A megsemmisüléstől az újjászületésig – Gdansk és a Hármasváros

Mindenkinek vannak megmagyarázhatatlan vonzódásai, amiknek nem ismeri az eredetét – nekem ilyen az észak-európai kisvárosok milliője. Meglátok egy holland típusú, klinkertéglás épületet, egy kikötői látképet – szürke égbolttal, a magasban keringő sirályokkal, öreg vitorláshajókkal –, a kanyargós utcákat, a díszes kapukat, az apró üzleteket, és megdobban a szívem. Képzelhetitek, mekkorát dobbant, amikor kiderült, hogy Gdanskba repülhetek!

Mióta a Wizzair közvetlen járatot indított az észak-lengyel kikötővárosba, rendre felbukkannak a színes, csúcsos sorházak az Insta-feedemen, és minden alkalommal irigykedve néztem őket. Gdansk pont nekem való célpontnak tűnt egy hosszú hétvégére: ott vannak benne Európa legszebb hagyományai (hiszen több mint ezer éves), legmegrázóbb fejezetei (elég csak a II. világháborúra gondolni), és a feltámadás levegője. Bár ma lengyel városként gondolunk rá – és a lengyelek mindig is jelen voltak a város életében –, de akadtak évszázadok, amikor alapvetően németek lakták (ezekben az időkben Danzignak hívták), némi holland közösséggel.

Gdansk-i látkép 

Ezeréves múlt

Danzigban született például Daniel Gabriel Fahrenheit (a Fahrenheit-skála megalkotója), Arthur Schopenhauer filozófus, és Günter Grass, az egyik legnagyobb német író is – ami már önmagában mutatja, milyen kultúra lehetett itt. Csakhogy a lengyel határokat a történelem sosem hagyta békén, aminek a kicsúcsosodása a II. világháború idejére esett, és mire megjelentek az oroszok errefelé, a németek már felkészültek a támadásra, és elmenekültek. Kiürítették a várost, magukkal vitték antik bútoraikat, lefényképezték az összes épületet, és „utánunk a vízözön” alapon elhagyták a várost, ahová sosem tértek vissza. Az oroszok pedig valóban földig bombázták, híre-hamva nem maradt egykori szépségének. Ebből kellett visszajönni.

Mire a II. világháború véget ért, és Gdanskot újra Gdansk-nak hívták, a lengyelek pedig újra benépesíthették, jóformán nem maradt egyetlen ép, régi épülete sem. Beköszöntött a kommunizmus, és csak Sztálin halála után, 1953-ban lehetett hozzákezdeni a újjáépítéshez – ami azóta is tart. Amit ma a Gdanskba látogató turista lát, az tulajdonképpen csoda: az eredeti város mása. Replika. De a „levegője”, elevensége, sokszínűsége, emberi léptéke mégis csak eredeti, és tele van reménnyel. De még mindig épül: a németek fotóinak hála tovább lehet folytatni a munkát, ami feltámasztja az egykori házakat eredeti pompájukban.

Gdanskban három kultúra keveredik (a német, a holland és a lengyel), ami minden városnak jót tesz, megtermékenyítő hatással bír. Ha pedig az ide utazó turistákat nézzük, még színesebb a látkép: a skandináv országokból és a Benelux-államokból is előszeretettel ugranak át pár napra családok, baráti társaságok, gyakorlatilag az év minden napján. Talán csak novemberben vannak kevesebben – mesélik a helyiek –, de Gdansknak igazából nincs szezonja, illetve mindig szezonja van. A nyár itt nem olyan forró, ami az utóbbi években kifejezett előny, a tél pedig nem olyan hideg – az egyetlen kellemetlenség, amire érdemes számítani: a szél. De ez a Balti-tenger partján talán nem is olyan meglepő, és van hozadéka is: tisztítja a levegőt. Itt a legtisztább a levegő egész Lengyelországban.  

Három az egyben

És van még egy különleges értéke a gdansk-i kiruccanásnak: az ember mindjárt három várost kap egyért. A lengyelek Trójmiastónak hívják, azaz Hármasvárosnak, hogy Gdansk közvetlen közelében két olyan fürdőváros is épült, ahová érdemes ellátogatni. Ezek tulajdonképpen egymás testvérei, ezért egy vasútvonallal kötötték össze őket, így igazán könnyű mindhármat bejárni, a vonat pedig sűrűn közlekedik. Sopot a szecessziós építészetéről ismert – úgy néz ki, mint egy Monarchiában épült, békebeli üdülőváros –, Gdynia pedig modernista stílusú, sok Bauhaus villával, elegáns utcákkal. Utóbbi alig százéves, és ma már csak régi fényképeken látszik, hogy egykor halászfalu volt.

Bauhaus építészet Gdyniában

Mindkét fürdőváros nagy forgalmat bonyolít nyáron, még ha a tenger ritkán melegszik is fel annyira, hogy fürödni lehessen benne – idén például még a levegő hőmérséklete sem ment gyakran húsz fok fölé. De bőven elég itt ejtőzni, töltődni. Kisétálni a mólóra, fürkészni a hajókat, elrévedni a felhőkön, és beleveszni a horizontba. Gdyniában egyébként van filmfesztivál és musical színház is, sőt ott az Emigráció múzeuma, ami a lengyelek esetében (akik többmillió emigránst adtak a világnak) igazán releváns, és fontos megemlékezni róla. Külön érdekessége, hogy a lengyel látogatók ott, helyben ingyenesen böngészhetik a múzeum archívumát családtagok és ősök után kutatva, és egyáltalán, az egész tárlat igazán XXI. századi.

De amit mégis a legjobban ajánlok, amire még órákat tudtam volna szánni, az a tengeri panoráma a Marriott teraszáról vagy bármelyik szobájából. Nem mondom, az étterem is megér egy misét (különösen a norvég halleves), de a kilátásban tényleg van valami mágikus, ami magához láncolja az embert. És ha az ember kellően magába szállt, meghányta-vetette az életét, felmérte önnön kicsinységét a világegyetem tágasságához képest, akkor vissza lehet térni a nyüzsgő Gdanskba, ahol még egy csomó kaland várhat rá.

Kultúrát falhatsz

Észak-Lengyelország egyik büszkesége például a borostyán, amit úton-útfélen árulnak ékszerek formájában, Gdanskban azonban egy egész múzeumot szenteltek neki: a keletkezésétől kezdve a kultúrtörténeti vonatkozásain át a lengyel divatiparban játszott szerepén keresztül a legkülönlegesebb példányokig megszemlélhető. És persze itt is hatalmas shopból válogathatunk. De aminek akár egy fél napot is érdemes szentelni, az a II. világháborús múzeum. Egy igazi interaktív, érzelmi, érzéki és intellektuális élményt nyújtó, rendkívüli kreativitással megalkotott tárlat, mely segít a lengyel népet mélyebben megérteni és megszeretni. Mert amit ők elszenvedtek 1939. szeptember 1-étől a háború befejezésig, az tényleg minden más európai nemzetén túltesz. Nem vállalkoznék arra, hogy összefoglaljam, de az biztos, hogy a gdansk-i utam legmeghatározóbb élménye kötődik ehhez a helyhez, ahol az áldozatiság és a hősiesség fogalma új árnyalatokkal gazdagodott.

Tárlat a II. világháborúról

És amikor kilép az ember a történelemnek e legsötétebb fejezetét felidéző kiállításról, és visszanéz a modern épületre, ami magába foglalta, majd visszatér a nyüzsgő városba, ahol turisták ezrei szórakoznak, mégis azt látja, hogy Lengyelországot nem lehetett sem leigázni, sem bekebelezni, sem elpusztítani. A fejlődés légköre és lendülete hatja át az egész környéket – és ebben jelentős kontrasztban áll a mi országunkkal. Itt Európa épül újra, nem Kelet-Európa.

A II. világháborús múzeum épülete

A keleti kultúrát legfeljebb a konyhaművészetben lehet felfedezni, és annak kifejezetten jót tesz. Ha az ember Lengyelországba utazik, a pierogit (vékony tésztájú batyut különféle töltelékkel) semmiképp sem szabad kihagyni, de a székelykáposzta lengyel változatát, a jóval ízesebb és testesebb bigost, vagyis lengyel vadászlevest sem, ami egyáltalán nem leves, hanem egytálétel. És persze ott a világhíres vajkaramellájuk, meg a csokoládéba mártott aszalt szilva is – aki pedig helyi alkoholt szeretne kóstolni, annak a Goldwasser (egy gyógynövény likőr) sem fog csalódást okozni.

A lengyel gazdaság tényleg dübörög

Külön tetszett Gdansk-ban, hogy a belváros utcáin egyetlen nagy világmárka sem bukkan fel, kizárólag vendéglátóipari egységek, ajándékboltok és kézműves termékeket árusító üzletek találhatók, így nem vonja el a figyelmünket semmi az épületek szépségéről. Pedig aki vásárolgatni szeret, az is jó helyen jár Lengyelországban, csak ehhez bevásárlóközpontba kell menni. A lengyelek mindig is híresek voltak a jó ízlésükről, mostanra azonban már olyan fast fashion márkákkal is büszkélkedhetnek, mint a Reserved, a Mohito, a Cropp, a Tatuum, a Sinsay vagy a Medicine – és ez mind egy mammutcéghez tartozik.

A Háromváros bármelyikében mégis egy fura portéka jön szembe velünk: soha nem kézbesített, illetve a megrendelők által magára hagyott Amazon-csomagok, amiket meg lehet vásárolni  zsákbamacskaként. Lehet abban valami bizarr élvezet, hogy mások megrendeléseit nyitjuk ki és vagy pont jól jön nekünk, vagy nem, mert ez a szokás láthatóan megél az itteni piacon. De megélnek a képzőművészeti galériák is, amikre nagyon büszke a három város.

Ott hagyott Amazon-csomagok 

Az útból mindenesetre levontam: Gdansk után érdemes lenne Varsót, Krakkót és Wroclawot is meglátogatni. Lengyelország egyértelműen hasít, mégis emberközeli és barátságos maradt. A magyarokhoz régi jó viszony fűzi őket, így a legmelegebb fogadtatásra számíthatunk, ha átugrunk hozzájuk, eközben pedig kicsit saját magunkat is más megvilágításban láthatjuk.