Nem csak alkohol: a női függőség rejtett formái

Kutatásokban, médiamegjelenésekben és online fórumokon egyaránt visszatérő állítás, hogy a függőség állapota eltérő módon jelenik meg a hagyományosan értelmezett nemek között. Miben más a nők függőségi mintázata, mik alakítják ki ezt, és hogyan kérnek segítséget?

A szakmai és médiadiskurzusok gyakran beszélnek biológiai és pszichés sérülékenységi tényezőkről: például arról, hogy a nők szervezete eltérően reagálhat bizonyos szerekre, gyorsabban alakulhat ki testi károsodás, vagy hogy a szorongásos és depresszív tünetek magasabb aránya miatt gyakoribb lehet az öngyógyító jellegű szerhasználat. Emellett visszatérő szempont a trauma-kitettség, a gondozási terhek, illetve a párkapcsolati erőszak és a függőség összefüggéseinek vizsgálata is. 

STigmák, elvárások

Miközben a társadalmi megítélés szintén meghatározó tényező: számos nemzetközi kutatás – köztük az EU Drogügynökség (EUDA) összefoglalói – szerint a nők szerhasználata erősebben stigmatizált, mivel a viselkedés gyakrabban ütközik az anyaszerephez és gondozói szerepekhez kapcsolt társadalmi elvárásokkal. Ennek következtében gyakran felmerül, hogy a nők kevésbé látványos formákat, szereket vagy platformokat választanak, viselkedésmintáikat pedig titok, szégyen és bűntudat hatja át. Bajzáth Sándor addiktológiai konzultánssal a női függőség mögött húzódó társadalmi és pszichés tényezőkről, a stigma szerepéről, a társfüggőségi dinamikákról, valamint a felépülés személyes és környezeti feltételeiről beszélgettünk.

ELLE: Te milyen meghatározását adnád az addikciónak? Mikor mondhatja magára valaki, hogy függő?

Bajzáth Sándor: Erre rengeteg különböző definíció létezik. Van az az irány, amikor az alapján indulnak el a meghatározásban, hogy mit, hányszor, milyen gyakran fogyaszt az ember. Én ezt kevésbé tartom célravezetőnek. Ugyanis a legfontosabb az, hogy az illető saját magáról mit gondol, hiszen amíg nem ismeri be a függőségét, hanem a szokásos „bármikor abba tudom hagyni / nem iszom minden nap / csak egy sör/ stb.” frázisokat használja, addig úgyse fog bekövetkezni semmiféle változás. De ha nagyon röviden meg akarnám fogalmazni, a függőség az, amikor valaki elveszti a kontrollt, az irányítást a saját szerhasználata felett, legyen ez akár alkohol, drog, vagy valamiféle viselkedési függőség. Nem csak az, amikor valaki nem tudja betartani a maga elé kitűzött célokat (csak egy pohárral akar inni, mégis négy-öt lesz belőle), hanem az is, ha tartja, de igazából folyamatosan rosszul érzi magát tőle, mert valójában többet szeretne fogyasztani, és ha le is küzdi, a sóvárgás jelen van a megélésében. 

ELLE: A szerfüggőségek közül az alkohol a legmeghatározóbb nálunk?

Bajzáth Sándor: Nagyon túl van most dimenzionálva a drogkérdés, miközben az mondjuk, bár súlyos kérdés, de gyakorlatilag elhanyagolható része az alkoholnak, meg a gyógyszerfogyasztásnak is. Egy olyan országban élünk, ahol bár pontos felmérések nincsenek, de valahol hatszázezer és egymillió közé tehető az alkoholisták, vagy legalábbis az ún. nagyivók vagy problémás ivók száma, akkor gondoljunk csak bele, hogy az hány embert érint a szerhasználón kívül. Ha van a családban, tételezzük fel, hogy egy ember, aki iszik, de annak valószínűleg van apja, anyja, testvére, partnere és gyereke. Egy függő az alsó hangon négy-öt embernek az életét teszi tropára, amivel már csak egy ugrás az a számadat, hogy konkrétan az ország fele érintett. És az, hogy a család „belebetegszik”, és ez egy oda-vissza ható dolog, mertaz is lehet, hogy egy transzgenerációs mintáról van szó, ami meghatározza, hogy mi a normális, és mi a természetes. Úgyhogy ez egy hihetetlenül nagy probléma, és szerintem egyáltalán nincs a helyén kezelve.

ELLE: Milyen pszichés vagy társadalmi tényezők játszanak szerepet a nők függőségének kialakulásában?

Bajzáth Sándor: Egyértelműen fontos tényező a stressz, az erős megfelelési kényszer és az is, hogy több fronton kell teljesíteni. A világ azért sokat változott: régen megvolt ez a klasszikus felállás, hogy a férfi dolgozott, a nő otthon volt a gyerekekkel, ami egy kiszolgáltatott helyzet, de a szerepek legalább egyértelműek voltak. Most viszont sokszor az van, hogy a nők ugyanúgy dolgoznak, családfenntartók, nyolc órában helytállnak, miközben a háztartási és gyereknevelési terhek döntő része továbbra is rájuk hárul. Vagyis a szerepek kibővültek, de nem osztódtak újra arányosan, a férfi szerepek ehhez nem alkalmazkodtak olyan mértékben, hogy ugyanaz a „matek” kijöjjön otthon. Ez egy tartós, összeadódó elvárásrendszert és nyomást hoz létre, aminek sokszor nincs valódi levezetési tere. És akkor sokszor az történik, hogy erre jön rá egy öngyógyító jellegű szerhasználat, hogy este iszik egy kicsit, hogy le tudjon nyugodni. 

ELLE: Látsz különbségeket a függő minták felismerésére és kezelésére, segítségkérésére vonatkozóan férfi és női kliensek között?

Bajzáth Sándor: Ha valaki aktívan függő, szerintem mondhatom, hogy majdnem mindegy, hogy férfi vagy nő. Tehát a beismerés emberspecifikus. Bárkinek és mindenkinek baromira nehéz szembesülni azzal, hogy az életem bizonyos részei felett elveszítettem az irányítást. De közben az a helyzet, hogy bár az ivással kapcsolatos szégyen mindenkinél jelen van, de egy nő nehezebben kér segítséget. Ha mondjuk a férje iszik, könnyebben fordul külső támogatáshoz, de a saját problémánál erősebb a visszatartó erő. Inkább igyekszik kordában tartani, eltakarni, hogy ez ne legyen szem előtt. Közben a társadalom a férfi ivását hajlamosabb felmenteni, normálisnak venni, főleg akkor, ha egyébként jól funkcionál a mindennapi feladatokban és nem mutat agresszív mintákat. A nőknél viszont az idealizált anyaszerephez és háztartáshoz kötött elvárások miatt gyorsabban jelenik meg a megbélyegzés, ami a segítségkérést is nehezíti, illetve a szerhasználatot is befolyásolja, hiszen emiatt van az is, hogy nőknél az alkoholfogyasztás gyakran együtt jár nyugtatóhasználattal, vagy épp ki is váltja azt. Vagyis amikor baj van, nem feltétlenül az alkohol lesz a választott szer, hanem valamilyen gyógyszer.

A nyugtató legális, olcsóbb, bárhol és bármikor használható, orvos írja fel, és könnyebb megindokolni: szorongás, pánik, stressz.

Nem látványos, nincs szaga, nem dülöngél tőle az ember az utcán, kevésbé feltűnő a környezet számára. Kívülről lágyabbnak tűnik a működés, de valójában ez is ugyanúgy szerhasználat, legfeljebb rövidtávon nem jár annyira agresszív vagy feltűnő következményekkel, mint az alkohol.

ELLE: Mi a tapasztalat ezzel kapcsolatban a saját praxisodban?

