Dohy Balázs és Biró Zsombor Aurél: „Mindketten jól funkcionálunk versenyhelyzetben"

2031 címen mutatták be a Katona Kamrában Dohy Balázs és Biró Zsombor Aurél közös koncepciója alapján készült darabot, ami egyszerre utópisztikus, mégis kíméletlenül reális reflexiót ad a színházi és emberi kapcsolatok dinamikájáról.

Igazságkeresés, morális dilemmák, kellemes nosztalgia, traumák, vidám pillanatok és az őrület állapotai között utazhat a néző a tehetséges alkotógárdának köszönhetően. A 2031 bemutató kapcsán beszélgettünk a rendező-író párossal, Dohy Balázzsal és Biró Zsombor Auréllal. 

ELLE: A nyilvános főpróba volt az első alkalom, hogy teltház előtt ment a darab. Mi volt a benyomásotok utána, illetve a premier és a megjelent kritikák után, milyen visszajelzések érkeztek? A végletekig leegyszerűsítve a kérdést: siker?

Biró Zsombor: Én sikerként élem meg, most úgy érzem, az egyik legjobb munkám lett, de benne van, hogy ez még változik. A visszajelzések alapján egyértelmű, hogy megosztó előadás – heves érzelmeket vált ki, utálják vagy imádják, de keveseket hagy hidegen. Ez mindig jó, viszont lelkileg megterhelő. Sok mindent egyébként a nyilvános főpróbán teszteltünk először, az utolsó napokban kihúztunk 25 oldalt a szövegből, a darab végének három nappal a premier előtt estünk neki baltával. Szóval még most is érlelődik, alakul a dolog.

Dohy Balázs: A nyilvános főpróba után, amikor végre működőképesnek mutatta magát a gépezet, nagy kő esett le a szívünkről,
mert az utolsó időszakban rengeteg megoldandó probléma ütötte fel a fejét. Schilling Árpádtól tanultam, hogy egy munka
végeztével érdemes nem csak a siker vagy bukás végleteivel elintézni a szakmai értékelést, hiszen több hónapnyi munkát, egy
borzasztó összetett folyamatot zár le a premier. Részleteire kell tehát bontani az alkotófolyamat eredményeit és kudarcait: hogyan
dolgoztunk a munkatársakkal, mi valósult meg az eredeti tervekből, mennyire maradtunk rugalmasak, milyen kockázatokat
vállaltunk be – a sor hosszan folytatható. Minden munka apró győzelmek és vereségek összege. A kritikai visszhangtól
függetlenül békességgel vegyes büszkeséget érzek, ha az előadásra, a Zsomborral való több éves közös munkára gondolok.

ELLE: A darab története rengeteg témát érint; generációs váltás, abúzus, empátia, emberi dinamikák, hogy csak párat említsek. Mik voltak azok, amit mindenképpen meg akartatok mutatni?

Dohy Balázs: A színházi világ alulfinanszírozottsága miatt a pályakezdő alkotók egymás elől szívják el a levegőt a még meglévő
forrásokért folyó versenyben. Kevés ösztönző elem van ebben a rendszerben a szolidaritásra, összefogásra, ezért mind a
vesztesek, mind a nyertesek elmagányosodhatnak. A szakmán belül persze fontos barátságok, professzionális kapcsolatok jönnek
létre, természetesen vannak alkotók, akik képesek arra, hogy támogassák és emeljék egymást, tudást, tapasztalatot cseréljenek.
Viszont az a szellemiség, amiben inkább versenytársai, mint szövetségesei vagyunk a kortársainknak, már az egyetemi képzésnek
markáns alkotóeleme volt. Azt a reflexet, hogy fontosabb mindenáron menni előre a melóval, mint ápolni a szűkebb-tágabb
emberi-szakmai kapcsolataimat, később, a saját káromon kellett felülbírálnom, ellen-tanulnom. Ennek a gürizés-szellemiségnek
is a kritikája a 2031, tehát végső soron önkritika. A metoo és az elmúlt évek színházi abúzustörténetei közvetetten, de elementárisan hatottak rám. Mostanra ülepedett le bennem valami személyes és általános ezekből a közeli és közéleti behatásokból.

