Geszti Péter: „Az alkalmazkodás menő”

A 15 perc hírnév korában mind megtanultuk, nem befutni nehéz, hanem sikeresnek maradni. Kevesen vannak, akik húsz, harminc vagy akár negyven évig tudnak újat mutatni, fejlődni, a változó világban is érvényeset alkotni. Geszti Péter egy közülük. Most elárulja, mitől.  

 

ELLE: Van titkos tetkód?

Geszti Péter: Nincs. És tudatmódosító szerekkel sem éltem soha. Nekem ezek kimaradtak, emiatt néha nagyon oldschool fickónak néznek.

ELLE: És miért maradtak ki? Kontrollmánia?

Geszti Péter: Nem, épp ellenkezőleg, félek, hogy a cucc nagyon bejönne, aztán nem tudnék leszokni róla.

ELLE: Mert függő típus vagy?

Geszti Péter: Pár dolog van csak, amitől függök  az életben, de azokról tényleg nem tudnék lemondani. Például, hogy csak azzal foglalkozzam, ami érdekel.

ELLE: Ez nem függés. Vagy mondjuk, szabadságfüggés?

Geszti Péter: Ez jó, mondjuk így! Ilyen értelemben egész életemben szabadságon vagyok. A másik függőségem a minőség. Ragaszkodom hozzá nemcsak a munkában, hanem a kapcsolatokban, az ételekben, a tárgyakban, meg hogy értelmesen teljenek a napjaim.

ELLE: Ezek azért még mindig nem klasszikus függőségek.

Geszti Péter: Jó, akkor mondok egy olyat, hogy nehezen tudom elképzelni az életem édesség nélkül, ezért olyan mozgásos életmódot élek, amibe egy-egy süti még belefér.

ELLE: Vajon létezik olyan élet, ami teljesen függésmentes, azaz független?

Geszti Péter: A buddhizmus és a tao erre törekszik, de nekem csak ezek budai remixe jön be. Elfogadom, hogy az út lényege az út maga, és egy csomó mindenről le tudok mondani, de azért nem mindenről. Pár évtizeden belül úgyis az egész emberiség kényszerbuddhista lesz. Egyszer csak szabályok születnek majd arról, miről kell leszokni, például vége lesz annak, hogy csak felülünk egy repülőre és utazgatunk, vagy hogy szétöntözzük a kertet, vagy hogy másik kontinensről érkeznek az élelmiszereink.

ELLE: Ezek közül talán a vízhiány tűnik a legijesztőbb perspektívának...

Geszti Péter: Nekem is ez a legnagyobb parám. El tudom képzelni, hogy eljön az idő, amikor napi 1 liter vizet lehet majd használni, és fürödni nem tisztított édesvízzel, hanem esővízzel fogunk. Egyszer már megéltem hasonlót, amikor 2017-ben csatlakozhattam egy Himalája-túrához Suhajda Szilárd és Klein Dávid kísérőjeként. A hegyi szállásokon csak 5 dollárért lehetett egy vödör meleg vizet kapni mosakodáshoz, úgyhogy megtanultam egy vödör vízzel teljesen megfürödni és hajat mosni. Azóta otthon is másképp fürdök. Kádban hosszú ideje nem áztatom magam, de már zuhany alá is úgy állok, hogy csak addig folyatom a vizet, amíg szükséges. A szappanozás idejére elzárom. Nincs pazarlás, ez belém rögzült. Persze ettől még nem vagyok klímaszent!

ELLE: Nagyon más, ha az emberben belül kattan át valami, mint ha rákényszerül, vagy rákényszerítik.

Geszti Péter: Régóta mondják az antropológusok, hogy a túlélés szempontjából nem azok az egyének vagy közösségek lesznek sikeresek, amelyek erősebbek, okosabbak vagy bátrabbak, hanem azok, amelyek jobban tudnak alkalmazkodni. Ahhoz, hogy az alkalmazkodást ne kényszernek éljük meg, hanem belülről fakadó szándéknak, autonóm személyiségnek kell lenni. Akik csak rögzült mintákat követnek és parancsokat teljesítenek, mindig kényszernek érzik az alkalmazkodást.

ELLE: Nincs ebben ellentmondás? Hiszen aki szabálykövető, annak az a komfortos, ha mások mondják meg, mi legyen.

Geszti Péter: Nézd meg a mai magyar közéletet! Hogy ki melyik pártra szavaz, az többek között attól is függ, mennyire hagyta a fejét megtömni propagandával, vagy mennyire tanult meg autonóm módon gondolkodni, és főleg cselekedni. Az emberek alapvetően nem szabadok akarnak lenni, hanem boldogok. A szabadság rizikó- és felelősségvállalással jár, macerás ügy. Mivel sokáig foglalkoztam reklámbűnözéssel, meg kellett tanulnom más korosztályok, kultúrkörök, szociális rétegek fejével gondolkodni, hiszen egy kampány akkor lehetett sikeres, ha a kijelölt társadalmi csoportot elérte, megszólította.

