ami hangszerelésben már befogadható a rádiók számára, de még nekem is vállalható. A legutóbbi albumom koncepciója az volt, hogy sokféle stílust kipróbálok, így mindenki boldog. Bejött: platinalemez lett, ami ma már elég nagy dolog.

(...)

Azt hiszem, a testem átformálása. Gyerekkoromban a tudatában sem voltam a duciságomnak. Amikor nyolcévesen egy producer elkezdett foglalkozni velem, az első mondata az volt, hogy a siker érdekében oda kellene figyelnem az egészségemre. Nem is értettem, hogy ezzel valójában mire céloz. Pedig akkor már vérzett néha az orrom, nagyon is ideje volt az életmódváltásnak. Fogadtunk egy személyi edzőt, és az iskola meg a zenei különórák után esténként még futottam is. Egy nyár alatt húsz kilót fogytam, ősszel nem ismertek meg a többiek a suliban. És hirtelen füttyögni kezdtek utánam a fiúk, akik előtte csúfoltak. Akkor éreztem meg először, milyen sok múlik a külsőn. De gondoltam, azért sem foglalkozom velük, ha már korábban kinevettek.

(...)

Hat éve kerültem be a köztudatba, de még ma is előfordul, hogy nem értem, miért bámulnak meg az utcán. Pedig tényleg sokan megállítanak azzal, hogy a példaképük vagyok, és rengeteg levelet kapok, köztük sokat tíz év körüli kislányoktól. Ez felelősség, amit többek között pont arra is szeretnék fordítani, sok jó ügy mellett, hogy a rasszizmus enyhüljön valahogyan. Nem csak a romákkal szemben: kínaiakkal, feketékkel, bárkivel. Endrefalván a lakosság 99 százaléka roma, és még ott is tapasztaltam ilyen típusú viszálykodást. Egyszer éppen egy fellépésre indultunk apuval, amikor ránk kiabáltak rasszista módon. Mire viccesen mondtam apunak, hogy írnunk kellene erről egy nótát. Ebből született a Barna lány című dalom.

(...)

Hogy ha majd Los Angelesben járok, szóljak neki, mert akár stúdiózhatnánk is együtt. Ez is hihetetlen sztori. Egy közös magyar ismerősünk hívott el énekelni tavaly Jamie budapesti partijára, aztán amikor Jamie legközelebb itt járt, már ő szólt az ismerősünknek, hogy szeretne kicsit együtt zenélni velem. A Four Seasonsben kísért engem zongorán, utána még mesélt kicsit Alicia Keysről és más sztárokról. Mint egy szégyellős tinilány, úgy hallgattam őt.