Bajzáth Sándor: Sok szerhasználó, főleg kokain- és alkoholfogyasztó férfi kliensem van, ez a jelentős része, de a kliensek egy szignifikáns része, a női szerhasználók mellett a hozzátartozók, akiknek körülbelül a 90 százaléka nő. Én kifejezetten nagy hangsúlyt helyezek arra, hogy több, mint két éve tartok hozzátartozói csoportos foglalkozásokat (jelen pillanatban online, de tervezem személyesen is), ott tízből egy a férfinak az aránya. És nem csak partnerségi viszonyban, hanem szülőiben is – utóbbi esetben, ha egy gyermeknek van szerhasználati zavara, a férfiak nagyon ritkán vesznek részt ebben a folyamatban, nehezebb őket bevonni. A hozzátartozó nőknél viszont nagyon sokszor előkerül egy sokkal kevésbé emlegetett függőség, viselkedésminta: a kodependencia, társfüggőség.

ELLE: Erről tudnál még mesélni?

Bajzáth Sándor: Sokszor nem is maga a szerhasználó jelenik meg először, hanem a hozzátartozó. Szinte majdnem mindig ők veszik észre hamarabb a tüneteket, meg sokszor ők szenvednek igazán, miközben az illető használ valamit, jól érzi magát. Van olyan is, aki kifejezetten úgy jön, hogy társfüggő, de olyan is, aki csak azt érzi, hogy rendszeresen problémás emberekbe fut bele, nem tud kiállni magáért, állandóan alárendelődik, és valahogy nem a saját életét éli. Ez leginkább függő kapcsolatokban mutatkozik meg, ahol folyamatos az ígérgetés. Amikor a partner azt mondja, hogy „na jó, ez volt az utolsó, többet nem csinálom”, a másik fél ugyanúgy mondja, hogy „jó, még egy ilyen, és akkor tényleg elhagylak”.

Mondanak dolgokat egymásnak, de közben mindkettő pontosan tudja, hogy ebből nem lesz változás. Kölcsönösen ígérgetnek, mindketten tudják magukról is, a másikról is, hogy nem fog történni semmi, és minden marad ugyanúgy.

Van, hogy abban a pillanatban elhiszik, vagy hinni akarják, és van olyan is, aki tényleg komolyan gondolja, hogy változtatni fog, de sokszor ez az ígéret inkább a kapcsolat fenntartásának része, mint valódi fordulópont.

ELLE: Mi a felépülési folyamatban a legfontosabb?

Bajzáth Sándor: Nagyon fontos, hogy ha a környezetét nem változtatja meg az ember, hiába szünteti meg a szerhasználatot. Tehát ha csak annyi történik, hogy nem használok, de minden mást ugyanúgy csinálok, akkor újra használni fogok. A felépülésnek ezért része a személyiségfejlődés is: megnézni, hogy az életem mely területei nem, vagy kevésbé működnek, hol kellene másképp működnöm. Ide tartozik az is, hogy rendezem a kapcsolataimat, jóvátételeket teszek azok felé, akiket megbántottam, és próbálok új célokat, tevékenységeket találni. Ha kimarad az alkohol, és kiderül, hogy ott ülök egyedül otthon, akkor oda új dolgok kellenek: közösség, csoport, terápia, szakember. És fontos, hogy ne a szégyen határozza meg ezt az egészet. Lehet segítséget találni, van kiút, és ez felvállalható. Ez végső soron egy önmagunkba való befektetés, hiszen ha jól vagyok, akkor jobban alakulnak a kapcsolataim, jobb munkát találhatok és kiegyensúlyozottabb leszek. Talán még néha boldog is. De nem az állandó boldogság a cél, mert az egy pillanatnyi állapot sajnos. Ha mindig boldog lennék, akkor valójában nem lennék boldog, mert nem tudnám, hogy boldog vagyok. Kell ahhoz egy csomó rossz rész is, hogy érzékeljem, amikor kicsit jobb.