Az én, én, én nemzedék

Vajon tényleg felszínesek és lusták a mai huszonévesek?

Húszévesnek lenni manapság egyet jelent a feltétlen önszeretettel. „Az én életem, az én műalkotásom” – így szól az Y generáció, azaz az 1980 és 1995 között születettek hitvallása. Napi huszonnégy órában fotózzák magukat és tevékenykednek a közösségi oldalakon, a sztárok életére vágynak, mint ahogyan a legújabb Sofia Coppola film, a Lopom a sztárom (The Bling Ring) főszereplői, és gúnyos szemmel néznek szüleikre, akik ragaszkodnak a munkájukhoz. Mentségükre legyen mondva, nem éppen olyan világba érkeztek, amely álmodozásra késztetne. Tízévesen látták, amint a World Trade Center összeomlik, az iraki és afganisztáni háború ritmusára növekedtek, fiatalkorukat pedig a folyamatos krízis időszakában élik. Anélkül, hogy megértenénk, persze biztosan nem fogjuk tisztelni őket.

Joel Stein, a Time magazin újságírója utánajárt a jelenségnek. Számára is úgy tűnt, az Y generáció, amelyet Én, én, én nemzedéknek nevez, tökéletesen öntelt. Mi lesz, ha ez a generáció, amely csakis egyes szám első személyben ragozza az életet, tönkreteszi a civilizációnkat? – tette fel a kérdést. És igazi válaszokat keresett, hosszas, alapos munkával. Rengeteg adatot, kutatási eredményt gyűjtött össze, és számos szakembert interjúvolt meg. Mi tagadás, bőven talált terhelő bizonyítékot. Kiderült, hogy az empátiára vonatkozó teszteredmények éppoly rosszak, mint a nárcizmusra vonatkozóak: a fiatalok 60 százaléka meg van győződve róla, hogy bármilyen helyzetben képes meghozni a helyes döntést, és 2007-ben az Egyesült Államokban háromszor több fiatal lány álmodozik arról, hogy egy sztár asszisztense, mint hogy parlamenti képviselő legyen. Nem túl tetszetős képet fest ez a fiatal felnőttekről. Ám Joel Stein az írását egy merész fordulattal folytatja. Igen, mondja, megvannak a hibáik ezeknek a fiataloknak, de ezek a hibák semmivel sem súlyosabbak, mint a tegnap aranyifjainak gyengeségei. Sőt mi több, az ipszilonok az elsők, akiknek sikerül felnőniük anélkül, hogy komolyabban szembeszálltak volna az idősebbekkel.

Felejtsük el ’68 májusát és a punk mozgalmat! A jövő vezetői a maguk módján veszik át a hatalmat, miközben kérlelhetetlenül megváltoztatják a társadalmunkat. És a java még hátravan! Merthogy milyenek is ezek a fiatalok?

Lusták, de vállalkozó szelleműek

Mit gondolnak, vágynak a fiatalok az anyagi függetlenségre? Nem igazán, ha saját maguknak kell biztosítaniuk ezt a függetlenséget, és rettentően, ha kapnak némi támogatást. Kedvencük a félig fekvő pozíció, 127 fokos ülésszögben, ami a NASA szerint pontosan a zéró gravitációnak felel meg. A vezető marketingmenedzserek hallgathatnának rájuk: úgy figyelik a különböző közösségi oldalakon a követőik számát, mint mások az arany árfolyamát, és nem tétováznak, gondolkodás nélkül vetik bele magukat az üzletbe. Támad egy jó ötleted az iskolából hazafelé? Csinálj belőle applikációt! A tini-vállalkozók egy csapásra megsokasodtak. A példaképük Nick D'Aloisio, a '95-ös születésű programozó és designer, aki tizenöt évesen lett dollármilliomos, miután eladta Summly nevű tartalomösszefoglaló programját a Yahoo-nak. Mint tudjuk, a munkahelyeket a vállalkozók teremtik. Hajtsunk hát fejet a tini-vállalkozók előtt!

Hírnévre vágynak, de pénzre nem

Kik ma a tinik idoljai? A megasztár kategóriában Rihanna, Kim Kardashian, Lady Gaga, a kevésbé ismert kategóriában Sammi Maria (23 éves) és Jenna Marbles (26 éves), akik sminktitkokkal és paródiákkal tarolnak, a trendi fotográfus, Olivia Bee (19 éves), vagy a divatblogger Tavi Gevinson (17 éves). Hogy mi a közös ezekben a lányokban? Az, hogy életük minden részletét megosztják az interneten a Twitteren, a Facebookon és az Instagramon keresztül. Mi számít ma egy Y-nak? Ismertnek lenni, lehetőleg a telereality világban, vagy a weben keresztül.

