Irodalom és mentális egészség

Hogyan hat a szépirodalom olvasása a mentális egészségünkre? Egyáltalán hat-e rá bárhogyan? Mit mondanak erről a legújabb kutatások?

Orzóy Ágnes írása.

Noha a könnyen hozzáférhető filmek és a közösségi média korában gyakran jelennek meg olyan írások, amelyek szerint a szépirodalmat olvasók száma vészesen csökken, mégis úgy tűnik, hogy sokunk számára semmi sem képes pótolni azt az élményt, amikor egy regénnyel vagy novelláskötettel bekuporodunk a fotelba, és a külvilágot kizárva olvasunk.

De miért olvasunk szépirodalmat, és hogyan hat a szépirodalom olvasása a mentális egészségünkre?

Ha hirtelen nekiszegeznénk ezt a kérdést az embereknek, sokféle választ kapnánk. Ki azért, hogy elmeneküljön a kaotikusnak, lehangolónak – vagy a Covid-járvány alatt éppenséggel túlzottan sivárnak és ingerszegénynek – érzett való világból, ki azért, hogy új gondolatok, új világok megismerésével stimulálja és tartsa frissen az agyát. Mindezt a filmnézés is lehetővé teszi, de a könyv jóval interaktívabb műfaj, hiszen magunknak kell elképzelni a helyszíneket és a szereplőket – ráadásul kapcsolgatás nélkül lassíthatunk, gyorsíthatunk, átugorhatunk unalmas részeket, vagy éppen visszatérhetünk korábbi fejezetekhez. És noha az e-könyvek megjelenése után sokan úgy vélték, hogy a digitális könyvek fokozatosan kiszorítják a nyomtatott könyveket, ez mégsem történt meg: Magyarországon például a könyveladásoknak csak egy-két százalékát teszi ki az e-könyvek eladása. Ennek az egyik fő oka az, hogy a nyomtatott könyvek 5 százalékos áfájával szemben Magyarországon az e-könyvek áfája 27 százalékos, így az e-könyvek csak kb. 30 százalékkal olcsóbbak – de nem ez az egyetlen ok: úgy tűnik, sokan kifejezetten arra vágynak, hogy kikapcsolják a gépeket, amelyeken folyamatosan érkeznek a feldolgozhatatlan mennyiségű vizuális információk és az újabb üzenetek, s egy olyan tárgyat fogjanak a kezükbe, amelynek színe, szaga és súlya van.

Intuitív módon is érezzük tehát, hogy az olvasás pozitívan hat a mentális egészségünkre. Az utóbbi egy-két évtizedig azonban nem voltak számottevő pszichológiai kutatások a szépirodalomnak a mentális egészségre gyakorolt jótékony hatásairól. Ebben a cikkben néhány ilyen kutatásra hívjuk fel az olvasóink figyelmét.

Talán mindenkinek volt már olyan élménye, hogy egy történetet hallott, amelyről eszébe jutott egy regény, mely hasonló szituációt dolgoz fel, és ez segítette a történet megértését. Vagy épp fordítva: egy regényalakban ismert fel valakit, akinek a viselkedését mindaddig nem értette. Egy 2013-as amerikai tanulmány kísérleti eredményei szerint azok, akik szépirodalmat olvasnak – szemben azokkal, akik tényirodalmat, populáris irodalmat (ún. ’genre fiction’-t, vagyis krimit, romantikus regényeket, fantasy-t, sci-fit) vagy éppenséggel semmit sem olvasnak –, jobban át tudják élni mások mentális állapotait, és ezáltal jobban megértik másoknak az övéktől különböző szempontjait, elképzeléseit és szándékait. Vagyis a szépirodalmat olvasók e tanulmány szerint fejlettebb empátiával rendelkeznek, így könnyebben tudnak kapcsolatot teremteni, jobban megértik mások viselkedésének mozgatórugóit, és képesebbek az együttérzésre. Két New York-i szociálpszichológus irodalomelméleti munkákat is idézve érvel amellett, hogy a szépirodalommal ellentétben a populáris irodalom kategóriájába tartozó művek nem feltétlenül növelik az empátiát, hiszen a bennük szereplő helyzetek, események és szereplők alapvetően a műfaj szabályainak, nem pedig az emberi psziché, illetve a társas helyzetek világának felelnek meg.

Egy jelentős szépirodalmi mű rendkívül sűrítve, különösen láttató módon tud ábrázolni egy szituációt, egy jellemvonást vagy egy adott társadalmat – gondoljunk csak arra, hányszor hallottuk vagy mondtuk már magunk is:

Micsoda kafkai szituáció volt!”, vagy: „Nahát, ez az alak tisztára olyan, mintha Molière találta volna ki!”

Egy tanulmány szerint a szépirodalom olvasása olyan, mintha társadalmi interakciókat gyakorolnánk: nemcsak az empátia és az elfogadás képességét tanuljuk, hanem a társas kapcsolatok során tanulható készségeket is fejlesztjük, és számos információt sajátítunk el az emberek közti verbális és nonverbális kommunikációról. A szépirodalom egyedülálló lehetőséget biztosít erre, hiszen olyan tapasztalatokra tehetünk szert általa, amelyeket máshogyan nem szerezhetünk meg. Az irodalmi művek azt mutatják meg – szimuláció révén –, hogy az egyén hogyan működik a társadalomban. A műből szerzett információt az olvasó a saját helyzetére alkalmazhatja, és annak megfelelően cselekedhet. A tanulmány szerzői szerint más médiumokra ez nem igaz, hiszen az irodalom olvasása során a látvány és a hangok az olvasóra vannak bízva, így a képzelőerő sokkal aktívabban működik, mint a film vagy a színházi előadás nézése során. 

Sokan számolnak be arról, hogy egy irodalmi mű megváltoztatta az életüket, gondolkodásukat.

Az Emory University kutatóinak egyik cikke szerint ennek biológiai lenyomata is lehet. A cikk egy olyan kísérletre épül, melynek során a kutatók azt vizsgálták, hogy a regényolvasás milyen hatással van a neurális hálózatra. A résztvevőknek, akik a kísérlet során ugyanazt a könyvet olvasták – Robert Harris Pompeii című történelmi regényét –, a kísérlet előtt és után öt napig fMRI-vel vizsgálták az agyát, a kettő között a vizsgálati alanyok kilenc napon át olvasták a regényt. Az eredmények alapján a kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy az olvasás határozottan rajta hagyta a lenyomatát a kísérletben részt vevők agyán. Még ha időlegesen is, de az olvasás utáni napokon a beszédért felelős bal halántéklebenyben, valamint az agy elsődleges szenzoros régiójában is aktivitásnövekedést detektáltak.

Mintha az idegtudomány igazolná a 18. századi angol esszéisták, Joseph Addison és Richard Steele frappáns mondását:

Az olvasás ugyanolyan az elmének, mint a testgyakorlás a testnek.”

Az irodalomnak a mentális egészségre gyakorolt jótékony hatásairól szóló kutatásokkal párhuzamosan egyre elterjedtebb a biblioterápia: az irodalom használata a személyiségfejlesztésben és a gyógyításban.

A teljes cikk elolvasható itt. 

A Fogjunk Össze Alapítvány 2020-ban, a pandémia első hulláma idején jött létre. Az alapító dr. Ficzere Andrea célja egy olyan platform létrehozása volt, amely az egészségügyben dolgozókat támogatja a különböző felajánlások koordinálásával.