3 színházi előadás: női történetek a reflektorfényben, amelyek sokáig veled maradnak

Sorsfordító döntések, elhallgatott vágyak és újrakezdések rajzolják ki a női életutak sokféleségét a színpadon. Három különböző előadás három eltérő nézőpontból közelít ugyanahhoz a kérdéshez: hogyan lehet élni, amikor a megszokott keretek meginognak?

Klasszikus témák, kortárs újragondolások találhatóak színházi ajánlónkban, amelyek a női sors különböző vetületeit vizsgálják.

Hosszú virágzás

Zeck Julianna monodrámája Purosz Leonidasz átdolgozásában került a Jurányi színpadára, Szakács Hajnalka első rendezéseként. A szűk másfél órában a kortárs női megélések széles skálán mozgó vágyaival, traumáival, összeomlásaival és újrakezdéseivel szembesülünk, Radnay Csilla érzékeny és magával ragadó tolmácsolásában.

A történet középpontjában egy nő, Hajni áll, akinek jövőképét és önértelmezését alapjaiban rendíti meg a felismerés, hogy nem lehet gyermeke. A női test külső és belső megítélése központi témája a darabnak: egyszerre válik kontrollált, elvárásoknak alárendelt eszközzé és egyre inkább felszabaduló, saját vágyait követő entitássá. A darab nemcsak a veszteség tapasztalatát ábrázolja, hanem azt az elmozdulást, belső útkeresést is, ahogyan a főhős kilép a számára és általa kijelölt szerepekből, és egy bizonytalanabb, de szabadabb létezés felé indul.

A darab egy év történetét meséli el, de az álom és valóság pillanatait egymásba szövő jelenetek ennél sokkal nagyobb szeletet engednek láttatni a szereplő – és talán nem túlzás azt mondani, a harmincas-negyvenes nők – életéből. A váltakozó ritmusú, belső monológokra és asszociatív képekre épülő színpadi világ egyszerre képezi le a tudatalatti rezdüléseit és a mindennapi helyzetek sebeket vagy éppen örömet okozó megéléseit. Szerelmi és családi kapcsolatok dinamikái, a nőiesség és anyaság összekapcsolódása, a szexualitás megélése, a ChatGpt egyre nagyobb szerepe. A mindennapjainkból ismerős harcok és megküzdési mechanizmusok sorakoznak előttünk ezen a kivetített belső utazáson, ami egyszerre mesél a veszteségek miatt érzett fájdalmakról és arról, hogy lehetséges a továbblépés és lehetséges a gyógyulás akkor is, amikor minden, amit valóságnak hittünk, meginog. És közben azt is felteszi a kérdést: mi marad belőlünk, amikor a korábbi kapaszkodók eltűnnek, és újra kell fogalmaznunk, kik is vagyunk valójában?

A Macskalápon

A Centrál Színház színpadán 21 év után újra műsorra tűzött darab a függöny felgördülésétől a záró jelenetig folyamatos érzelmi feszültségben tartja a nézőt (és a színészeket is) és elementáris hatást gyakorol. A kortárs drámaírás nagyasszonya, Marina Carr darabjában az ókori görög drámákhoz hasonló szenvedélyek, ösztönök és sorsszerű fordulatok hajtják a történetet és szereplőit. Az ír lápvidék önmagában mitikus és a történet egyik meghatározó elemeként létező háttere előtt bontakozik ki Hester Swayne (Martinovics Dorina) története. Az anyja által fiatalon elhagyott, a lápon felnőtt nőt környezete – köztük gyermekének apja (Szabó Kimmel Tamás) és annak édesanyja (Básti Juli)– kiközösíti és távozásra akarja bírni, és semmilyen eszköztől nem riadnak vissza. Ebben a világban a realitás és a képzelet határai elmosódnak, a látható történések mögött szellemek, a múlt bűnei, elhallgatott történetek tárulnak fel, amelyek minden emberi igyekezet ellenére újra és újra felszínre törnek és visszavonhatatlanul átalakítják jelenük eseményeit.

Az előadás egyszerre kortárs és időtlen sorstragédia az elengedésről, az önazonosságról, az emberi kapcsolatokról és a végsőkig feszített emberek kétségbeeséséről. Nem is kínál egyértelmű megoldásokat vagy válaszokat, a darab történénete nyomán a nézőkben megjelenő kérdések súlya nem oldódik fel, nem kapunk könnyű azonosulási pontokat, és nem törekszik arra sem, hogy minden helyzetet egyértelműen értelmezhetővé tegyen. Inkább azt a bizonytalanságot és feszültséget tartja fenn, amely a szereplők világát is meghatározza és a páratlanul intenzív színészi játéknak köszönhetően még az előadás vége után is tovább dolgozik a nézőben. Puskás Samu rendezésében az előadásban Martinovics Dorina, Básti Juli, Szabó Kimmel Tamás, Csoma Judit, Gáspár Sándor, Hermányi Mariann, Pálfi Kata, Pavletits Leona, Sisák Sára, Szécsi Bence, Kerek Dávid, Fodor Tamás és Lukács Ádám látható.

Anna Karenina befejezetlen története - Love is the answer

Anna Karenina története sokak számára elsősorban egy nagyívű, klasszikus és talán kissé riasztó regényként él, amelynek terjedelme és kötelező jellege sokakban teremthet tartózkodást. A Trojka Színházi Társulás előadása azonban éppen ezt a súlyt és távolságot igyekszik lebontani, egy közvetlenebb, személyesebb megközelítésen keresztül teszi átélhetővé a történetet.

A Kugler ArtSzalon intim tere különös hangsúlyt ad az eseményeknek: itt a néző nem csupán biztonságos távolságból szemlélődik, hanem résztvevője a kibomló emberi viszonyoknak, az előadás immerzív módon újra és újra bevonja a nézőket a történésekbe. A feldolgozás középpontjában nem csupán Anna tragédiája áll, hanem azok a kapcsolati hálók is, amelyek körülveszik őt, felépítik életét. A különböző sorsok egymásra hatása folyamatos mozgásban tartja az előadást, miközben a szereplők döntései újabb és újabb következményeket indítanak el. A történet így nem egyetlen drámai ívre épül, hanem egymást keresztező érzelmi folyamatokra, amelyek együtt rajzolnak ki egy összetett képet a szerelemről, hűségről és felelősségről. Az előadás nem törekszik egységes kor- vagy stílushűségre. A különböző idősíkokat idéző elemek természetesen simulnak egymás mellé, így a történet egyszerre marad hű a klasszikus alapanyaghoz, miközben kortárs nézőpontból is értelmezhetővé válik. A nyelvhasználat és a játékstílus közel hozza a szereplőket, leválasztva róluk a történelmi távolságot. A hangsúly egyértelműen az emberi kapcsolatok dinamikájára kerül. A vágy, a kötődés, a bizonytalanság és a döntések súlya mind olyan tényezők, amelyek a szereplők életét formálják. Anna története ezen belül különösen erős példája annak, amikor az egyéni vágyak és a társadalmi keretek összeütköznek, és egyik sem enged teret a másiknak következmények nélkül. 

A Trojka feldolgozása éppen attól válik emlékezetessé, hogy nem próbálja leegyszerűsíteni ezeket a dilemmákat. Az előadás végére nem feloldás, hanem egyfajta nyitott állapot marad, amelyben a történet tovább él a nézőben. Ez a fajta befejezetlenség nem hiányérzetet kelt, hanem teret ad annak, hogy a látottak személyes tapasztalatokon keresztül nyerjenek új jelentést. Soós Attila rendezésében az előadásban Gryllus Dorka, Eke Angéla, Nagy Dóra, Bárnai Péter, Mátrai Lukács Sándor és Ivanics Tamás látható.