„Veszekszem velük, de nagyon büszke is vagyok, hogy így helytállnak”

Szerelmek és szerelemprojektek, gyerekek, válások, munkás nyugdíjas évek. Women of Hungary sorozatunkban annak jártunk utána, mi határozza meg a Magyarországon élő nők mindennapjait, mire vágynak, mire büszkék, mit csinálnának másképp? Következzen Balogh Sándor Józsefné Rozi nagymama portréja Budapestről.

2012-ben kerültek hozzám a gyerekek. Egyszer csak megjelent nálam az anyjuk, hogy „A fiad a lakásban van a másik élettársával, nem tudom hova vinni a gyerekeket, itt hagyom őket neked. Ahogy tudok, jövök, hozok pénzt, segítek.” Fogta magát és elment, több évig nem is láttuk. Sejla kettő-, Krisztián három-, Szerafina hat-, Melissza nyolc-, Chanel kilencéves volt. Pár év múlva egyszer aztán felhívott, hogy itt vagyok a Westendben, gyertek, hozd a gyerekeket. Annyi sok pénz volt nála, hogy vett minden gyereknek ruhákat, cipőket, mindent, aztán leültünk enni, és mondta, hogy „Mama, el kell, hogy menjek külföldre, nem tudom, mikor fogtok látni.”

Az elején borzasztó nehéz volt, mert sokat voltak betegek, kórházba is kellett menni, a kislány rengeteget sírt az anyja után, amikor aludtak, úgy össze volt bújva a két kisebb, hogy a szívem szakadt meg, hogy lehet ilyet csinálni ezekkel a gyerekekkel. Most már jó helyünk van, rendes lakás, és sokan segítenek nekünk támogatással meg a tanulásban is, járnak fejlesztésre, hogy behozzák, amiben le vannak maradva. Nagyon megnőttek, négyen iskolások, a legnagyobb lánynak már gyereke van, Melissza most fog érettségizni, Szerafinát tavasszal vették fel egy ilyen óvónős középiskolába, a két kicsi meg ötödikes és hatodikos.

Most megint össze van sűrűsödve a probléma, ahogy nőnek, sokszor nem ismerek rájuk. Veszekszem velük, de nagyon büszke is vagyok, hogy hiába, hogy elvesztették egyszerre a fészküket, mégis így helytállnak. Egyszer a nagylányt kell nyugtatni, mert idegeskedik az iskola miatt, tovább akar tanulni, ilyenkor mondom neki, hogy biztos sikerül, mert okos vagy. Máskor a fiúnak kell mondani, hogy muszáj tanulni meg rendesen viselkedni, hogy jó legyen az életed. Csak sokszor nehéz, hogy a szüleik felől nincs előttük jó példa. Néha fárasztó, hogy hatkor kell kelni, mert a kicsiket még én kísérem az iskolába, néha elalszunk, és akkor elkésünk. 

A legkisebb lány asztmás, vele ápolási díjon vagyok, van még családi pótlékunk, járok a piacra árulni és sokszor kapunk segítséget ahhoz, hogy a gyerekeknek meglegyen mindenük. Nagyon szeretnek és nagyon lehet őket szeretni, ezzel el is mondtam mindent arról, miért csinálom ezt.

A cikk eredetileg az Elle magazin 2021. novemberi lapszámában jelent meg.