Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

Betegség

A lábakon is megjelennek a szívelégtelenség jelei

2023. május 24.

3 perc olvasás

ELLE
betegség szívelégtelenség
A lábakon is megjelennek a szívelégtelenség jelei
© Shutterstock

A szívelégtelenség és a lábaink összefüggéséről most mindent elárulunk.


Elképesztő eredmények jöttek ki egy új tanulmányból: a vastag combú embereknél kisebb az esély a szívelégtelenségre. A kutatók szerint a lábakban minden 5 százalékos testtömeg-növekedés után 11 százalékkal csökken az egészségkárosodás esélye.

Gyakori betegség

A szívelégtelenség akkor történik meg, ha a a szív nem képes megfelelően pumpálni a vért a test körül, mert túl merev vagy gyenge lett. Ez a probléma Nagy-Britanniában nagyjából 900 000 embert érint, és évente körülbelül 60 ezer új esettel találkoznak az orvosok. A szívelégtelenség leggyakoribb oka a szívroham.

Jó a láb körüli zsír? 

Habár a kutatásokból azok az eredmények jönnek ki, hogy a derék körüli zsír káros az egészségre, ugyanez nem mondható el a láb körüli zsírról. A japán Kitasato Egyetem tudósai felfedezték, hogy a vastagabb combú emberek esetében 41 százalékkal kisebb a szívrohamot követő szívelégtelenség kialakulásának kockázata. Az Európai Kardiológiai Társaság tudományos kongresszusán bemutatott legfrissebb tanulmány közel 1000 ember lábát vizsgálta meg, valamint azt, hogy ez a testrészük, hogyan kapcsolódik a szívükhöz. 

A szívinfarktuson átesett betegek számára a négyfejű combizmokat érintő erősítő edzést kell javasolni a szívelégtelenség megelőzése érdekében

–  mondta Kensuke Ueno, a kutatás társszerzője.

A kutatások szerint az erősítő edzés hozzájárul ahhoz, hogy csökkenjen a vérnyomás, javítja a vérkeringést, valamint erősíti a szívet és az ereket is. Fontos azonban beszélni a szívelégtelenség 4 tünetéről is, amelyeket fontos időben felismerni. 

A jellegzetes tünetek

A szívelégtelenség egyik fő tünete a légszomj, ami nem csak fizikai aktivitás után, de nyugalomban is fennállhat. Szintén nem szabad figyelmen kívül hagyni, ha valaki állandóan fáradtnak érzi magát és minden fizikai gyakorlatot kimerítőnek talál. A szédülés és az ájulás szintén jellegzetes tünet, továbbá a duzzadt bokák is. Szintén előfordulhat szapora szívverés és köhögés is. A tünetek gyorsan vagy fokozatosan, hetek vagy hónapok alatt alakulhatnak ki.

A szívelégtelenség okai

A leggyakoribb esetekben a szívelégtelenség több egészségügyi probléma kombinációjának az eredménye. Az elhízás, a túl sok alkoholfogyasztás és a pajzsmirigy túlműködés is szerepet játszhat. A leggyakoribbak azonban a különböző szívkoszorúér-betegségek, a magas vérnyomás, szívritmuszavarok vagy veleszületett szívbetegség. A magas vérnyomás azért veszélyes, mert extra terhelést kap a szív, és ezért alakul ki idővel a szívelégtelenség. 

Via

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

Csak a legokosabbaknak sikerül 20 másodperc alatt kiszúrni az egeret a képen
1

Csak a legokosabbaknak sikerül 20 másodperc alatt kiszúrni az egeret a képen

2022.08.05. 1 perc olvasás

Csak a legokosabbaknak sikerül 20 másodperc alatt kiszúrni az egeret a képen

Mit veszel észre először a képen? Elárulja, mennyire vagy boldog
2

Mit veszel észre először a képen? Elárulja, mennyire vagy boldog

2022.07.26. 1 perc olvasás

Mit veszel észre először a képen? Elárulja, mennyire vagy boldog

2030-ra ez az undorító szakma lehet a legnépszerűbb
3

2030-ra ez az undorító szakma lehet a legnépszerűbb

2022.08.26. 1 perc olvasás

2030-ra ez az undorító szakma lehet a legnépszerűbb

 Te megtalálod a lovat 15 másodperc alatt a képen?
4

Te megtalálod a lovat 15 másodperc alatt a képen?

2022.07.26. 1 perc olvasás

Te megtalálod a lovat 15 másodperc alatt a képen?

Két macska van ezen a képen, de csak az emberek 1%-a képes megtalálni őket
5

Két macska van ezen a képen, de csak az emberek 1%-a képes megtalálni őket

2022.08.18. 1 perc olvasás

Két macska van ezen a képen, de csak az emberek 1%-a képes megtalálni őket

Bevezetik a menstruációs szabadságot Magyarországon is
6

Bevezetik a menstruációs szabadságot Magyarországon is

2022.09.01. 1 perc olvasás

Bevezetik a menstruációs szabadságot Magyarországon is

 Te megtalálod mind a négy nőt a rajzon? Csak az emberek 1 százalékának sikerül
7

Te megtalálod mind a négy nőt a rajzon? Csak az emberek 1 százalékának sikerül

2022.07.13. 1 perc olvasás

Te megtalálod mind a négy nőt a rajzon? Csak az emberek 1 százalékának sikerül

Elárulja a jövőd, amit először meglátsz a képen
8

Elárulja a jövőd, amit először meglátsz a képen

2022.07.24. 1 perc olvasás

Elárulja a jövőd, amit először meglátsz a képen

ezek is érdekelhetnek

 Kitálalt a bennfentes: ilyen állapotban van most a súlyos beteg Céline Dion

Kitálalt a bennfentes: ilyen állapotban van most a súlyos beteg Céline Dion

2023.06.01. 2 perc olvasás

Szívszorító

A nőknél a szívroham néha különleges tünetekkel jelentkezik, ezekre kell figyelni

A nőknél a szívroham néha különleges tünetekkel jelentkezik, ezekre kell figyelni

2023.05.31. 4 perc olvasás

Fontos tünetek

Friss kutatás: a túl sok kávé súlyosan károsíthatja az egyik legfontosabb szervet

Friss kutatás: a túl sok kávé súlyosan károsíthatja az egyik legfontosabb szervet

2023.05.30. 3 perc olvasás

COFFEE

„Egy sima szemvizsgálatból derült ki, hogy egy ritka tumorom van, ami meg is ölhetett volna”

„Egy sima szemvizsgálatból derült ki, hogy egy ritka tumorom van, ami meg is ölhetett volna”

2023.05.30. 2 perc olvasás

Betegség

A csendes gyilkos: ezért olyan nehéz a pajzsmirigyrák diagnosztizálása

A csendes gyilkos: ezért olyan nehéz a pajzsmirigyrák diagnosztizálása

2023.05.29. 2 perc olvasás

Elképesztő számok

 6 tévhit a mellrákról, amiket neked sem szabad elhinned

6 tévhit a mellrákról, amiket neked sem szabad elhinned

2023.05.26. 2 perc olvasás

Fact or fiction

 A csontrák 3 jele, amit nem szabad figyelmen kívül hagyni

A csontrák 3 jele, amit nem szabad figyelmen kívül hagyni

2023.05.25. 3 perc olvasás

Tünetek

„Innen tudtam, hogy tüdőrákom van”  - 3 beteg vallomása arról, hogyan jöttek rá, hogy nagy a baj

„Innen tudtam, hogy tüdőrákom van” - 3 beteg vallomása arról, hogyan jöttek rá, hogy nagy a baj

2023.05.24. 2 perc olvasás

Csúf igazság

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves