„Mindig a boszorkányok vonzottak” – interjú Balsai Mónival

A Liza, a rókatündér főszereplőjével beszélgettünk

Gyermekkorodban melyik mesehőssel azonosultál?

A mesékben mindig is aboszorkányok vonzottak jobban, de ez lehet, hogy annak is köszönhető, hogy Luca napján születtem, ami a népi hiedelem szerint a boszorkányok napja.

Mindig is színész akartál lenni?

Kislányként sokat sportoltam, úsztam például. De a magányos sportok nekem sosem tetszettek igazán, és egyébként is szerettem bohóckodni. Így 12 éves koromban az édesanyám elvitt egy gyerekszínész válogatásra az Angyalföldi Gyermekszínházba. Itt kezdődött el minden.

Visszatekintve, érezted azt valaha, hogy neked sokkal nehezebb, mint másoknak?

Nagyon sok ilyen pillanat volt, már csak azért is, mert ötször felvételiztem a főiskolára sikertelenül. A pályám mégis valahogy mindig úgy alakult, hogy akikkel dolgoztam, azoknak tetszett, amit csinálok, és később már az egyik munka szülte a másikat.

A magányt még talán senki sem személyesítette meg ilyen viccesen és némiképp boldogan, mint Liza, a rókatündér. Ennek a pozitív ábrázolásnak lehet napjainkban realitása?

A filmben Lizát sem látjuk folyton boldognak. De kitartónak kell lenni, és ha sokszor el is keseredünk, mindig fel kell állni ebből a szomorúságból, mert másképpen nem is lehet csinálni. Keresni kell a boldogságot.

Melyik az a tulajdonság, amiért irigyled Lizát?

Talán a tisztasága és a nyugodtsága. Én alapvetően sokkal pörgősebb vagyok.

Szerinted megtalálni vagy megtartani nehezebb a szerelmet?

Ez egy nagyon nehéz kérdés, de valójában, azt hiszem, mindkettő nehéz. Megtalálni és megszerezni is bonyolult lehet, de aztán miután megismertük a másikat, elfogadni annak a hibáit és belátni a saját hibáinkat, talán még nehezebb. Megtartani valakit sokkal több munka. Ott már nagyon számít az odafigyelés, a türelem és a szeretet.

A szélesebb magyar közönség a Társas játék című sorozatban ismerhetett meg. Majd sorban jöttek az újabb filmes szerepek. Volt olyan, amire nemet mondtál?

Most nem olyan rég volt egy. Úgy éreztem, hogy nem tudok azonosulni a szereppel és a történettel sem. De egyébként ez alapvetően nem jellemző rám.

Van olyan feladat, amiben egyáltalán nem tudod elképzelni magad?

Ha valamivel megkeresnek, csak akkor döntöm el: tudom-e és van-e kedvem csinálni, és vonz-e annyira.

Ha bárkinek a bőrébe bújhatnál egy napra, ki lenne az?

A magaméba, de nyugodtan, valahogy bölcsességgel. Én jól elvagyok a bőrömben, nem bújnék máséba.