Lehet, hogy te is happychonder vagy?

Nyomul a boldogságipar

Zsarnokságban élünk. Csendes, titkos, de irgalmatlan zsarnokságban. A boldogságéban. Ez az alaptézise Eva Illouz és Edgar Cabanas könyvének, amely a Boldogkrácia – Hogyan vette át a boldogságipar az életünk felett az irányítást? címet viseli. Ezt az uralmat szolgálja a személyes fejlődésről szóló több ezer könyv, amik abban szeretnének segíteni, hogy nagyon „zenek” legyünk és kiteljesedjünk, a könyvesboltokban sorakozó „feel good” kötetek sokasága; a coachok, guruk és a pozitív hozzáállás specialistáinak tömegei.

Boldogság, amerre csak nézünk! Természetesen nincs azzal semmi baj, ha azt akarjuk, hogy minél többször ragyogjon fel az arcunk, magyarázzák a szerzők. De az állandóan kötelező önelégült mosoly viselése paradox módon a boldogtalanság új fajtáját teremtette meg, amellyel együtt egy új embertípus, a happychonder is megjelent, aki állandóan azon aggódik, hogy elég boldog-e. És te? Lehet, hogy te is happychonder vagy? A következőkből megtudhatod – és azt is, hogy ha a válasz igen, hogyan mássz ki ebből a kórból.

1. Minden érzésedet uralni akarod

A szituáció: Mindent megszerveztél a lányod (unokahúgod, stb.) nyolcadik szülinapjára, de semmi nem úgy alakul, ahogy tervezted. A legjobb fotópillanatban kiderül, hogy betelt az iPhone-od. Az egyik kislány végigcsöpögteti csokoládéval a padlót. Az ajándékok kibontása majdnem verekedésbe torkollik, ráadásul ott a három idegesítő kis hercegnő, akik mindent kritizálnak. Az egészben a legrosszabb, hogy mindeközben még bűntudatod is van, amiért nem tudod élvezni ezt a csodálatosnak szánt eseményt. Egész délután ezt ismételgeted magában: „Miért nem tudtam jól érezni magam? Hogyan lehetnék pozitívabb?”

A diagnózis: Semmi komoly, ne aggódj, csak egy tipikus happyhonder helyzet. Eva Illouz emlékeztet: „Manapság a boldogság hiánya a diszfunkcióval lett egyenértékű, míg a boldogság maga a norma, az egészséges és jól működő élet pszichológiai kritériuma. A következmény: azt akarjuk, hogy minden sikerüljön, nem bírjuk, ha rosszul élünk meg egy eseményt, különösen, ha az elméletben olyan erősen kapcsolódik össze a boldogság fogalmával, mint egy szülinapi zsúr.

2. Túl sok időt töltesz az interneten

A szituáció: Egy ideig örömmel szörfölgetsz az Instagramon, anélkül hogy megkérdőjeleznéd a saját boldogságodat. Azután viszont rábukkansz egy barátnőd posztjára, aki fantasztikus nyaralását tölti épp a párjával egy biohotelben az Alpokban, barátokkal és vidám gyerekekkel körülvéve. Te, aki idén jórészt a vidéki nyaralóban töltötted a szabadságodat, hirtelen összerándulsz. Elég jó volt az idei nyaralás? Tényleg kiélvezted a szabadsága nyújtotta lehetőségeket?

A diagnózis: Épp most tapasztaltad meg azt a nagyon gyakori irigységérzést, amely a közösségi hálókhoz kapcsolódik. A Pittsburghi Egyetem egy 2016-os kutatásából az derül ki, hogy akik gyakrabban látogatják ezeket az oldalakat, azoknál 2,7-szer nagyobb a depresszió kockázata, mint a többieknél. Hogy miért? Mert az emberek az interneten sokszor nem a valóságot mutatják. Ahogy Donna Freitas kutató rámutatott a The Happiness Effect (A boldogsághatás) című könyvében, „az interneten mindenki csak azon ügyködik, hogy boldognak látszódjon”. Normális, ha úgy érzed, ezzel nem tudsz lépést tartani. Az egyetlen megoldás: lecsatlakozni, vagy bevallani a saját bánatunkat, hibáinkat. Szerencsére igencsak elterjedt például az Audrey Wollen feminista gondolkodó által bevezetett „sad girl theory”, azaz szomorú lány elmélet, mely szerint ha megmutatjuk bánatunkat, az az erő, az ellenállás és a nők felemelkedésének egyik formája is lehet. Ő maga az Instagramot használja erre művészi módon, és több mint 24 000 követőt tudhat magáénak. 

3. Elhitted, hogy mindig pozitívnak kell lenni

A szituáció: Új főnököd nemcsak inkompetens, hanem kiszámíthatatlan is, egymásnak ellentmondó utasításokat ad, tiszteletlenül beszél veled és nem értékeli a munkádat. Te azonban nem lázadsz fel, hanem azt hajtogatod magában: „Csak po-zi-tí-van!” Te is próbálod a dolgok jó oldalát nézni, mint a kollégája a másik asztalnál, aki egy valóságos jógi, igyekszik megőrizni a jóindulatát és hálával zárni minden napot.

A diagnózis: Eva Illouz és Edgar Cabanas könyvének lényegénél járunk, amely szerint a személyiségfejlődésről szóló kötetek mindig arra ösztökélnek minket, hogy inkább magunkat változtassuk meg, mint a körülöttük lévő világot. Az eredmény: nem bíráljuk a főnököket, a kegyetlen menedzsmentet vagy az igazságtalan társadalmat, hanem dolgozunk a saját szakállunkra, anélkül hogy megpróbálnánk ezeket jobbá tenni, inkább alkalmazkodunk, és még elméletet is gyártunk hozzá. „A boldogság ideológiájának egyik célja, hogy a munkavállaló magáénak érezze a vállalat balsikereinek felelősségét” – jegyzi meg Eva Illouz. A szerzőnő emlékeztet rá, hogy kifejezésre juttatni a haragot vagy az elkeseredést – mindazokat a negatív érzelmeket, amelyeket a jelenlegi boldogságideológia legszívesebben eltörölne – elengedhetetlen lenne a változáshoz és a társadalom fejlődéséhez.

4. Túl sok önfejlesztő könyvet olvasol

A szituáció: Tegnap, aggódva önostorozásra való hajlamod miatt, megvetted a Többé nem ítélkezem (magam felett)! – 21 nap a változásra című könyvet. Sajnos azonban, ahelyett, hogy megnyugtatott volna, már az első fejezet teljesen kikészített. Amikor felírtad egy lapra, hányszor bíráltad önmagadat és másokat egy nap alatt, az eredmény borzasztónak tűnt.

A diagnózis: Ez az önfejlesztő könyvek egyik furcsa hatása: ahelyett, hogy felszabadítanának minket, sokszor még több bűntudatot okoznak, rámutatva a mindennapok kevésbé feltűnő tökéletlenségeire. A legjobb módja annak, hogy boldogok legyünk: ne olvassunk a boldogságról!

5. Azon aggodalmaskodsz, nehogy rosszul válassz

A szituáció: Miután a Tinderen megismertél két abszolút vonzó férfit, a döntési képtelenség érzelmi krízisében találod magad. Kivel tarts? Az egyik stabilabbnak tűnik, de a másikban mintha meglenne az a csipetnyi őrültség, ami igazán boldoggá tehetne. Súlyos happychondrikus epizódot élsz át, amikor azt próbálod megfejteni, melyikük hozhatná el a lehető legnagyobb kiteljesedést a számodra.

A diagnózis: Eva Illouz szerint ez a fajta hozzáállás jellemző korunkra. „A boldogságmegszállottság mindannyiunkban állandó csalódást és hiányérzetet okoz. Mindig az az érzésünk, hogy javítanunk kellene magunkon, és hogy többet is kaphatnánk az élettől.” Mindig van egy új önértékelési módszer, valami, amiről leszokhatnánk, egy cél, amit elérhetnénk, egy élmény, amit átélhetnénk.” Aki ebbe a versenybe beszáll, „hamar kimerül, áldozattá válik, és végül keservesen csalódik”. Találunk-e valaha olyan megoldást a boldogtalanságra, amely a boldogság keresésén alapul?

Patrick Williams, illusztráció: Soledad