„Szükségem van a harcra” – interjú Kövesi Zsombor színésszel

Az a típus, akit nem lehet nem észrevenni, és lehetetlen elfelejteni. Ma azonban egy fiatal színésznek akkor sincs könnyű dolga, ha a legtehetségesebbek közül való. 

Kövesi Zsombor 2022-ben vette át a diplomáját közvetlenül az SZFE modell­váltása után, és azóta a legkülönfélébb helyeken és produkciókban láthattuk.  

ELLE: Négy éve vagy a pályán, de már nagyon széles spektrumot jártál be a független színházi előadásoktól a nagy költségvetésű, állami szuperprodukciókig. Úgy gondolod, most mindent el kell vállalnod?

Kövesi Zsombor: Nem arról van szó, hogy mindent elvállalok, hanem hogy sokat szeretnék dolgozni. Amikor például megkaptam a Magyar menyegző forgatókönyvét, tetszett is a szöveg, azt gondoltam, jó film lehet belőle. Eredetileg nem is arra a szerepre hívtak, amit végül játszottam. De igen, ha később is szeretnél forgatni, akkor szerintem sok mindent el kell vállalni. Aki jó formában akar maradni, annak minél többet kell dolgoznia. Velem ma már az is előfordul, hogy nemet mondok egy-egy ajánlatra, például, mert meguntam, hogy mindig a „laza legjobb barát” szerepkörét osztják rám. Ezt játszottam az Együtt kezdtükben, majd később a S.E.R.E.G. című sorozatban is.

ELLE: A mai színházi és filmes közeget jellemző szakmai megosztottságból – amely épp a független színházi előadások és az államilag támogatott szuperprodukciók között feszül – szerinted ki lehet maradni? 

Kövesi Zsombor: Nem tudom. Nekem mindenesetre minden egyes feladatnál meg kell próbálnom a lehető legjobbnak lenni, magamat a leginkább odatenni. Persze várom, hogy megkeressenek olyan filmekkel is, amelyekben azt érzem, hogy valami igazán nagyot hozunk létre – mint amikor a Marty Supreme-et vagy az Egyik csata a másik utánt nézem a moziban, és visszajön a kedvem a színészethez. 

ELLE: Miért, néha elmegy? Van, hogy felmerül benned a gondolat, hogy ezt akartad-e?

Kövesi Zsombor: Mindennap eszembe jut.

Gyakran érzem, hogy színészként túl sokat kell adni magadból, és túl keveset kapsz vissza. Mintha egy gép volnál, akit túlhajtanak, de nem fizetnek meg eléggé.

Ennek a színházi szezonnak az elején volt egy bemutatóm a Vígszínházban, ahonnan épp elszerződtem, három bemutatóm az Örkény Színházban, ahová frissen szerződtem, és egy ötödik a Trafóban, plusz átvettem három szerepet más darabokban. Ez már nekem is túl sok stressz. Biztos más szakma is nehéz – nem próbáltam még mást –, de az, hogy nincsenek hétvégéid, nem tudsz tervezni, nem látod a családodat és a barátaidat, és soha nem utazhatsz el, szerintem nem oké. Hiába dolgozom szívesen és örülök, ha aktív lehetek, ez már nekem is sok. 

ELLE: Épp az Örkény Színháznak volt egy olyan fotósorozata, amelyben bemutatták, mit csinálnának a színészek, ha nem ezt a pályát választják. Neked mi lenne a B opciód?

Kövesi Zsombor: Most már nem kezdhetem elölről, mert éveket venne el, de elmentem volna biológia szakra és állatokkal foglalkoznék. Most elég lenne csak valami, ami a természethez köt, és kétkezi munkával jár. Olyan sok időt töltök egy fekete dobozban – a nap nagy részében próbálok, este meg játszom –, hogy hiányzik a napfény, a levegő és a fák. A húgom is színésznő a Thália Színházban, és gyakran mondogatja, hogy egyszer majd erdész lesz. Szóval lehetnénk mindketten erdészek. 

ELLE: De ugye nem fogod abbahagyni a színészetet?

Kövesi Zsombor: Á, dehogy, ahhoz túl nagy a mágiája. De azon valóban sokat gondolkozom, hogy ez egy függés-e, amely már engem irányít. Nehéz eldönteni, hogy azért lettem-e színész, mert másoknak akarok tetszeni, vagy azért, mert valamit bizonyítani szeretnék, esetleg azért, mert van mit adnom magamból. Kicsit olyan ez, mint bekerülni egy szektába. Már csak azt érzékelem, hogy mit jelez vissza a közönség és a kollégáim, ez lett az iránytű, ami nem biztos, hogy jó.

Állandó dilemma bennem, hogy a kiválóságra való törekvés honnan ered, és jó dolog-e egyáltalán. Nem az fűti-e, hogy nem kapom meg magamtól azt a szeretetet, amelytől elég lenne csak normális embernek lennem? 

ELLE: Valószínűleg tényleg sokan állnak színpadra azért, hogy betömjenek valami űrt magukban, de később már lesz valami mondanivalójuk is.

Kövesi Zsombor: Csak az a mondanivaló nem biztos, hogy egyezik azzal, amit a rendező vagy a darab akar mondani. Mások tetszeni szeretnének, én viszont abban lelem a legnagyobb örömöm, ha polgárt pukkasztok. Élvezem, ha a nézők elszörnyednek, és úgy mennek ki a színházból, hogy minden felkavarodott bennük. Volt egy előadásunk Ördög Tamás rendezésében a Trafóban, a Kék lagúna, amelynek a premierjéről vagy harmincan mentek ki.

ELLE: És ezt élvezted?

Kövesi Zsombor: Persze! Hiszen kimenni sem volt olyan könnyű! A darab egy páston játszódik, a két oldalán ült a közönség, tehát mindenki előtt kellett felvállalni, ha valaki távozott – ez egy komoly döntés. Később elterjedt a híre, ezért már csak olyanok jöttek, akik bírták a terhelést, de ez például egy olyan előadás volt, amilyet máshol nem látsz. Valami egzotikum...

A teljes interjút a  2026. áprilisában megjelent ELLE  TREND különszámban találod, amit ITT is megrendelhetsz.