Ezért veszélyes a sokkoló R. Kelly interjú

Az interjú közepén összeroppant, majd dühösen ordított a kamerába.

Sokkoló interjút adott pár napja a CBS amerikai csatornának az énekes, R. Kelly, akit az elmúlt hónapokban több tucat szexuális zaklatással vádoltak. Az énekes az interjú alatt sírt, kiborult és fel-alá ugrált a székből dühében.

Ez az interjú - ami majdnem 80 percig tartott – volt az első alkalom, amikor az énekes reagált a vádakra azzal, és természetesen ártatlanságát próbálta bizonyítani.

"A sírba visznek ezekkel a vádakkal!"  - üvöltötte, mikor az őt ért vádakról kérdezte Gayle King, a CBS This Morning műsorvezetője. "30 évnyi karriert dobhatok a kukába!" - mondta, miközben mellkasát püfölte, és egy könnycsepp is lecsordult az arcán. "30 évet!" Ismételte.

Az interneten is elterjedt videó kapcsán rengeteg kommentelő rámutatott arra a tényre, hogy az énekes viselkedése kísértetiesen hasonlít Brett Kavanaugh amerikai bíróhoz, akit szintén többszörös szexuális zaklatásokkal vádoltak meg tavaly. Kavanaugh nyilvános beszédében dühös,zaklatott volt és kiemelte, mennyire szenved a családja a vádak miatt. Azután sírva fakadt.

Miért van az, hogy a befolyásos, híres férfiak, akiket szexuális bűncselekménnyel vádolnak, ennyire intenzíven és egymáshoz hasonlóan reagálnak? Az ELLE.com Dr. Christopher Kilmartin pszichológus, egyetemi professzor ('A benned rejlő maszkulinitás' című könyv szerzője) segítségét kérte, hogy megfejtsék a két szexuális ragadozó viselkedését.

Kelly és Kavanaugh hasonló reakciókat mutattak, amikor a vádakról kérdezték őket: könnyek, felháborodás, düh és terelés. Ez egy tipikus viselkedésforma?

Feltűnően tipikus viselkedés, igen. Megpróbálnak az ártatlan szerepébe bújni, hogy eltereljék az emberek figyelmét a tényleges problémáról. Ha valaki azt állítja rólad, hogy valami rosszat csináltál, akkor azt támadásként éled meg, és az első, amit az ember tesz, az, hogy visszatámad.

Vagyis, ez egy taktika.

Védekező és manipulatív viselkedés, ami lehet stratégia, de egyáltalán nem biztos, hogy tudatos. Magas rangú férfiak esetében egyértelműen arról van szó, hogy szeretnék befolyásolni és a maguk oldalára állítani a közvéleményt.

Ez pont úgy hangzik, mint Dr. Jennifer Freyd 'DARVO' elmélete, amelyet 1997-ben fejlesztett ki. Felvetésének lényege, hogyan lehet a szexuális vádakkal illettet személyeket felelősségre vonni.

Frey kifejtette, mit jelent a DARVO angol mozaikszó: Tagadás, támadás, áldozati szerep, sértettség. Ezek a lépcsőfokok alakulnak ki általában, mint: "nem én csináltam", "hogy mered ezt feltételezni" és az "itt én vagyok az áldozat." Teljesen egyértelműen látszik, hogy az elkövető az áldozat hitelességét vonja kétségbe. Frey arra is rámutatott, hogy ez a viselkedési forma nem működne, ha nem feltételeznék rengeteg nőről, hogy rutinszerűen hazudoznak és találnak ki ilyen vádakat férfiakról.

Ez R. Kelly esetében pontosan így történt, hiszen az áldozatokat mind hazugnak kiáltotta ki. Hogyha a vádlott hisz benne, hogy ártatlan, vagy feltételezzük, hogy tényleg ártatlan, akkor más reakciói lenének?

Néha az elkövető fejében az a kép él, hogy a szexuális aktus közös beleegyezésen alapult, ezért nem csinált semmi rosszat. Elhiszi, hogy az áldozat beleegyezett, miközben egyáltalán nem. Éppen ezért ahelyett, hogy próbálná megérteni, mit élt át az áldozat, csak düh, és az igazságtalanság érzését mutatja.

Ez az érzelmi kitörés okozhatja, hogy az áldozatok magukat kezdik el hibáztatni, vagy csak szimplán összezavarodnak?

Egyértelműen. Egy túlélőben keverednek a különböző érzések, ha egy ilyen interjút lát. Lehet, hogy kiállsz az igazadért és elkezdesz szószólóként egyre több nőt bátorítani. De rengeteg nő mélyen elgondolkodik: "Nem akarom, hogy így beszéljenek rólam a médiában, ezért inkább nem mondom el senkinek, mi történt velem."

Elképesztően nehéz meghozni azt a döntést, hogy kiállsz a nyilvánosság elé, és elmondod, milyen szörnyűségben volt részed.  Legtöbbször a legerősebb indok, hogy az áldozat nem szeretné, hogy az elkövető másokkal is ugyan ezt megtehesse. Ehhez persze szükségeltetik egy minimális társadalmi felelősségérzet.