Pásztor Anna: „A felvett szerepeink nem rosszak, csak, ha megrekedünk bennük”

Könnyed, szabad, boldog, megtalálta az egyensúlyt – az Anna and the Barbies zenekar énekesnője úgy érzi, hogy egy hosszú, kalandos út után ledobta az élet vizébe a vasmacskát. Ebben az öbölben nincsenek viharok, veszélyes hullámok, csak csillogó víztükör, amiben örömmel látja viszont saját és gyermekei arcképét. 

Pásztor Anna nagy szelektálásban van. Most, hogy lehiggadt a benne élő vadóc, minden olyan tárgytól megszabadul, ami már nem építi, nem segíti, és közben érzi, hogy hihetetlen sok energia szabadul fel benne. Azt mondja, köszöni, megérkezett arra a nyugvó pontra, ahova titkon gyermekkora óta vágyott.

ELLE: Minden szabad percedet az új pilisi házadban töltöd. Mondd csak, milyen a pilisi tavasz, nyár?

Pásztor Anna: Maga a mennyország. Sokszor olvastam párhuzamos dimenziókról, ötödik térről – az olyasmi lehet, mint a pilisi lét. Gyerekkorom óta a magaslatok vonzottak, most végre tényleg egy hegytetőn vagyok. Nem csak térben, hanem lélekben is.

ELLE: Miért pont a Pilis?

Pásztor Anna: Óvodás koromban és az általános iskola első éveiben már éltünk itt. A testvéremmel a közeli bányába jártunk csillogó mészköveket gyűjteni – azok voltak a kincseink. Azt a békét, tisztaságot és nyugalmat azóta is kerestem. Itt végre minden csendes. Kicsit olyan az itteni élet, mint egy léghajón könnyedén lebegni a világ felett. Nem hallatszik gépi zaj, csak bogarak, madarak, nyulak, rókák, vadászgörények nesze.

Elfordítom a slusszkulcsot, és vele elzárom a világ zaját is. Az életem eddig olyan volt, mint egy tornádó – most először csendesedett le körülöttem és bennem is a vihar.

ELLE: A gyerekeid is megérkeztek veled együtt?

Pásztor Anna: Abszolút. Ők a belső világom tiszta tükrei, és most már ők is ebben a békében élnek. Örömmel gondolok vissza arra, amikor még a 45 négyzetméteres faházban laktunk az építkezés alatt. Közös ágyban aludtunk, bármerre fordultam, mindenhol egy-egy lábacska fogadott – igazi csapatépítő volt. De most mindenkinek van helye, közös étkezőasztalunk, tévénézős kuckónk a kemence mellett, és van teraszunk is, ahol grillezés közben a csillagokat nézzük – ez a nyugalom, ez a harmónia nagyon kellett mindannyiunknak.

ELLE: Ez az új létforma egy új Annát is teremtett, ha jól érzem.

Pásztor Anna: Igen. Közel ötven évig éltem túlélő üzemmódban. Játszottam a kalózt, a vadócot, az ösztönlényt, és ezek a szerepek külső személyiségjegyeimmé is váltak. De a lelkem mélyén mindig is olyan ember voltam, aki vágyik a harmóniára, a letisztultságra, ennek külső kivetülése ez a ház is. Most ezt élem meg. Elengedem, ami már nem visz tovább. A ruháim többségét eladom vagy elajándékozom. Fizikailag is megszabadulok a régi energiáktól. Ez nem csupán lomtalanítás, hanem egy ez belső nagytakarítás is.

ELLE: Menjenek a régi energiák? 

Pásztor Anna: Felszabadító ez az érzés. Mintha óriási lelki hátizsákokat tennék le. Ha csak öt felsőm van reggelente, nem megy el fölös energiám a választásra. Az így megmaradó figyelem, idő, fókusz összeadódik – és visszatér az életkedv, a kreativitás, temérdek csip-csup dologra szétszórt figyelem, új, izgalmasabb dolgokra összpontosíthatok.

ELLE: Mire kitör a vakáció, te már ki is pucoltál mindent! Vártad már a nyarat?

Pásztor Anna: Igen, de a tavasz a kedvencem. Minden évszaknak megvan a csodája, a várakozása. Nyáron felfújható medencében a napernyő alatt isszuk anyukám bodzaszörpét, kutyasétáltatás közben pedig simán elfogyasztok egy kissebb „gyümölcstálat”, mert minden bokrot, fát és ehető gyümölcsöt ismerek a környéken. Az egyik legszebb része a napnak, amikor a hajnali fényekben már ébren vagyunk, ezek a korai napsugarak gyönyörűen töltenek. Próbálok korábban lefeküdni – nem mindig sikerül, mert éjjeli bagoly vagyok –, de amikor igen, az másnap mindenben érezhető: kevesebb kávé, több életenergia.

ELLE: Akkor már ki is pihented az elmúlt időszakot? 

Pásztor Anna: Nem teljesen. A ház építése rengeteget kivett belőlem – energetikailag is. Most épp minden szinten újjáépülök: idegrendszer, bélrendszer, gondolkodásmód, bőr, haj, környezet.

Esténként gyakran ülök ki a teraszra, amikor már sárgás-pirosas az ég, és csak figyelem, ahogy lassan előmerészkednek a csillagok. Ez a csöndes gondolatok ideje.

ELLE: És ki tudsz igazán kapcsolni? Le tudod tenni a telefont, el tudod magad engedni?

Pásztor Anna: Törekszem rá. Az egész világ keresi most az egyensúlyt a digitális és a természetes élet között. Én is ennek a határán egyensúlyozom, nem vagyok kivétel. Az online világ bűvköre gigantikus porszívóként szippantja magába a generációkat. Én még pont játszottam csattogós lepkével, de szerencsém volt végigélni ezt az elképesztő technológiai fejlődést, ami az elmúlt 50 évben történt. Hiszek abban, hogy egyensúlyban lehet tartani a két világ értékeit – csak tudni kell, mikor, melyikből, mennyit emelünk át.

ELLE: Kicsit menjünk vissza a csattógos lepkéhez. Milyen emlékeket, érzéseket, illatokat, fényeket hoznak fel benned a gyermekkori nyarak?

Pásztor Anna: A tanyán, ahol laktunk, perzseltek a nyarak. Mondhatni, hogy sivatagi környezetben éltünk, soha nem felejtem el a bugacpusztai homokdűnéket. Imádtuk! Mostanában megdöbbenve nézem a híreket, félünk a melegtől, a hidegtől, az esőtől, a hótól…. Mi 40 fok fölött szalmakalapban, egy szál bugyiban ültünk a szederfa árnyékában és dinnyét ettünk. A szakadó esőben rohangáltunk, télen hóbunkert építettünk – mindig annak örültünk, amilyen évszakot éltünk. Az eperföldeken fogócskáztunk, gyümölcsösökbe másztunk be, kukoricát loptunk. Folyamatosan szabad levegőn voltunk, kidőlt fából űrhajót építettünk. Filmeztünk is egy kis szuper 8-as kamerával. Általános iskolában már a Pilisben laktunk, nyaranta kieresztettek minket a szüleink az utcára, csapatokba verődve, kincskeresésben, kalandtúrákban voltunk. Aztán voltak azok a nyarak, amikor az egyik apukámnál, Bereményiéknél nyaraltam Balatonszepezden.

Volt egy békauszonyom, amivel rendszeresen beúsztam a Balaton közepéig, ahol ég és víz közt lebeghettem, felhőkkel takaróztam. Mindig az utolsó stéghez kötözve hagytam a fürdőruhámat… Ja, és Balatonon voltam először szerelemes! Fantasztikus nyarak voltak, azóta is itt van velem az ízük és illatuk.

ELLE: Gyerekkori barátságokat is hoztál onnan? 

Pásztor Anna: Az a helyzet, hogy mi olyan vándormadár félék voltunk, nem emlékszem, hogy két évnél tovább bárhol is éltem volna. Összesen huszanhatszor költöztem, összeszámoltam. Anyukámnak, tanítónőként pedagógus szükséglakásokat utaltak ki, rengeteg helyen laktunk, így nehéz volt fenntartani bármilyen barátságot. A gimis barátnőim viszont megmaradtak, mi voltunk az Ötyék, az Öreg Tyúkok Egyesülete, amit pár éve átneveztünk Fiatal Tyúkok Egyesületének. Követjük egymás életét, és mindig nagyon jó velük találkozni. 

ELLE: Akkor ez egy igazi Feel Free érzés, ha velük találkozhatsz! Ennek a lapszámnak is ezt a nevet álmodtuk meg. Mi jut erről a két szóról eszedbe először? 

Pásztor Anna: Az, hogy a szabadságunkat a saját magunk által felépített rendszereken belül kell megtalálnunk. Nem feltétlenül a társadalom korlátoz – sokszor mi magunk vagyunk a saját börtönünk. 52 évesen rájöttem, hogy a felvett szerepeink nem rosszak, csak, ha megrekedünk bennük. A baj akkor van, amikor már nem tudunk fejlődni benne és a börtönünkké válik. A játékos létezés, a belső szabadság – szerintem az igazi élet.

Videó: Horváth Lilla 
Haj: Radván Simon
Smink: NANA
Styling: Csík Melinda