Örülhet-e egy nő a terhességnek a vetélés után?

Ha valaki gyermeket szeretne, akkor a két csík megjelenése egyértelműen élete egyik legboldogabb pillanatát adja. Van-e azonban okunk és jogunk akkor is örülni ennek, ha egy vetélés után vagyunk? Erről mesél az Elle egyik olvasója. 

A vetélés azt jelenti, hogy vége van, bárhogyan is definiálja az ember ezt a kifejezést. A tested helyreállt, újból megpróbálhatsz teherbe esni. Valahol érzelmileg is le kell zárnod, eljön az a pont, amikor már nem sírsz minden nap, csak gyakran. Legalábbis ezt kell tennie annak, aki már a harmincas évei végén jár, és ketyeg a biológiai órája a társadalom jelentős része szerint. 

Egy vetélés után már fájdalmas a próbálkozás 

Aztán nyomozni kezdesz. Azok a barátok, akik már átmentek ezen, hogyan folytatták? Mennyi idő volt, amíg újra teherbe esnek? Próbáljuk lazán kezelni a témát, pedig egyáltalán nem az, mégis a hétköznapok része lesz. Aztán hozzászokik az ember, hogy a kérdésekre sosincs igazi válasz. Aztán a nő már készen áll, a férfi még nem, mert bármennyire is nem látod, összenyomta a gyász súlya őt is, és itt lesz még nehezebb ez a batyu. 

Mégis újra próbálkozol, de már ott van egy kínzó nyomás, ami eddig nem volt, és ami mindenre rányomja a bélyegét. Jönnek sorjában a negatív terhességi tesztek, és hiába nézed legalább százféle napszakban és fényben, a második csík soha nem rajzolódik ki. Aztán elrejted, titkolod, mert tudod, hogy a másiknak is legalább ennyire fájni fog. Másnap persze újból előveszed, hátha mégis megjelent a csodát jelentő csík, de legbelül tudod, hogy nem. Az üresség átveszi az uralmat, te pedig érzed a szégyent, amire ugyan nem lenne ok és indok, mégis ott lapul.

Vajon van helyes válasz arra, meddig kell vagy meddig szabad a meg nem született gyermeket gyászolni?

Fotó: Shutterstock

 

Minden csak arra emlékeztet, hogy nem sikerül

Jönnek a születésnapok, és ez megint csak azt jelenti, újabb évvel vagyunk közelebb a végéhez, amikor már a biológia egyáltalán nem lesz partner a vágyainkban. 

Aztán megtörténik a csoda, és már megélni sem mered. Félsz, hogy csak tévedsz. Hogy félreértesz mindent, hogy kiderül, rossz a teszt, és mikor végre elhinnéd, akkor újra szembesülsz a szörnyű valósággal, hiába adja a tested minden jelét annak, hogy itt az idő. 

Szabályosan titkolod, még a párodnak is nehezen mondod el, és rajta kívül csak az orvos tudja. Világjárvány van, ilyenkor egy terhességet eltitkolni nem túl nehéz. Persze nem erre vágytál, szerettél volna egy olyan kilenc hónapot, amelyet minden csodájával együtt megélhetsz, ám most nincs más választásod. Tudod, hogy ha most sem sikerül, akkor magadban rendezheted majd a dolgokat, és senkinek sem kell magyarázkodnod.

már örülni sem mersz, mert szégyelled

Bünteted magad, mintha neked csak ez járna. Izgalom? Boldogság? Remény? Ezek szóba sem jöhetnek, neked ezek nem járnak. Csak a félelem és a bűntudat lengik be a mindennapokat. Régen izgatottan tervezgettél, ám ma erről hallani sem akarsz, hiszen a tervezés luxus, ami neked nem jár, mert ki tudja, hogy mi történik a következő percben. Nem adsz neki nevet, nem álmodozol arról, milyen embert nevelsz belőle. Hiszen volt már ilyen, az ultrahang minden alkalommal egy csoda volt, és most mégis az üresség maradt csak. 

A 20. héten beigazolódik, hogy ott van, jól van, és minden perccel közelebb vagy, hogy a karjaidban tarthasd. Amikor elmondod végre a környezetednek, és a rémület mellett már érzel egy kis hálát is, valami apró megkönnyebbülést. Aztán ez átrepít a nehézségeken, és már tudod a nemét, és abba sem hagyod a zokogást, mert kislány. Jönnek a nevek, kockázatosnak tűnik, de keresgéltek, vitáztok. Az öröm és a bűntudat szinte eggyé válnak, és annyira intenzíven váltakoznak, hogy már meg sem tudod őket különböztetni. Jönnek a komolyabb tervek, költözöl, házat veszel, mert már ő a legfontosabb és nem te. 

Mikor jön el az elengedés ideje?

Hat, hét, nyolc hónap. Egyre nagyobb az esély a találkozásra, minél előrébb vagy az időben, annál jobban megnyugszol, hogy most minden rendben lesz. Nézed a ruhácskáit, és elképzeled, hogyan állnak majd rajta. Aztán nem tud nem eszedbe jutni, hogyan állt volna rajta, akit sosem láthattál. 

A bűntudat azonban itt sem múlik el, rosszul érzed magad, hogy kezdesz felépülni az előző tragédiából. Vajon meddig nem szabadna még nevetni? Mikor kell teljesen továbblépni? Mikor adhatod át magadat az önfeledt örömnek? Vagy az nem illik a te esetedben? Ha öt év múlva visszagondolsz majd a terhességedre, amely csak a gyászról szól, nem lesz mérhetetlen bűntudatod?

Normális, ha megtartod az összes terhességi tesztet, amely negatív lett, amelyet emlékeztetnek a sok kudarcra? Vagy ha a pozitívat látva csak a bűntudat dominál? Aztán a fájdalom szép lassan tompul, néha azt érzed elmúlik, ám mégis mindenben benne van, ami körülvesz. 

Via

További írások a témában

A pozitív Covid-teszt után tudtam meg: babát várok

Marge: "Még nincs kultúrája a vetélés feldolgozásának."

Szivárványgyerekkel állapotos a brit kormányfő felesége