„Színésznő vagyok, akinek van véleménye”

Az elveszett lány című filmmel rendezőként debütáló Maggie Gyllenhaallal beszélgettünk munkafolyamatokról, anyai tapasztalatairól, valamint híres testvérével való kapcsolatáról.

Maggie Gyllenhaalnak mindig is volt hangja – csak nem mindig hallatszott. „Ritkán éreztem magam elégedettnek – sóhajt fel az Oscar-díjra jelölt sztár, aki két évtizedes, illusztris színészi karrierjéről mesélt az Elle-nek. – Nagyon sokszor hatalmas kompromisszumokat kellett kötnöm azzal kapcsolatban, hogy mennyi mindent tudtam belevinni a munkámba. És egyszerűen belefáradtam ebbe.

22 éves koromban szerepeltem A titkárnőben, ami egy igazán nagyszerű élmény volt. Egy olyan rendezővel dolgoztam, aki érdeklődött irántam mint művész iránt. De aztán fájdalmasan kellett megtanulnom, hogy nem sok rendezőt izgat egy olyan színésznő, aki tele van ötletekkel.”

Így hát irányt változtatott, és a kamera mögé állt. A Zoomon csupán órákkal azelőtt beszélgetünk, hogy az Oscar-jelölt színésznő bemutatja rendezői debütálását, Az elveszett lányt a londoni filmfesztiválon. Hetekkel később a film már öt Gotham-díjat (köztük az áttörést jelentő rendezői díjat), a velencei filmfesztivál legjobb forgatókönyvének járó díjat, valamint három Golden Globe-jelölést (köztük a legjobb rendezői díjat) bezsebelt, és Oscar-jelölésekről suttognak a hatalmas díjszezon előtt.

A gondolkodó színésznő

Maggie Gyllenhaal mindig is rendezői mentalitással közelítette meg munkáját. Két évtizede rajzolja újra a nők vásznon való ábrázolásának íveit, a 2002-es A titkárnő című filmben nyújtott áttörő szerepétől kezdve a The Honourable Woman című sorozatban nyújtott Emmy-díjas alakításán át egészen a közelmúltig, amikor az HBO Fülledt utcák című szériájában egy szexmunkásból lett rendezőt alakított. Hollywoodi karrierje kezdeti szakaszában azonban Gyllenhaalnak eszébe sem jutott, hogy fizikailag is a rendezői székbe üljön.

„Azt hiszem, nem igazán engedtem meg magamnak, hogy fontolóra vegyem ezt a lehetőséget. Elég szomorú beismerni, de fiatalabb koromban nem éreztem magam jogosultnak arra, hogy rendezni akarjak. Amikor felnőttem, volt néhány kiugró, szuper bátor nő, aki filmeket rendezett, persze. De többnyire, ha érdekelt a film, ha történetmesélő voltál, és nő voltál, a legegyszerűbb pálya az volt, hogy azt mondtad: Színésznő vagyok, gondolkodó színésznő. Színésznő vagyok, akinek van véleménye.”

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Maggie Gyllenhaal (@mgyllenhaal) által megosztott bejegyzés

Az érzés évtizedek óta érlelődött benne, és minden olyan esettel, amikor Gyllenhaal nem tudott megszólalni, egyre erősödött. Aztán 2016-ot írtunk, és Maggie egy konkrét esetet követően gerjedt haragra, amikor ő – és a világ – szemtanúja volt egy hatalmon lévő férfi nőgyűlölő viselkedésének, amely teljesen következmények nélkül maradt.

„Azt hiszem, Donald Trump megválasztása valóban közrejátszott abban, hogy rendező lettem – magyarázza. – Azzal, hogy két héttel a választások előtt bármilyen undorító dolgot mondhatott a ’nők p*ncijának fogdosásáról’, és annak egyáltalán nem volt semmilyen következménye. Nem elég ez, de ezek után még meg is választják elnöknek? Ez radikalizált engem politikailag, de érzelmileg is... felrázta bennem a dolgokat, és elkezdtem azon gondolkodni, hogy mit is akarok valójában. Aztán írni kezdtem.”

Az anyaság megbánása

Maggie a rejtélyes álnéven író Elena Ferrante számos rajongója közé tartozott. Csodálta, ahogyan megközelíti az ellentmondásos és tabu témákat, miközben bizonyos fokú empátiát is fenntart a karaktereivel szemben. Az elveszett lány című filmmel ő is az egyik leghírhedtebb társadalmi taburól mesél, amelyet ritkán ábrázolnak a filmvásznon olyan árnyaltan, ahogyan azt Gyllenhaal forgatókönyve teszi: az anyaság megbánásáról.

Az alkotásban egy éppen nyaraló professzort, Ledát (Olivia Colman) követhetjük nyomon, aki egy fiatal anyával (Dakota Johnson) történt incidens tanújaként egy sor visszaemlékezésen keresztül kénytelen szembenézni a múltbeli döntéseivel. Maggie már a kezdetektől fogva tudta, hogy Colmant – „egy másik sztratoszférában lévő színésznőt” – akarja a főszerepre. Egy ebéd közben Olivia aztán beajánlotta a brit Jessie Buckleyt, hogy játssza el a fiatalabbik énjét.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Maggie Gyllenhaal (@mgyllenhaal) által megosztott bejegyzés

Azon a hétvégén Maggie egyedül ment el megnézni Buckley 2019-es Wild Rose című filmjét egy New York-i moziban, és lenyűgözte őt. Meg is jegyezte a hasonlóságokat Buckley szerepe és az ő 2006-os, Sherrybaby című filmben nyújtott alakítása között. „Nagyon sok a hasonlóság, amit már akkor is éreztem. Folyton azt mondom, hogy Jessie olyan, mintha a testvérem lenne, úgy éreztem, hogy rokon színészlelkek vagyunk.”