Kénytelen voltam átváltani egy alkalmazkodó, beleérző üzemmódba, és megérteni, hogy sokféle igazság és ízlés létezik egymás mellett. Innentől kezdve pedig már sokkal könnyebb belátni, hogy az alkalmazkodás lehet menő is. Kétségtelenül kell hozzá szándék és főleg cselekvés, ha nyitott akarsz maradni.

ELLE: Nagyon régóta élsz a nyilvánosság előtt, és azóta rengeteg változáson mentél át. Tulajdonképpen az életeddel képviseled, hogy sosem késő változni, haladni a korral, alkalmazkodni új helyzetekhez. Például, hatvanhoz közeledve is el lehet kezdeni foglalkozni pszichológiával... 

Geszti Péter: Ha a Friderikusz–Geszti podcastra gondolsz, érdekes, milyen hatása volt. Sokan emiatt kezdtek el komolyan venni, pedig én már 30 éve is így gondolkodtam. Csak ez leginkább a dalszövegeimben jelent meg, és mivel a dalaim szórakoztató jellege erősebb volt, az újságírók nem erről kérdeztek.

ELLE: De az életedet is így élted? Az emberi kapcsolataidat is így kezelted?

Geszti Péter: A magamfajta emberek annyira magukra koncentrálnak, hogy sokáig nem látnak ki abból a fénykörből, amit maguk köré rajzolnak... vagy képzelnek. Úgyhogy valóban hosszú időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy jobban tudjak figyelni másokra. Úgy 25 évvel ezelőtt mondta egy élettársam, hogy a nagymamája azt mondta neki: „Nagyon helyes ez a fiú, csak nem figyel rád, el van foglalva magával.” Ez annyira megütött, hogy elhatároztam, többé nem lesz így. Lett egy erősödő törekvésem rá, hogy tekintetbe vegyem a nekem fontos személyeket, és ma már sokkal jobban oda tudok figyelni másokra, érzem, hogy kivel mi van. Más kérdés, hogy reagálok-e rá. Állandó szándékom, hogy miattam ne érezze magát rosszul senki, és ha tudok, akkor segítsek. Nagyon figyelek például a zenekarom tagjaira, akikkel zenészbarátság köt össze, hogy ők is kapjanak inspirációt, teret, reflektorfényt, mert ez fontos emberileg és szakmailag is. Zenélni meg aztán végképp csak úgy lehet jól, ha mindenki mindenkit szeret a színpadon, ott a  bizalom, a jókedv és a profizmus működtet mindent.  A zene baromi jó dolog – maga a barátság és a szabadság.

ELLE: Nem olyan rég anyukád születése napján azt írtad az Instádra: addig voltál gyerek, amíg élt... vagyis majdnem hatvan évig. Most akkor véget ért a gyerekkor?

Geszti Péter: Remélem, nem. Bizonyos értelemben sosem szeretnék felnőni, mert a gyermeki létben adott az inspiráció és a játékos gondolkodás. Miért olyan zseniális és vicces a legtöbb gyerekszájas elszólás? Miért tud egy pszichológus mindent kiolvasni egy gyerekrajzból? Azért, mert a fantázia és a szabad asszociáció kiabál ki belőlük, és nem korlátozzák társadalmi konvenciók, amelyek lereszelik az emberről a tehetség szabálytalan éleit, és egy kockát csinálnak a felnőttből. Ezért igyekeztem, hogy lehetőleg mindig legyen velem valaki, aki mellett azzal foglalkozhatok, ami érdekel, és ő elvégzi helyettem azokat a „felnőtt” feladatokat, amelyeket egyébként muszáj, a csekkbefizetéstől a cégépítésig, a mesteremberekkel való alkudozástól a filmgyártásig. Ez gyerekkoromban anyám volt, aztán az üzlettársaim, és most a feleségem, Ditz Edit.

Edit az alkalmazkodás elképesztő bajnoka. Ha ledobnád a Holdon, biztos lehetsz benne, hogy egy hét múlva logisztikai bázis épülne ott. Nagyon erős karakter, aki ugyanolyan kompetitív és sikerorientált, mint én, csak más matériából gyúrták, másra fókuszál. Ettől is olyan erős a mi szövetségünk.

Ezért engedhetjük meg magunknak, hogy ugyan befejeztük a reklámbizniszt, mégsem kellett életformát váltanom, és ő a saját produceri munkája mellett az én szerteágazó alkotói és előadói tevékenységeimet is eredményes üzleti formába tudja helyezni. Így én továbbra is azt csinálhatom, amit szeretnék – hol filmet, hol koncerteket, hol musicalt. Sosem tartottak sokáig a hullámvölgyek az életemben, de most végképp úgy érzem, hogy újabb felívelésben vagyok.

ELLE: Milyen érdekes kontrasztban áll ez a világ változásával...

