„Sosem terveztem, hogy beszélek az abortuszom történetéről – főként nem a Capitoliumban”

Sarah Drory kommunikációs igazgatóhelyettesként dolgozik egy képviselő mellett Washingtonban, ezért úgy érezte, ha megosztja a saját történetét, azzal sokat tehet azért, hogy az abortuszról a politikusok is másképp gondolkozzanak.

Sarah Drory őszintén megosztotta minden tapasztalatát, hogy az abortusz és a hozzá kapcsolódó tévhitek ne akadályozhassák meg az érdemi kommunikációt erről a fájdalmas és sok nőt érintő témáról.

A fiatal nő kezdetben azt hitte, csupán egy könnyű fertőzést kapott, ám amikor kiderült, hogy kilenchetes terhes, tudta, hogy biztosan abortuszt szeretne, bármennyire is tart tőle és az orvosi vizsgálatoktól.

Az abortusz után támogatásra lett volna szüksége

Gyógyszeres kezelést választott a műtéti beavatkozás helyett, ezt követő élményeiről így mesélt:

„Kétségbeesetten szerettem volna támogatást kapni valakitől, de a szégyenérzet miatt nem mertem megosztani a problémáimat sem a családommal, sem a kollégáimmal, sem a barátommal. Nem akartam, hogy felelőtlennek tartsanak, egyszerűen szégyelltem magam.

A munkahelyemen óriási nyomás nehezedik rám, nem engedhettem meg magamnak, hogy gyengének tűnjek. Mivel nap mint nap a döntéshozók mellett dolgozom, és tisztában vagyok a politikával, pontosan tudom, hogy a politikusok nagy része hogyan vélekedik az abortuszról, és hogy milyen törvények bevezetését tervezik. Azzal is tisztában vagyok, hogy mennyire megbélyegzik azokat a nőket, akik abortuszon esnek át.

Ezért úgy döntöttem, hallgatok arról, hogy mi történt velem. Csakhogy néhány hónappal később a floridai törvényhozók abortusztilalmat rendeltek el a hathetesnél idősebb magzatok esetében. A gyógyszeres abortusz ugyan egyelőre elfogadott, de minden bizonnyal ezt is hamar elérik majd a támadások.

Fizikailag és érzelmileg is nehezen épültem fel a terhességmegszakítást követően, de miután láttam, hogy mi történik a munkahelyemen, úgy éreztem, a szorongásomat csak akkor tudom oldani, ha beszélek a saját tapasztalataimról. Először a főnökömmel és a közvetlen kollégáimmal osztottam meg a történetem, akik mindannyian empátiával és megértéssel fordultak felém, és utólag már nagyon bánom, hogy nem meséltem el nekik hamarabb, hogy mi történt velem.

Megrémisztett, hogy a hozzám hasonló nők egyik pillanatról a másikra nem dönthetnek majd a saját életükről, és azt hiszem, ez volt az a pont, amikor eldöntöttem, hogy a Kongresszusban meg kell találnunk a módját annak, hogy támogassuk a kollégáinkat, akiket az abortusz érint. Sajnos rengetegen még mindig megbélyegzik azokat az embertársaikat, akik különböző okokból kifolyólag a terhességmegszakítás mellett döntenek, vagy egyszerűen ez az egyetlen választásuk.

Szerencsés vagyok, hogy megértő kollégákkal dolgozom együtt, és a főnököm is biztosított a maximális támogatásáról. Számára fontos a dolgozók jólléte, ezért megindultak a tárgyalások arról, hogy milyen programok segíthetnék elő a dolgozók mentális és fizikai egészségének folyamatos ellenőrzését és fenntartását.

Bízom benne, hogy hamarosan egy elfogadóbb közegben élünk majd mindannyian, ahol senki nem marad magára a nehézségekkel, és ahol megoszthatjuk egymással, milyen problémákkal küzdünk. Azt gondolom, ezzel hosszú távon a munkáltatók is csak nyerhetnek, hiszen a fizikailag és mentálisan is megfelelő állapotban lévő munkavállalók sokkal hatékonyabbak lesznek a napi munkavégzés során is.

Örülök, hogy tehettem valamit azért, hogy a döntéshozók is megismerjenek egy másik álláspontot, és remélem, hogy ezzel más nőknek is erőt adok ahhoz, hogy megosszák a saját történetüket.”

via