Szabad környezetben folyt a munka

A gyakorlatba is átültetve mindazt, amiről sokszor beszél is, Gyllenhaal lelkiismeretesen figyel arra, hogy színészei hogyan értelmezik a karakterüket, különösen Dakota esetében. „Dakota elolvasta a forgatókönyvet, odajött hozzám, és azt mondta: Mélyre akarok menni. Olyasmit akarok kipróbálni, amit még soha nem próbáltam, és veled akarom csinálni. Én pedig kézen fogtam és azt mondtam: Remek, menjünk... Végülis szabad voltam. És megpróbáltam olyan környezetet teremteni, ahol mindenki más is szabadnak érezte magát.”

A rendező saját anyasági tapasztalatait – két kislány anyukájaként – is beleépítette a forgatókönyvbe. „15 éve vagyok anya, szóval a közepén vagyok a dolognak. Van már némi tapasztalatom. És azt hiszem, már attól a pillanattól kezdve, hogy megszületnek, az érzések hihetetlenül széles spektrumon mozognak. Az egyik oldalon ott van az extázis és az öröm és ez a kifürkészhetetlen kapcsolat. A másik oldalon pedig igazi rettegés és szorongás.”

Maggie férje, akivel 12 éve kötötték össze az életüket, és gyermekeinek apja, Peter Saarsgard is szerepel a filmben, és tudat alatt szintén hatással volt az írói folyamatokra. „Azt hiszem, mélyebben ismerem őt, mint bármelyik másik férfit. És ez nagyon sokat segít abban, hogy megértsem a filmben szereplő férfiakat” – mosolyog.

A női filmesek új hulláma

Elena Ferrante azután adta oda Gyllenhaalnak Az elveszett lány adaptációjának jogait, hogy a színésznő megfontolt levélben kért erre engedélyt. Ezt végül a The Guardian című lapban nyilvánosan adta meg neki az író (amire a Brooklynban élő Gyllenhaalt brit barátai izgatott transzatlanti üzeneteken keresztül figyelmeztették) – azzal a feltétellel, hogy a rendezést maga Maggie végzi majd.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Maggie Gyllenhaal (@mgyllenhaal) által megosztott bejegyzés

Rendezői pályára lépése éppen a női filmesek elismerésének új hullámában érkezik. 2021-ben Chloé Zhao lett a második nő, és az első színes bőrű nő, aki a legjobb rendezői Oscar-díjat elnyerte. Ugyanebben az évben pedig Emerald Fennell is díjat kapott az Ígéretes fiatal nő című forgatókönyvéért. A londoni filmfesztiválon Gyllenhaal egyike volt azoknak a nőknek, akik a saját projektjeikkel álltak a közönség elé, ilyen például Jane Campion A kutya karmai közt és Rebecca Hall Passing című filmje, míg Olivia Wilde Éretlenségi-folytatása, a Don't Worry Darling már most a 2022-es év egyik legjobban várt filmje.

Arra a kérdésre, hogy miért éppen most történik ez a tengernyi változás, Maggie egy másik, nők által készített projektre, a Fleabagre utal: „Azért robbant be, mert Phoebe Waller-Bridge olyan dolgokról beszélt, amelyek igazán őszinték voltak. Az emberek reagálnak az igazságra.”

Híres testvére véleményét is kikéri

A társai mellett a színész-rendező híres családjából is gyakran merít inspirációt. Ő Jake idősebb testvére – akit bizonyára nem kell bemutatni –, a rendező Stephen és a rendező és forgatókönyvíró Naomi Foner lánya. Mindenkivel együtt, aki jelent neki valamit az életében, édesanyja és bátyja is szerepet játszott Az elveszett lányban, jegyzeteket adtak az írás, a forgatás és a vágás során. Jake – különösen – a hangzást befolyásolta. „Nem tudom, hogy tudod-e ezt róla, de nagyon rosszul lát, kontaktlencsét visel, de nagyon rossz a helyzet. Az, hogy így élt, nagyon ráhangolta a hangokra, és amikor megmutattam neki az első vágásomat, azonnal megvoltak neki a hangjegyek... Ez megváltoztatta a gondolkodásmódomat arról, hogy hogyan kezdjek hozzá ehhez a (hang)folyamathoz... Jake tényleg megnyitotta előttem ezt az ajtót.”

Amikor arról kérdezem, hogy a Gyllenhaal testvérek egymás „legkeményebb kritikusai”, megjegyezve, hogy Jake a múltban erre utalt, leint. „Nem mondanám, hogy ő a legkeményebb kritikus. Mint az a maroknyi ember, akikre tükörként tekintek a munkámmal kapcsolatban, ő is tele van szeretettel, mint kritikus, ami az egyik oka annak, hogy néha kikérem a véleményét.”

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Maggie Gyllenhaal (@mgyllenhaal) által megosztott bejegyzés

Tekintettel az egyre növekvő kritikai elismerésre és Az elveszett lány által keltett zsibongásra, hónapokkal a díjátadó szezon kezdete előtt, bizonyára elkerülhetetlen, hogy ne ez legyen Gyllenhaal egyetlen rendezői munkája. De ez nem jelenti azt, hogy egyelőre búcsút int a színjátszásnak, csak most már még inkább ismeri a határait. „Úgy gondolom, hogy újra fogok színészkedni. Csak nem akarok annyi kompromisszumot kötni.”

Forrás: Elle