Biró Zsombor: Elsősorban a mester-tanítvány viszonyról szól a darab, áttételes apa-fia küzdelmekről, nyilván ezeket az alá-fölérendeltséggel terhelt kapcsolatokat közelről ismerjük. De a kiindulópontunk az a közös megfigyelésünk volt, hogy Magyarországon nem tud a társadalom párbeszédeket lefolytatni morális kérdésekben a közélet megosztottsága miatt. Van egy kérdés, amiről lehet gondolni á-t vagy b-t, de mielőtt még gondolhatnánk bármit, jön a politika, és felhasználja magát a kérdést lőszerként. Ebből jött a 2031 alapötlete.

ELLE: Erre az online elérhető, előadás készítése közben vezetett próbanaplótokon is van említés, így elkerülhetetlen, hogy az emberek a közelmúlt színházi abúzus ügyeit megpróbálják felidézni az általatok elmesélt történetek kapcsán. Ezzel a témával kapcsolatban mik voltak a sarkalatos pontok?

Biró Zsombor Aurél: A Fekete Ernő által megformált Gelléry figurájában egy olyan fiktív színházi legendát akartunk megteremteni, akiről sok valós személy eszedbe juthat, nagyszerű és szörnyű emberek egyaránt. Gelléryről kiderül, hogy iksz évvel ezelőtt bántalmazta az egyik diákját, itt arra próbáltunk figyelni, hogy olyan bántalmazó-gesztust válasszunk, aminek nincs létező megfelelője a magyar MeToo-történelemben. Tehát nem X-re vagy Y-ra fogsz gondolni róla, hanem mondjuk a saját mestereidre, mentorfiguráidra, akiknek sokat köszönhetsz, de akik valamilyen módon biztos sokat bántottak is. 

Dohy Balázs: Tisztáztuk a próbafolyamat elején a kollégákkal, hogy ha közvetetten valamilyen értelemben személyes is a téma,
ez a történet fikció. Alapanyagként nyúltunk a szöveghez, szabadon változtattuk a tónusát, színezetét, morális tartalmait, mert
nem kellett azon gondolkodni, hogy ez most valakinek a privát története, amit inkorrekt volna megmásítani. A szövegfejlesztés
alatt titokban úgy gondoltam a 2031-re, mint egyféle horrormesére a Katona nézőinek: több is, kevesebb is,mint a valóság:
elrajzolás, sűrítés. A realizmus mellett ott a misztikus, a paranoia, az abszurd.

ELLE: Hogyan formáltátok meg a karaktereket, mit akartatok megmutatni rajtuk keresztül?

Dohy Balázs: A karakterekbe a kortársainkat, de legfőképp a saját életanyagunkat, a hibáinkat, félelmeinket, vágyainkat gyúrtuk
bele. Mindegyikőjükben van belőlünk, ezért jót derültem, amikor pár néző azt jelezte vissza, hogy egyetlen szimpatikus karakter
sincs a fiatalok között. Egyrészt sikerélménynek könyvelem el, hogy kellően kíméletlenek, kritikusak voltunk önmagunkkal
szemben, közben persze szeretném, ha érződne, hogy a figurák felé végső soron empátiával, a megértés igényével és szeretettel
fordultam a megformálásuk során.

