Oltai Kata: “Attól, hogy valami biztos, még nem feltétlenül jó”

Oltai Kata szexivé tette a kortárs művészetet és akár szakmája hazai csúcsát sem félt otthagyni és kilépni a bizonytalanságba, ha ezt érezte helyesnek.

Jobb ma művésznek lenni Magyarországon, mint 10-20-30 évvel ezelőtt volt?

Nem vagyok művész, de értem mire gondolsz. Ha egy szóval kellene válaszolnom: nem. Itthon és regionálisan is jellemző, hogy nagyon sok nemzetközi folyamatról nem veszünk tudomást. Van ebben egy nagyfokú érdektelenség és az is, hogy a kultúrpolitika lokális harcai felemésztették azt, hogy nagyobb egységekben tudjanak gondolkodni. A kilencvenes években még esély volt arra, hogy a vizuális kultúra az irodalom és a színház mellett társadalomformáló erővé lépjen elő. Ettől ma sokkal távolabb vagyunk. Igaz, mi alapvetően egy verbalitásra alapuló kultúrát kaptunk, ami az iskolai tananyagban és a közgondolkodásban is tetten érhető. Most egyébként is egy fluid, zselés közeg van, az pedig kevés élőlénynek élettere.

Mennyire erős ma a hazai közgondolkodásban az, hogy a művészet nem munka? 

Szerintem ezt sokan gondolják. Ennek oka egy sor fosszília, ami a “hisztis színésznőtől” kezdve a komikumokban megjelenő piros svájci sapkás, krix-kraxokat rajzoló, zavaros beszédő művész figura. Ezzel azt akarom mondani, hogy van egy referenciahalmaz, amihez viszonyolunk. Lehet így is csinálni, meg úgy is. Kívülről kevés látszik abból a hatalmas emberi befektetésből vagy sokszor monoton folyamatokból, ami nélkül nem működne. Nagyon sok olyan befektetés van a mi munkánkban, aminél nem tudhatod, mikor fog valahová becsatornázódni, ha egyáltalán. Viszont egy kumulatív munka az értelmiségi munka, tehát minél idősebb vagy, annál többet tapasztalsz, annál több leszel. Ezért nem lehet ezen a területen igazán működtetni a kapitalista piaclogikát, bár próbálkozások így is vannak.

Többször bebizonyítottad már, hogy te nem félsz munkahelyet váltani, vagy kilépni az ismeretlenbe. Honnan ered ez benned? 

Valóban, nagyon sokszor továbbléptem az életem során, akkor is, ha történetesen jól éreztem magam egy helyen. Szerintem ez egyrészt a tapasztalás része, másrészt nem élveztem azt, ha valamiben már biztos rutinokkal bírok. Bizonyos életkorban, a szakmai tapasztalásaid elején ezt elég fontosnak tartom. Fel kell szabadítani az emberekben azt a gondolatot, hogy ha valami biztos, akkor az jó. Én nem hiszek ebben; engem motivál a változás, az új közeg, a semmibe belelépés. Ráadásul elég hamar kialakul az, hogy az új helyzet mindig jót hoz. Bár kétségtelen, hogy ez alkati dolog is, mármint hogyan értékelsz szituációkat.

Ez az attitűd viszont azt is bizonyítja, hogy van megfelelő önértékelésed és önbizalmad. 

Igazából nem gondolom, hogy ez rosszul sülhet el. Nem ragaszkodom a klasszikus karrierívhez, sőt: mindig is azt gondoltam, hogy a cikázás, a más szakmákba való belelépés nem visszavet, hanem remek tapasztalat. Nagyon sokfajta dologtól válsz te jó szakemberré: a mi szakmánk nagyjából 80 százaléka az emberekkel való bánásmódról és kommunikációról szól, amihez nagyon jól jön az ilyen tapasztalás. Akit tisztelek, azzal szeretnék dolgozni. Ha egy helyről elfogy, akit tisztelek, továbblépek.