De azért a huszonévesek nem balekok. Míg a sztárok szórakoznak, ők jókat gúnyolódnak rajtuk. És valójában nem törekszenek az ő életükre. Ahelyett, hogy anyagi javakat halmoznának fel, inkább az információgyűjtés érdekli őket. A vagyon dematerializációja + a tudás felértékelése = jó hír agyonhasznált bolygónk számára.

Türelmetlenek, de nem karrieristák

Tisztelni a hierarchiát? Félni a felettesektől? Ez már a múlté. Rengeteg történetet hallani a fiatalokról, akik simán e-mailt küldenek a vezérigazgatónak. A francia Elle-nél arra panaszkodtak nemrég, hogy egy gyakornok két nappal az érkezése után odament a Paris Match főszerkesztőjéhez azzal, hogy neki lenne egy témajavaslata. Míg a harmincon túliak ezen felháborodnak, a huszonévesek teljesen normálisnak találják az ilyen lépéseket. Teljes mértékben bíznak saját magukban, kétévente előléptetést várnak el, és a legkisebb körülmény is megfoszthatja őket a motivációjuktól. Kanadában készült egy felmérés, amely szerint az adott pillanatban az Y generáció tagjainak 75 százaléka munkahelyet szeretett volna váltani!

Korábban a főnök kijelölte az irányt, és arra haladtunk. Ma a fiatalok követelik a részleteket a projekt harmadik fázisáról, mikor az elsőt még el sem kezdték. A dolog jó oldala, hogy a régi értelemben vett siker nem érdekli őket. Fellengzős titulus? Kacsalábon forgó iroda? Határozatlan idejű szerződés? Nem fontos. Csak a tapasztalat számít. Egy csapásra hagyják ott a banki állást, hogy egy civil szervezetnél dolgozhassanak, majd kisvártatva kávézót nyitnak, és ez számukra így van jól.

Rengeteg a kapcsolatuk, de nem felszínesek

A digitális bennszülöttek számára, akik óvodás korban tanultak szörfözni a neten, az élet kijelzőkön keresztül zajlik. A tabletek és telefonok kékes fényében flörtölnek, válogatnak, fedezik fel a világot, és szerepelnek állandóan. De vajon nem megy ez az igazi kapcsolatok kárára? A felmérések szerint nem. Ugyanis semmi sem fontosabb számukra, mint a párjuk és a szüleik véleménye. Együtt hallgatni a Daft Punkot a családdal – ez összetart. Úgy tűnik, hirtelen – köszönhetően a közösségi oldalaknak is – eljutottunk abba a korszakba, ahol a szülők igazi társak lehetnek.

Hiperaktívak, de kreatívak

Egy másik tipikus vád, hogy az Y generáció tagjai képtelenek a figyelmüket összpontosítani. Bosszantó a kijelzők, emailek, tweetek közötti cikázás. Néhány tanulmány szerint az Y fiatalok naponta átlagosan 88 szöveges üzenetet küldenek vagy kapnak, és 70 százalékuk legalább óránként egyszer megnézi a telefonját. Míg az ellenlábasok az állandó netezés miatt idegesítik magukat, addig mások hangsúlyozzák az Y generáció sokoldalú kíváncsiságát, tanultságát, újító szellemét és jártasságát a világháló nyújtotta lehetőségekben. Egy folyton változó világban minden más lényeges tulajdonságon felül nem más, mint az intellektus érvényesül leginkább.

Kritikusak, de optimisták

A poltitika leszerepelt. A felnőttek nem értik őket. A bolygó az enyészeté. A jövő bizonytalan. Az Y generáció első látásra szomorú. De ha egy kicsit megkapargatjuk a felszínt, valami mást találunk. Először is, hogy elkötelezetten toleránsak. Nem csak a melegekkel vagy a kisebbségekkel, de a legkülönbözőbb szubkultúrákkal szemben is. Az Y generáció búcsút mondott az illúzióknak és a dogmáknak, megpróbál minél több előnyhöz jutni a rendszerben, amiben él, vagy épp megkerüli azt valamelyik mikro-szubkultúrán keresztül, amelyek az utóbbi időben megsokasodtak. Család, szerelem, stabilitás – a jó hír az, hogy az ipszilonok legnagyobb álmai hasonlóak a szüleikéihez. És hogy az élet úgyis megtanítja nekik, hogy nem történhet minden olyan egyszerűen és gyorsan, ahogy a smartphone-jukon az események zajlanak. Így, mint Joel Stein, kívánjunk nekik mi is hosszú-hosszú életet. És üdvözöljük a Z generációt, amely nem késlekedik!