Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

Mi rejlik a határtalan önfeláldozás mögött?

2014. február 07.

2 perc olvasás

önfeláldozás pszichológia
Mi rejlik a határtalan önfeláldozás mögött?

A parentifikáció, vagyis a Terézanyu szindróma


„A lelkem is kiteszem értetek” mondat a „terézkedés” esszenciája. Ezek az emberek ugyanis másokért élnek, és akkor is segítenek, ha nem kérjük, de még akkor is, ha ők maguk belerokkannak ebbe. Honnan jön hát ez a nagy önzetlenség?


Ha arra vagyunk kíváncsiak, miből lesz a Terézanyu, meg kell néznünk, mit kaptak ezek az emberek gyerekként. Nos, két szóban válaszolva: túlzott felelősséget. A kis Terik már 5-6 évesen olyan feladatokat látnak el, ami felnőtt dolga volna, például ők nevelik kisebb testvérüket, vagy ápolják beteg apjukat. A jeles családterapeuta, Böszörményi-Nagy Iván szavaival saját szülőjük szülőjévé válnak, vagyis parentifikálódnak. Mindig ez történik válás esetén a legidősebb testvérrel, ám a folyamat nem minden esetben káros! „Inkább anyu kosarát cipelje a gyerek, ne a lelki terhét” – mondta a szerző. Vagyis az egyszülős családokban természetes, hogy komolyabb feladat hárul a legnagyobbra, de ha a hétköznapi teendőkben segít, és ezért kellő dicséretet kap, akkor érettebb személyiség válik belőle, mint átlagos kortársaiból.

Sajnos azonban nem ritka, hogy a nagylány, vagy nagyfiú lelki szemetesládává változik, és minden erejével azon lesz, hogy osztozzon imádott szülője nehézségein. Ezáltal túlterhelődik, és nem jut ideje arra, hogy gyerek maradjon. Felnőve azután ugyanezt a sémát ismétli: mindenkivel törődik, csak önmagával nem. Ettől egyre boldogtalanabb és erőtlenebb lesz, mert a „terézkedés” bizony fárasztó elfoglaltság. Ahogy Rácz Zsuzsától tudjuk, Terézanyut – vagy Terézaput – nem könnyű megállítani, de a sok dicséret, elismerés és egy rendszerszemléletű terápia általában elég hozzá.

Mayer Máté pszichológus

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

Kiderült, ho...
1

Kiderült, hogy nézne ki a Kardashian-család plasztikai műtétek nélkül

2022.10.13. 1 perc olvasás

Kiderült, hogy nézne ki a Kardashian-család plasztikai műtétek nélkül

A frizura, a...
2

A frizura, ami teljesen tönkreteszi a hajat a fodrászok szerint

2023.07.08. 3 perc olvasás

A frizura, ami teljesen tönkreteszi a hajat a fodrászok szerint

Visszajött a...
3

Visszajött a divatba az egyik legkellemetlenebb hajszín

2022.07.13. 3 perc olvasás

Visszajött a divatba az egyik legkellemetlenebb hajszín

A hajszín, a...
4

A hajszín, ami minden nőt fiatalít a fodrászok szerint

2024.02.24. 3 perc olvasás

A hajszín, ami minden nőt fiatalít a fodrászok szerint

Kiderült, ho...
5

Kiderült, hogy mi a világ 3 legtöbbet eladott parfümje

2023.01.21. 3 perc olvasás

Kiderült, hogy mi a világ 3 legtöbbet eladott parfümje

Ezt a 10 par...
6

Ezt a 10 parfümöt imádják a legjobban a nők a világon

2022.09.23. 3 perc olvasás

Ezt a 10 parfümöt imádják a legjobban a nők a világon

3 férfi parf...
7

3 férfi parfüm, amiből a legtöbbet adják el a világon

2023.03.05. 2 perc olvasás

3 férfi parfüm, amiből a legtöbbet adják el a világon

3 udvariasna...
8

3 udvariasnak tűnő szokás, amit a fodrászok nem szeretnek a vendégeikben

2024.10.10. 2 perc olvasás

3 udvariasnak tűnő szokás, amit a fodrászok nem szeretnek a vendégeikben

Ezek is érdekelhetnek

Egyedül lenn...

Egyedül lenni és magányosnak lenni nem ugyanaz – és ez fontosabb, mint gondolnád

2026.05.16. 3 perc olvasás

Psychology

6 mondat, am...

6 mondat, amit a kivételes önuralommal rendelkező emberek gyakran használnak

2026.05.14. 4 perc olvasás

Psychology

Mit árul el...

Mit árul el rólad, ha már főzés közben rendet raksz ahelyett, hogy a végére hagynád?

2026.05.14. 5 perc olvasás

Psziché

A családi fo...

A családi fotók pszichológiája: ettől lesz egy lakásból igazi otthon

2026.05.12. 4 perc olvasás

Family portraits

A szakértők...

A szakértők elárulták, ezért tehet jót a memóriának a rutinok megváltoztatása

2026.05.09. 3 perc olvasás

Psychology

Belefáradtun...

Belefáradtunk már abba, hogy mindent „kimaxoljunk”? Lehet, hogy ideje kevesebbet akarni

2026.05.07. 3 perc olvasás

Psychology

5 finom jel,...

5 finom jel, hogy nem csak stresszes vagy, hanem érzelmileg teljesen kimerült

2026.05.06. 4 perc olvasás

Psychology

Ez a titok v...

Ez a titok veszélyesebb lehet a kapcsolatra, mint a megcsalás – állítják a pszichológusok

2026.05.06. 3 perc olvasás

bizalomvesztés

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves