3 fordulatos női regény, amely a múltba visz!

Izgalmas időutazás

Szerzőik elárulják, miért tartják fontosnak, hogy egy-egy mai történet kapcsán felidézzenek évtizedekkel, évszázadokkal ezelőtti eseményeket. A könyvek az 1720-as évek Drezdájába, a 2. világháborús Magyarországra és a Szovjetunióba, illetve a rendszerváltás előtti Csehszlovákiába viszik vissza az olvasóikat.

Mörk Leonóra: Lány igazgyöngyökkel

Márta, a fiatal grafikuslány váratlan küldeményt kap Németországból, és ezzel az élete egy szempillantás alatt a feje tetejére áll. A levél visszarepíti őt a múltba, tíz évvel korábbra, amikor festőnövendékként Drezdába érkezve egyszerre szeretett bele a városba, a királyi kincstár barokk gyöngyfiguráiba, és az egyik nős tanárába. A férfi azóta eltűnt az életéből, most azonban arra kéri, fordítson le neki egy 18. századi, magyar nyelven született útinaplót. A napló lapjain kibontakozó történet nemcsak a gyöngyfigurák alkotójának kilétére derít fényt, hanem arra is, kit ábrázol a titokzatos festmény, amelyet Márta tíz évvel korábban Drezdából hozott magával. Egy különleges lány alakja ölt testet a szemünk láttára a napló lapjain, aki szembemegy minden szabállyal és kötöttséggel, aki a saját útját járja, ezáltal nemcsak önmagát sodorja veszélybe, hanem a férfit is, akit szeret. Mire a kézirat végére ér, Mártának még egy kérdésre választ kell találnia: létezik-e második esély a szerelemben?

„Mindig lenyűgözött a múlt, pontosabban az az izgalmas élmény, amikor a múltban tetten érjük a jelent – mondja a szerző. – Ez a gondolat a korábbi regényeimben is megjelent, de már régóta terveztem egy olyan könyvet, amely kizárólag a múltban játszódik. Mikor két éve Drezdában a királyi kincstárban megpillantottam a 18. század elején készült barokk gyöngyfigurákat, és megtudtam, hogy a többségüknek nem ismerik az alkotóját, azonnal megszületett bennem a regény ötlete: hátha azért nem maradt fenn a művész neve, mert nő volt, és nem dolgozhatott a saját neve alatt, a saját műhelyében! Ezzel meg is született Anne-Sophie alakja, a lányé, aki szembeszáll a kor által a nőkre rákényszerített szabályokkal. Már csak a magyar szálat kellett megtalálnom, de ez sem volt nehéz, mert akkoriban sok magyar lelkész tanult a protestáns német egyetemeken, és egy ilyen kitalált fiatalember naplójában fonódik össze a német és a magyar szál. Aztán mégis úgy döntöttem, hogy egy napjainkban játszódó kerettörténetbe illesztem bele a háromszáz évvel korábbi cselekményt, mert számomra a tegnapnak akkor van igazán értelme, ha a mából nézünk rá. Így lett a másik főszereplő Márta, a grafikuslány, aki élete legszenvedélyesebb szerelmét éli át Drezdában, és neki köszönhetően kel újra életre a múlt.”

Bauer Barbara: Elsuttogom százszor

Éber Zsófi, a harmincas, okos és sikeres műfordító egy nap arra ébred, hogy ki akar szállni a hétköznapok mókuskerekéből. Környezete legnagyobb döbbenetére vidékre költözik, hogy birtokba vegye a nagymamájától örökölt, mesébe illő házat. A titokzatos Nagyi azonban, akiről faluszerte azt suttogták, boszorkány, mást is tartogat unokája számára. Zsófi körül egyre sokasodnak a megmagyarázhatatlan események és a véletlen egybeesések. Mintha a ház – vagy valaki más? – üzenni akarna neki. Vajon mit jelentenek a különös dátumok a nagypapa fényképének hátoldalán? Mi minden rejtőzhet az ódon, sokrekeszű szekreterben? Kinek a horoszkópját őrizgette féltett kincsként a Nagyi és miért? Mialatt Zsófit mindinkább magába szippantja nagymamája naplója, melynek lapjain egy időtlen szerelem felemelő és szívszorító története bontakozik ki, saját sorsa is gyökeres fordulatot vesz egy férfi váratlan felbukkanásával.

