Quantcast

Y generáció

Kemény Zsófi: Két világ között

Kemény Zsófi: Két világ között
© Flashpop

Tudjátok, mi a jó abban, ha két világ között rekedtél, és még nem úgy születtél, hogy le tudsz programozni egy teljes életet, de már gyerekkorodban mégiscsak játszhattál a batárnagy asztali számítógépen az egybites játékkal, amiben át kellett juttatni a békát a háromsávos autóúton meg a folyón? Semmi.

És mivel semmi nem jó benne, egy igazi Y generációsnak magának kell megcsinálnia a jót. Ha mi nem csináljuk meg magunknak, a Z generációsok nem fogják, mert a telefonjaikat nézik; nem néznek a lábuk elé. Nekünk gyerekkorunkban még felolvasták az eredeti, Grimm-féle Hamupipőkét, amiben a mostohanővérek levágják a sarkukat és a lábujjaikat, hogy beleférjenek az üvegcipőbe. De aztán megnyugtattuk magunkat a kilúgozott rajzfilmmel, ami belőle készült. A gyerekeinknek talán már egy életnagyságú Hamupipőke-hologram fogja arcbamondani az aforizmára egyszerűsített, nagybetűs Tanulságot.

A mi tinédzserkorunkban a világ még pont elég kicsi volt, hogy „véletlenül” összefussunk azzal, akivel akartunk, de pont elég nagy ahhoz, hogy el is bújjunk előle egyből. Most benézünk az utcasarkon törött sminktükörrel, hogy jó előre elkerüljük egymást. A gimnáziumi éveinkben jelentek meg az okostelefonok (már akinek, én az utolsó évben születtem, ami még nem Z generáció), de még nem használtuk óra közben. Egy eszköz volt; egy elfoglaltság a többi mellett. 

A mi húszas éveinkben a fülünkben már vezeték nélküli fülhallgató van, hogy ne kelljen megküzdenünk (még) a folyton összegubancolódó zsinórral (se), de igazából csak arra jó a fülhallgató, hogy ne halljunk vele dolgokat: például a kéretlenül utánunk kiabált negatív kommenteket. Mi még nem születtünk páncéllal ellenük. Köszönjük, hogy őskövületnek érezhetjük magunkat huszonévesen! 

Nekünk egyértelműen azért van két kezünk, hogy az egyikkel a telefont fogva lájvoljuk, ahogy a másikkal hívjuk a fiatalabb social media szakértőnket, hogy is kell majd ezt felrakni az oldalunkra. És persze, hogyan kell majd letörölni onnan, mert mi még nem vesszük egyértelműnek, hogy nincs visszaút. Mi még azt hisszük, nem égettük fel a hidat magunk mögött. Pedig mi meneteltünk rajta annyira egyszerre lépve, hogy leszakadt. A Z generáció már csak a híd romjait égette fel.

De kit hívjunk segítségül, ha olyan gyorsan elmegy mellettünk a világ, hogy már pályakezdőként nem megy a szekér? Milyen szekér? Talán futurisztikus, légpárnás önvezető autó!

Fiatal felnőttek vagyunk… örökké. Csak közben megöregszünk. Hogy milyen nagyszülők leszünk? Nem olyanok, mint bármelyik másik korban. Szabadok leszünk. Örülni fogunk, hogy élünk. Nem rakunk el befőttet, megeszünk mindent. 

Mi vagyunk az Y generáció, és köszönjük szépen, rosszul vagyunk. De ebből előnyt kovácsolunk. Önsegítünk. Hipochonderek vagyunk és egészségtudatosak. Megalkuvók és újítók. Másmilyenek és tök egyformák. Poliamoriában élünk Ádámmal és Évával egy okosházban, a letarolt kerekerdő közepén. Annyira elfogyott az oxigén, hogy nyolcmilliárdan kéne szájon át lélegeztetnünk egymást. És próbálkozunk.

A cikk eredetileg az Elle magazin 2021. novemberi lapszámában jelent meg.