Vass Virág: „A sors számtalan formában rázza gatyába az emberek értékrendjét”

Magyarországon világhírű – mondjuk azokra, akik elértek ugyan kisebb-nagyobb sikereket külföldön, de csak mi, magyarok tartjuk számon az eredményeiket. Ennek pont az ellenkezője igaz a Dolly nővérekre, akik viszont tényleg világhírűek voltak – revütáncosok, szépség­ideálok, divatdiktátorok, és egyidőben Európa leggazdagabb asszonyai –, itthon mégis alig tudnak róluk.

Vass Virág, az ELLE egykori főszerkesztője a legújabb regényében, a Szólóban róluk mesél.

ELLE: Legutóbb hét évvel ezelőtt jelent meg regényed, és ennek már a méretén, a vastagságán is látszik, hogy sok munka van benne. Ennyire hosszú idő volt kihordani?

Vass Virág: Két évig írtam ezt a regényt, ami az eddigi írói pályámon a leghosszabb folyamat volt – a korábbi nyolc regényem általában 9-12 hónap alatt született meg. Már 2019-ben elkezdtem az anyaggyűjtést, de aztán eltérített tőle az élet. Egyrészt 2020 őszén visszahívtak a Nők Lapja főszerkesztői székébe, amire nem mondhattam nemet, és ez 2022-ig lekötötte minden energiámat, másrészt addigra az édesanyám olyan beteg lett, hogy állandó ápolásra szorult. Az én sorsomban az elmúlt hat évben az idősgondozás került előtérbe. Az anyósom, az apósom és az anyukám után most a nagynénémet kell gondoznom, akinek egyetlen hozzátartozója vagyok. Aki kicsit is ismeri az országnak és az egészségügynek ezt a szegmensét, az tudja, hogy ez szinte főállású munka, ebben az időszakban tehát nem tudtam előtérbe helyezni az írást. Később azonban ezeket az élményeket bele tudtam forgatni a regénybe.

ELLE: Hogyan? Hiszen a történet egy revütáncos ikerpárról szól, akik az 1920-as és ’30-as években a világ tetejére küzdötték fel magukat. Hogy jön a történetükhöz az idősgondozás?

Vass Virág: Egy Vanity Fair-cikkben olvastam először a magyar ikerpárról és már akkor szöget ütött a fejembe, mi lehet az oka annak, hogy kint legenda övezi őket, a legnevesebb magazinok írnak róluk, rajongói klubjuk van, filmekben, sorozatokban bukkan fel az alakjuk, itthon meg alig tudunk róluk valamit. Pedig micsoda amplitúdójú életutak! Én látom a párhuzamot a két korszak között is. Amikor ők egy világjárvány és egy világválság között befutottak, hasonló volt a korszellem, mint manapság – a külsőségek, a szórakozás szinte vallásos tisztelete, ugyanakkor a szórakoztatóipar, a némafilm hihetetlen lehetőségeket kínált a tengerentúlra özönlő, álmokat kergető bevándorlóknak, amit a Deli ikrek – akik ezzel a névvel érkeztek Amerikába – tökéletesen ki is használtak. De hogy fogom őket átélhetővé, szerethetővé tenni, ha csak a tolldíszeket és a hollywoodi sztárok világát mutatom be? – tanakodtam.

Ők egyidőben Európa leggazdagabb asszonyai voltak, kastélyokkal, luxusautókkal, királyok, hercegek, iparmágnások udvaroltak nekik – hogyan tudnám mindezt emberi léptékűvé és átélhetővé tenni?

Így kúsztak be a regénybe azok az élményeim, amelyek az embert az élete végén óhatatlanul szembesítik azzal, mi maradt a sikereinkből és mennyit tanultunk a bukásainkból. A történetet végül az ikerpár még életben maradt, 78 éves tagjának perspektívájából kezdtem el mesélni az ő karcos, frivol és szellemes hangján, noha már őt is emelgetni kell a szobavécére. Hiába volt egymillió dollárra biztosítva a világhírű lába, egy félresikerült csípőműtét miatt élete utolsó hónapjait tolószékben töltötte. Újságíróként, sok-sok ember történetét végighallgatva is azt tapasztaltam, nincs az a sikeres életút, amely mögött ne lenne ott a másik pólus, legfeljebb rejtve a világ szeme elől. A Dolly ikreknek elképesztő kalandjaik voltak, sok-sok fordulattal, mégis igyekeztem megtalálni azokat a mindannyiunk számára átélhető pontokat, amelyek az élet alapélményei.