Geszti Péter: Pontosan! Ez mutatja, hogy a külvilágból felénk áradó minden horror ellenére mi is tudjuk alakítani az életünket. Ehhez persze az is kell, hogy magadban helyre tedd, mit gondolsz arról, ami körbevesz Magyarországon, mi ez a társadalmi dráma, amiben élünk. Nekem erre ugyanúgy kondicionálnom kellett magam, mint arra, hogy kevesebb húst egyek, minden héten háromszor-négyszer sportoljak, vagy arra, hogy szánjak időt a családomra.

Több tudatosság, kevesebb kifogás kell.

ELLE: És ebben az ügyben – az eddigi világunk összeomlásának kérdésében – te hogyan tudtál nyugvópontra jutni?

Geszti Péter: Magyar-történelem szakos diplomával rendelkezem, így vannak alapvető fogalmaim a történelemről. Ehhez hozzáadva a reklámszakmában szerzett több nézőpontú tapasztalataimat eljutottam oda, hogy egy nap azt mondjam – valamikor a 2010-es évek kezdetén –, hogy „figyelj, Gesztikém, be kell látnod, hogy tévedtél. Azt hitted, a rendszerváltás azt jelenti, hogy egyenes út vezet a tartós demokráciába, határ a csillagos ég, és Magyarország egy nyugatos ország lesz”. Ennek tudatában éltem, ez volt életem paradigmája. Aztán, amikor 2010-től ez drasztikusan megváltozott, rá kellett jönnöm, hogy ha távolról nézem a magyar történelmet, akkor ez valószínűleg csak az én vágyvezérelt elvárásom volt, úgynevezett wishful thinking. Az elmúlt 100-150 év magyar történelme szerint 30-50 évente falnak megyünk, és nulláról kezdjük, de alapvetően inkább az autokrata berendezkedések tartanak hosszú ideig. „Kelet-Európában ezeket az átmeneti időszakokat szoktuk pontatlanul demokráciának nevezni” – mondta Spiró György nemrég. Amikor ezt ki tudtam mondani, és kiegészítettem azzal, hogy az 1990-től 2010-ig tartó időszak valójában tényleg csak az apróbetűs része a történelmünknek, akkor rájöttem, hogy nincs értelme emiatt depressziósnak lenni. Ahelyett, hogy azon kesergek, miért nem tart tovább a demokratikus állapot, inkább örülnöm kéne, hogy legalább megélhettem, még ha véget is ért. Az elmúlt 5-10 évben mintha a világ is újra efelé haladna. Mintha a római köztársaság ideje lejárt volna, és belépnénk a császárság korszakába, akkor is, ha neked ez nem tetszik. Lehetsz te patrícius vagy filozófus, iparos vagy tanár, autonóm ember, aki szeret mindenről saját döntést hozni, ennek a globális átalakulásokban csökken az esélye. Meg kellett tanulnom abban a valóságban élni, amit ez a korszak a jelenben produkálni képes. Én ragaszkodom az értékeimhez, ezért nem elfogadom ezt a változást, hanem csak tudomásul veszem, ami nagyon mást jelent. Érzékenyen érintenek a szabadságjogok szűküléséről szóló hírek, a social media őrjöngései, vagy az AI generálta kiszámíthatatlan változások. Vannak képzeletbeli vészforgatókönyveim arra az esetre, ha még nagyobb lenne a baj. De addig is próbálom az életemet a maga teljességében, harmonikusan élni.

ELLE: Összefoglalom akkor, milyen szerinted a férfi 2025-ben: maradjon gyerek, de vállaljon felelősséget, alkalmazkodjon, de ne kényszerből, hanem belső indíttatásból, és legyen éber, figyelmes, de ne harcoljon az egész világgal, hanem vegye tudomásul a körülményeket.

Geszti Péter: Érdekes, hogy azt mondod, ne harcoljon. Én a húszas éveimben felismertem, hogy nem egy harcos típusú pasi vagyok, hanem egy játékos. Óriási értéke van, ha valaki harcos, de az én karakterem nem ilyen – ami nem jelenti azt, hogy nem küzdök meg dolgokért. A két éve bemutatott Ezeregy éjszaka című musicalem például 17 évig készült – soha életemben nem foglalkoztam egyetlen dologgal ilyen sokáig. Amiben hiszek és örömömet lelem, illetve amiről azt gondolom, hogy másoknak is örömöt okoz, azért én is megharcolok.

ELLE: De a világot nem te fogod megváltani.

Geszti Péter: Nem is akarom. Azt kell jól csinálni, amihez értesz, amiben össze tudsz fogni a barátaiddal, és amiben van inspirációs forrás. Bízom benne, hogy még van tíz-tizenöt jó évem ilyen dolgokra. Akkor is, ha úgy tűnik, épp egy eltérített repülőgépen ülünk, amiből nem lehet kiszállni, és a saját honfitársaink ejtettek minket túszul. 

A cikk eredeti verziója az ELLE magazin 2025. májusi számában jelent meg. Ha kíváncsi vagy még több izgalmas cikkre, ITT tudod megrendelni a korábbi, illetve aktuális lapszámainkat!