"A nehéz sorsú emberek alázatra tanítanak"

Interjú Matteo Fagotto emberi jogi riporterrel

ELLE: Mi volt a legmegdöbbentőbb élménye Laoszban?

Matteo Fagotto: A helyi emberek hihetetlen rugalmassága, akiknek, annak ellenére, hogy napjaink egyik legkomolyabb humanitárius vészhelyzetével küzdenek, van erejük ahhoz, hogy így vagy úgy, de folytassák az életüket. A nehézségek ellenére, amikkel ezek a nők nap mint nap szembenéznek, van kapacitásuk arra, hogy folytassák, hogy gondoskodjanak a családjukról, és megtanítsák a gyermekeiket arra, hogyan kerüljék el a fel nem robbant bombákat - ez csodálatra méltó.

Mi motiválja, hogy újra és újra ilyen történeteket kutasson fel?

MF: Szeretem azt a tudatot, hogy számos magazin közreműködőjeként korábban még el nem mondott történeteket tárhatok a szélesebb közönség elé, és ezáltal akár a történetek szereplőinek igazságot is szolgáltathatok, hiszen az ő nézőpontjuk is nyilvánosságra kerül. Újságíróként a szenvedély motivál, így csak olyan projektekbe vágok bele, amelyekkel kapcsolatban érzem ezt a felfokozott, szenvedélyes érdeklődést. A nehézségek ellenére, amik azzal járnak, hogy sokszor a világ nagyon elzárt területeiről tudósítok, soha nem cserélném másra ezt a munkát.

Matteo Fagotto egy laoszi kislánnyal

Melyik riportjának volt a legkomolyabb utóhatása?

MF: A legsikeresebb riportom az indonéziai ónbányászatról szólt. Az ón, ami az okostelefonok és táblagépek gyártása során az egyik legszélesebb körben használt érc, legnagyobb mennyiségben Bangka szigetén található, mely egy Szumátrától nem messze eső kis sziget. Bangka ősi esőerdőit tönkreteszi az elektronikai termékek iránti globális fogyasztási vágy. Az erről szóló cikkem, mely több mint húsz országban megjelent, illetve egy nemzetközi kampány következményeképpen a világ legnagyobb elektronikai cikkeket gyártó vállalata közül néhány végre úgy döntött, hogy tanulmányt készítenek az ügyben, hogy megértsék és megoldást találjanak a problémára. Reméljük, hogy az ígéretüket tettek is követik.

Hogyan lehet ép ésszel kibírni azt, hogy ennyi pusztítást, szegénységet és fájdalmat lát?

MF: Hálás vagyok a kiváltságért és a lehetőségért, hogy ilyen esetek tanúja lehetek, mert az, hogy látom, ahogyan emberek leküzdhetetlennek tűnő problémákkal mégis képesek megbirkózni, reményt ad és egyben alázatra tanít engem. A leglenyűgözőbb emberek, akikkel valaha találkoztam, nem miniszterek, politikusok, művészek vagy hírességek voltak, hanem indonéziai cunamitúlélők, nepáli idénymunkások, kenyai menekültek, kambodzsai földművelők és boszorkánysággal vádolt indiai nők, hogy csak néhányat említsek. Amikor a saját életemben valamilyen problémával vagy nehéz döntéssel szembesülök, arra gondolok, milyen jelentéktelenek az én nehézségeim ahhoz képest, amit ezek az emberek kiálltak. Minden cikkemet ezeknek a hétköznapi hősöknek ajánlom, mert engem minden nap inspirálnak.

Melyik országban érezte a legjobban magát?

MF: Már több mint 70 országban jártam, és mindegyiket kedveltem, mert különbözőképpen ugyan, de mindegyik gazdagabbá tette a személyiségem. Azt szoktam mondani, hogy az ország, amit a legjobban kedvelek, az az egész világ, és hogy a legérdekesebbek azok, ahol még nem jártam. Egyébként Magyarország azon kevés európai országok egyike, ahol még nem jártam.

Mennyi a leghosszabb idő, amit egy helyben, utazás nélkül el tud tölteni?

MF: Egy hónap! Azután már kezdek ingerlékennyé válni, és a méltatlankodásomat a menyasszonyom (Matilde Gattoni fotóriporter, aki a laoszi képeket is készítette - a szerk.) és a macskám bánja.

Min dolgozik most?

MF: Indiában vagyok egy riport miatt, ami helyi bányász nőkről szól. Az általuk bányászott nagyon értékes anyagot a kozmetikai iparban pirosító, szemceruza, szemhéjfesték, szempillaspirál, rúzs és alapozó gyártásához is használják. Ennek a hétköznapi nőkből álló közösségnek szeretném bemutatni a történetét, akik minden nap nagyon nehéz körülmények között dolgoznak azért, hogy a világ más tájain élő nők kifesthessék és megszépíthessék magukat. Ritkán gondolunk arra, hogy a naponta használt tárgyaink honnan származnak, pedig több figyelmet kellene erre fordítanunk. Remélem, hogy a történet hamarosan az ELLE hasábjain is megjelenik.

Matteo Fagotto munkáiról bővebben ITT olvashattok.