Vass Virág: Szóló, Kiadó: Open Books, Ár: 5999 Ft 

ELLE: Minek köszönhető, hogy Deli Rózsika és Janka ilyen sokra vitte Amerikában? Pusztán a tehetségnek?

Vass Virág: Amennyire a kutatásaimból megismerhettem őket, az derült ki számomra, hogy mindketten nagyon intelligens nők voltak. Rengeteg interjú készült velük Londonban, Párizsban és New Yorkban, ahol éltek, és hálás riportalanyai voltak a helyi sajtónak. Hihetetlen jó humoruk volt, és rendelkeztek egyfajta bölcs távolságtartással, amivel a tényleg nem hétköznapi sorsukra tekintettek. Nagy tehetségük volt a személyes PR-hoz is – ügyesen kreálták meg az imázsukat. Okosnak kellett lenniük, ha a kor számtalan divatos szépségét és ünnepelt sztárját megelőzve ilyen mértékben ki tudtak emelkedni és sokáig megmaradni a csúcson.

ELLE: Volt azért művészi ambíciójuk is, vagy csupán a gazdagság és hírnév vágya hajtotta őket?

Vass Virág: Abszolút volt. Ők a kor legnagyobb sztárcsináló revüjének, a Ziegfeld Follies-nak a sztárjai voltak, és nagy szerepük volt abban, hogy a delnő típusú dívák után megjelentek az izmos, fiús, vékony lányok. Mindez egy olyan érában történt, amikor a nők már kimozdulhattak az otthon négy fala közül, önálló karriert építhettek és szórakozni járhattak. Arról az időszakról beszélünk, amikor a városokban megjelent a járda, a közvilágítás és a szórakozóhelyek, amelyek megteremtették a lehetőséget az éjszakai élethez. Amerikában a bevándorlók számára, akik a nyelvet kevésbé beszélték, a némafilm és a táncos revük világa tökéletes terep volt – szemben a tősgyökeres amerikaiakkal, akik enyhe gyanakvással tekintettek rájuk. Ezeken a területeken szinte mindenki bevándorló volt.

A Dolly ikrek 11 évesen érkeztek meg New Yorkba, és már akkor bekerültek egy olyan tánciskolába, ahol Adele és Fred Astaire-rel együtt gyakoroltak a rúdnál. Már akkor mindenki nagy lehetőséget látott bennük.    

ELLE: Az azért nem elhanyagolható részlet a karrierjükben, hogy ilyen korán vándoroltak ki, nem? Ebben az életkorban még sokkal könnyebb az integrálódás egy új társadalomba.

Vass Virág: Igen. Számomra kihívás volt lekutatni, milyen volt a korabeli bevándorlóélet, a magyar utcák New Yorkban, ahol sokan meg sem tanultak angolul. A Dolly nővéreket azonban a tánc kimozdította ebből a közegből. Őket már itthon, Budapesten felfedezték. Egy rokonuknak köszönhetően tandíj nélkül kerültek be a Róka-féle tánciskolába, Róka Pál elismert műhelyébe. A sok polgári növendék között ők voltak az „ingyenkosztosok”. Mire az apukájuk – aki előrement felkutatni a lehetőségeket – elküldte nekik a hajójegyeket Amerikába, már túl voltak a Vigadóban egy jótékonysági gyermekünnepélyen, ahol hatalmas sikert arattak. Ezzel az élménnyel, és egy Kukoricza Jancsi-Juliska jelmezzel érkeztek meg Ellis Islandre. Majd az anyukájuk – aki nagyon ambiciózus nő volt – összegyűjtött annyi pénzt, hogy pár hétre be tudja fizetni őket a világhírű Alvini tánciskolába. Innentől kezdve beindult a karrierjük – annyira bájos jelenségek voltak, hogy hamar berobbantak.

A cikk folytatását az aktuális, nyári lapszámunkban találod, amit ITT is megrendelhetsz!