„Nem először írok a generációkon átívelő helyzetekről – fogalmaz Bauer Barbara. – Ám furcsa módon nem a múltban való kutakodás motivál, hanem a jelen megértése. Hiszem és vallom, hogy személyiségünk része az a hátizsák, amit az elődeink töltenek meg gyakran olyan életutakat meghatározó eseményekkel, érzelmekkel, amikről nem is tudunk családunk legendáriumából. Mégis hat ránk, dolgoznak a láthatatlan erők. Visszahúznak, vagy éppen táplálnak, gátat szabnak, vagy éppen megmagyarázhatatlan irányba lökdösnek. Ha megértjük, megismerjük a múltunk aspektusait, jókat, rosszakat egyaránt, megtudjuk, mire támaszkodhatunk, és mivel kell leszámolnunk. Így képezhetünk magunknak egy stabil alapot, amin aztán megteremthetjük a jelenünket, hogy bátran, önbizalommal telve elindulhassunk a jövőnk irányába. A saját utunkat járva. Főszereplőm is ráakadt a múltjának egy olyan szálára, amit nem ismert, viszont gyökeresen megváltoztatta a jelenét. A megértés, a felismerés és az elengedés éppolyan fontos, mint a jó megtalálása. Ugyanis abból táplálkozunk, az visz tovább. A szeretet, a szépség, a harmónia megélése. A múltunkban és a jelenünkben egyaránt.”

Durica Katarina: Szlovákul szeretni

Hosszú, izgalommal teli az út az 1980-as évek Csehszlovákiájától Ausztráliáig, a 2000-es években Pozsonytól Tanzániáig – és ez az út családi titkokkal van kikövezve. Petra, a régyény főszereplője műkereskedőként dolgozik a Kilimandzsáró lábánál. Itt ismerkedik meg Salival, a ruandai mészárlások egyik túlélőjével, aki alapjaiban borítja fel a lány kényelmes, jól megszokott kis világát. Ők ketten egymásra találnak. A valóság azonban kopogtat az ajtón. Rég nem látott, a nyolcvanas években Csehszlovákiából emigrált édesapja, Károly betegsége kibillenti Petrát a fekete kontinens romantikájából.

„Károly története valós, egy családi ismerősunk történetét írtam meg – meséli a szerző. – Csehszlovákiából menekült el, mert rászállt a titkosrendőrség, belőle is besúgót akartak csinálni. Zaklatták, zsarolták, egyszer csak meglógott előlük. Senkinek nem mondott egy szót sem, amikor a határ felé vette az irányt. Úgy tervezte, hogy majd a Vörös Kereszt átsegíti a családját, de ez sosem valósult meg. Az ő története egyáltalán nem volt egyedi eset. A pozsonyi Nemzet Emlékezete Intézetébe jártam kutatni és konzultálni, számos hasonló sorsot ismerhettem meg. Évente több százan próbálkoztak a zöldhatáron átjutni, ezek a szökések általában kurdarccal végződtek, mert a határ nagyon komoly rendszerrel volt védve. A csehszlovák kommunizmus poklát törekedtem bemutatni. Szétszakított családok, besúgásra kényszerített kisemberek, egymás ellen fordított testvérek és barátok – ezek a történetek valahogy kivesztek a köztudatból. Csehszlovákiáról mindenkinek sok szép emléke van, nosztalgiázunk a retro cuccok fölött, sokan visszasírják a régi csokoládékat, a Skoda autót meg a magas-tátrai nyaralásokat, miközben elfeledkezünk arról, hogy azt a világot milyen kemény, kegyetlen rendszer tartotta fönn.”