Epés gondolatok

Az irigység valóban lelki méreg?

Tipikus eset, amikor az emberek azon keseregnek, hogy egy ismerősüknek mennyivel könnyebb, mert az illető mondjuk épp új állást szerzett, vagy csak egyszerűen sikeresebb, szebb, jobb az életben. Az ilyen történeteket Hollywood is számtalanszor feldolgozta, amik rendre azzal a tanulsággal végződnek, hogy irigykedni nem szép dolog. Persze ez nem véletlen, mint ahogy az sem, hogy a sárga szemű szörny helyet kapott azon a bizonyos hetes listán. De vajon tényleg jól tesszük, ha elnyomjuk ezt a mérget a lelkünkben?

Hiszen az irigység egy velünk született ösztönös emóció – ugyanúgy, mint az öröm vagy a félelem. Gyakran összetévesztik a féltékenységgel, pedig olyankor tör felszínre, amikor azt fájlaljuk, hogy másoknak több jutott, anélkül, hogy magunknak is ugyanazt kívánnánk. Ráadásul a pszichológusok szerint szégyelljük nyíltan bevallani, és inkább lelakatolva őrizzük a lelkünk mélyén, mint valami titkot, amivel viszont a probléma koránt sincs megoldva, sőt. Az irigyelt személyekre záporozott burkolt és epés megjegyzések csak még több keserűséget hordoznak magukban. Habár az érzésnek az az ürügye, hogy sajnáljuk másoktól, amijük van, a valódi oka a szakemberek véleménye szerint elsősorban az alacsony önértékelés, a megfelelési kényszer, illetve mások túlzott felértékelése. Ezeket pedig úgy győzhetjük le, ha inkább arra koncentrálunk, ami a miénk: a saját értékeinkre.

Ugyanakkor ennek a keserű érzésnek van egy másik vetülete is, amit a pszichológusok „jó irigységnek” neveznek, és aminek kifejezetten pozitív a hatása, amíg – mint valami motor – előre hajtja az embereket. Ha mások sikere, ahelyett, hogy megállítana, inkább arra motivál minket, hogy jobb eredményeket produkáljunk, fejlődni fogunk. Az ilyen esetekben egyértelmű, hogy bár paradoxon, de az egyik legfőbb bűn néha mégis hasznos és szükséges velejárója az életünknek.