Biró Zsombor Aurél: Én nem hiszek abban, hogy egy karaktert „szerethetővé” kell tenni. Ezt próbálták a fejünkbe verni forgatókönyvíró szakon, de én már akkor is lázadtam ellene. Engem mindig kérdések érdekelnek, nem állítások, és egyéni igazságok, amik aztán ütközni tudnak egymással. Ezért szeretek színészekkel dolgozni, mert a karakterek megformálásánál ugyanabban vagyunk érdekeltek, hogy mindegyiknek meglegyen az azonos erejű igazsága, és csak a néző saját értékrendjén múljon, melyikükkel azonosul. És igen, a 2031 színházrendezői irigyek és kellemetlenek, mert iriggyé és kellemetlenné tette őket, hogy nincsenek lehetőségeik, hogy folyamatosan versenyezniük kell egymással, hogy a szemük előtt rohad el a magyar kultúra. Amikor kellemetlenek, a szorongás beszél belőlük, az én szorongásaimat hangosítják ki. Például Tasnádi Bence szájából elhangzik egy csomó olyan dolog, amiken rosszabb éjszakáimon alvás helyett órákon át tudok görcsölni.

ELLE: A szolidaritás vagy annak hiánya, mester–tanítvány viszony mellett fontos kérdésként merül fel az is, hogy milyen árat kell fizetni a művészi alkotásért: mit érdemes, illetve mit szabad feláldozni a művészet oltárán, és hol húzódik az a bizonyos láthatatlan határ. Volt ezzel kapcsolatban üzenet, tételmondat, amit át akartatok adni?

Dohy Balázs: Egyrészt szerettük volna valamiféle összefoglalását is adni mindannak, amit tanultunk a mestereinktől. Jó és rossz
reflexeket, attitűdöket, munkamorált. Másfelől a felnövési folyamat része, hogy saját praxist és gondolkodási rendszert próbálunk
kialakítani, ami óhatatlanul ütközésbe kerül a korábbi paradigmával. A pályám legelejének a végén járok, lassan már nem
tekinthetek magamra teljesen kezdőként: dolgom önállósodni.

Biró Zsombor Aurél: Direkt üzenet nincs, mert számomra is dilemma ez még, nem tudom letenni a voksom egyik nézőpont mellett sem. Bizonyos pillanatokban azt érzem, hogy igenis meg kell halni a művészetért, de amikor a főpróbahét közepén negyven órányi folyamatos ébrenlét után ráállok a mérlegre, és azt látom, hogy lefogytam öt kilót, hajlamos vagyok azt gondolni, hogy ennyire azért nem fontos ez az egész, és inkább meg kéne próbálni élvezni a művészetcsinálást.

ELLE: „Traumákat zsákba rakni és az a színház” – hangzik el a darabban, mi van emögött?

Dohy Balázs: A régi SZFE-n elvárás volt, hogy a fiatal művészhallgató képes legyen a legszemélyesebb kapcsolataira, az
érzelemháztartására, saját fájdalmas emlékeire, a szeretteire, szóval mindarra, ami közeli és szubjektív, olyan távolságból
rátekinteni, ahonnan már ábrázolni is képes. Azt tanultuk és gyakoroltuk, hogy a művészetcsinálás alapvetően személyes
indíttatású cselekvés. A leküzdendő akadály az, hogy ugyanez a privát érintettség torzítja a valóságot. A rossz művész
élethazugságban él, vak a saját életében ott lappangó igazságra, amit az alkotás felmutatni hivatott, ezért amit csinál, hamis,
hibák mentegetése, önsajnáltatás vagy önámítás, giccs. A művésztanár egyik feladata, hogy kíméletlenül leleplezze a
mismásolást, a ferdítést, és a nagybetűs Igazság kutatására és felmutatására ösztökélje a tanítványát.
Egy példa: színészhallgatóknak például hasznos önismereti gyakorlat lehet otthon, egyedül, hosszan állni meztelenül tükör előtt,
és megpróbálni érdek nélkül, szenvtelenül megvizsgálni a testüket, felmérni, milyen jelentéseket hordoz a fizikai valójuk. A
legtöbbünk elfogult, ha a tükörbe néz, a magunkkal szemben támasztott vágyak, elvárások, félelmek torzítják azt az alakot, aki
visszanéz ránk. A színház viszont a valóság minél pontosabb visszatükrözésére törekszik, ezért az alkotóinak meg kell tanulniuk
felismerni és kiküszöbölni ezeket a torzításokat.

Bíró Zsombor Aurél: Ez a „traumákból lesz az anyag” típusú hozzáállás talán a legeklatánsabb jellemzője ennek a művészgenerációnak, akit bele akartunk sűríteni Gellérybe. Én egyszerre tudok nagyon felnézni ezekre a tanáraimra, és egyszerre tudom őket nagyon esendőnek, korlátoltnak látni. De van valami mágiájuk, ez biztos. Bármennyire vitatkozunk a nagy öregekkel, bármennyire tartom érvénytelennek, amit művészileg csinálnak, ha mondanak valamit a munkámra, attól nem tudom függetleníteni magam. Hatásuk van rám. Tekintély, pozíció, életkor, karizma, hatalmas egó és hatalmasa tudás, ez összeáll valami olyan mágiává, amivel szemben nem tud megállni az ember. Összezuhansz, alárendelődsz, megadod magad. Öt perce még azt gondoltad, hogy igazad van, de most, hogy a Mester szerint hülye vagy, már tényleg olyan érzés, mintha hülye lennél. Varázslat, nincs más szavam rá. Ezt akartuk megcsinálni Gelléryben.

ELLE: Az új generáció helykövetelése és az ezzel kapcsolatos feszültségek is megjelennek az elmesélt történetben. Ez kényes téma lehet több szempontból is, hogyan fogtatok hozzá?

Dohy Balázs: Zsomborral eldöntöttük, hogy nincs szűrő, nem idomulunk. Azt próbáltuk megmutatni, hogy miben élünk. Ezt
pedig sok szemszögből, alaposan körbejárva akartuk ábrázolni, ezért vannak benne olyan vélemények, szemszögek, amivel
nagyon tud azonosulni valaki, miközben a következő mondatot akár durvának, tiszteletlennek érezheti. A személyes
élettapasztalatok befolyásolják, hogy miként csapódnak le bizonyos helyzetek a nézőkben.

Bíró Zsombor Aurél: Gelléry Károly tanítványai helyet akarnak maguknak csinálni. Egy olyan korszakban és országban akarnak színházrendezők lenni, amikor ez seggnyalás vagy szerencse nélkül majdhogynem lehetetlen. És ezért kényszeresen próbálják lenyomni az idősebb generációt, meg egymást. A 2031 fiktív és a jövőben játszik, de nem olyan távoli világ ez. Ismerjük, látjuk, benne élünk mindannyian.

ELLE: Anélkül, hogy túl sokat elárulnánk az élményből, azt, hogy egy titokzatos, látszólag alagútként folytatódó barlang képével találkozik először a belépő néző, talán elárulhatjuk. Honnan jött az inspiráció ehhez a szokatlan és asszociációkban gazdag megoldáshoz?

Dohy Balázs: Roberto Bolaño 2666 című regényében van a kulcs. Az előadásunktól függetlenül szívből ajánlom mindenkinek ezt
a regényt.

ELLE: Mit lehet tudni a következő projektekről?

Dohy Balázs: Az Örkény István Színházban május 9-én volt az Anyegin bemutatója, amit Puskin verses regényéből
adaptáltunkKukk Zsófiával és Komán Attilával hat színészre. Jelenleg még egy nem publikus projekt előkészítésén dolgozom,
ez nagyszínpadi bemutató lesz, a színház számára írt drámával. Számításom szerint hasonlóan megosztó előadás lehet majd, mint
a 2031.

Bíró Zsombor Aurél: Nekem most az újratervezés időszaka következik. A 2031-el kifutott minden, amin az elmúlt két évben dolgoztam. Az általam írt, Ellentétes alapállás című nagyjátékfilmet Füzes Dániel rendező barátom novemberben kezdi forgatni, ezen kívül nincs folyamatban lévő munkám. Új dolgokba akarok belevágni. Balázzsal közösen például. Illetve itt lapul egy regényötlet is a zsebemben, amivel illene most már kezdeni valamit.