Hogyan dicsekedjünk?

Önreklám tudományos alapon

Hat évvel ezelőtt, amikor elindítottam a saját vállalkozásomat, a FinePointot, nem gondoltam volna, hogy mára ekkorára növi ki magát. Azért vágtam bele, mert nem akartam többé valamelyik nagy pr-cég beosztottjaként tölteni az időmet. Most azt tanítom az embereknek – és különösen nőknek –, hogy hogyan dicsekedjenek. Sosem gondoltam volna, hogy mára fontos munkakörökben dolgozó nőknek segíthetek (meg persze férfiaknak is, és kezdőknek, mindkét nemből), hogy ügyesebben tudjanak beszélni az eredményeikről, és valóban büszkék legyenek rájuk. És soha nem gondoltam volna azt sem, hogy tudok majd tanácsot adni nekik abban, hogyan tehetik népszerűbbé a vállalatukat, márkájukat vagy termékeiket azáltal, hogy színpadokon, újságokban vagy tévéműsorokban arról beszélnek, mi az, amit jól csinálnak.

Felfedeztem a pr egy újabb felhasználási területét, azt, hogy a szakmai önbizalom fejlesztésének egyik eszköze lehet. De arra is rájöttem, hogy – különösen a nők –korra, tapasztalatra vagy iparágra való tekintet nélkül „furcsán”, „hülyén” vagy „kellemetlenül” érzik magukat, amikor a saját erényeiket, eredményeiket, jó tulajdonságaikat kell felsorolni, szakmai és személyes kommunikációban egyaránt. Így van ez ma is, amikor befolyásos nőkkel találkozom: mindannyian beszámolnak róla, hogy érezték már így magukat. De miért is lenne ez másképp, ha fogalmunk sincs róla, hogyan kell dicsekedni, sőt szépen dicsekedni? Nincs kialakult szókészletünk arra, miként beszéljünk szakmai sikereinkről, és legtöbbünket otthon, gyerekkorunkban sem tanítottak arra, hogy magunkat dicsérgessük. Épp ellenkezőleg.

(...)

Rengetegen kiabálják megállás nélkül online, a tévében vagy épp a munkahelyükön, hogy „nagyszerű vagyok!”, akár minimális tapasztalat vagy különösebb tehetség nélkül is. A másik oldalon ugyanakkor ott vannak azok, akik valóban sokat tettek le az asztalra – hozzáértést, sokévnyi munkát az adott területen –, de nem tudják, hogyan is beszéljenek róla.

A nőknél a pozitív attribútumokat hagyományosan a passzív viselkedésformákhoz kapcsolják, a történelem során régóta a szerénység, higgadtság és visszafogottság számított erénynek. Nem könnyű úgy kiállni, és hízelgően beszélni önmagunkról, hogy közben mint nőt is tetőtől talpig megítélnek, a bokánk vastagságától a hanghordozásunkig.

Pedig kutatások is kimutatják, hogy minél többet beszélünk pozitívan önmagunkról, annál jobban haladhatunk előre a karrierünkben. Az egyik amerikai pszichológiai folyóirat nemrég közölt egy tanulmányt, amiben összefüggést találtak a normaszegés és az önpromócióra való képesség között. Lényegében azt írják le, hogy a nők azért nem képesek megfelelően képviselni a saját értékeiket, mert a munkahelyükön beleragadnak az elvárt nemi szerepekbe. Aki kitör a régi sémákból, és időnként igenis dicsekszik, az sokkal jobb helyzetbe hozza magát, hogy megszerezzen egy új pozíciót, kinevezést vagy fizetésemelést. A lehetőségek szinte határtalanok!

Tipikus hiba az, amikor az emberek olyan kifejezésekkel vezetik fel az érdemeiket, mint „na, most egy kis önreklám következik” vagy „nem szeretekdicsekedni, de...”. Ezek a szerénykedések nem tesznek jót nekünk: a kutatások szerint a szorongás, amit az ember érez, miközben pozitívumokat igyekszik megfogalmazni önmagáról, átszáll a hallgatóra, aki így már nem tud hozzá igazán kapcsolódni. Egyszerűbben megfogalmazva: ha ön rosszul van attól, amit éppen csinál, a másik miért érezné jól magát adott helyzetben? Olyan, mintha azt mondaná neki: „Elértem valamit, de attól, hogy beszélek róla, már nem is érzem jó fejnek magam. Ezért inkább beszólok egy kicsit magamnak, mielőtt te szólnál be nekem.” Ha nem büszke arra, amit elért, vagy nem tudja legalább tettetni, hogyan várhatná el, hogy valaki más pártolja vagy támogassa?

(...)

Egy-egy kapcsolatépítő eseményen menjen bele a konkrétumokba: beszéljen egy projektről, amin éppen dolgozik, és valóban lelkesíti önt. Például azt, hogy „az Y cég marketingosztályán dolgozom”, úgy is el lehet mondani, hogy: „Én vezetem az Y cég marketingosztályát, és hét ember munkájáért felelek. Jelenleg egy, a Z termékünkkel kapcsolatos projekten dolgozom. Nagyon izgalmas! Adok egy névjegyet.” Ezzel a hozzáállással a kapcsolatépítő esemény vagy más szakmai találkozó olyan lehetőséggé válik, amivel közelebb kerülhet a céljaihoz. A lényeg a felkészülés. És mivel minden másra is felkészülünk az életben, miért pont egy ilyen találkozóra érkeznénk anélkül, hogy átgondolnánk, hogyan is fogunk viselkedni?

(...)

Tegyen néhány lépést most rögtön, hogy az Instagramon vagy a LinkedInen az szerepeljen önről, amit valóban láttatni szeretne. Figyeljen rá, hogy ha elér valami érdemlegeset, azt mindig tegye közhírré, méghozzá anélkül, hogy szerénységbe csomagolná! Ellenőrizze, hogy minden önéletrajza egybevág-e a különböző közösségimédia-felületeken. Azt is nézze meg, egész biztosan önre találnak-e a fejvadászok, hr-esek, konferenciaszervezők és más szakmabeliek, ha keresik. Ez elég banálisan hangzik, de fontos, hogy sehol ne keverjék össze valaki mással, akinek történetesen ugyanaz a neve, mint önnek. Amikor önéletrajzot fogalmaz, gondolja végig, hogy mi mindenre büszke. Ne legyen félénk, nyugodtan sorolja csak fel őket!

(...)

Engem minden rossznak elmondtak már a dicsekvés miatt, a hátam mögött és szemtől szemben is. Online könnyű a képernyő mögé elbújni. Egyszerű elolvasni a rosszmájú kommenteket és kezelni őket lelkileg (bár én direkt nem szoktam nyomon követni őket). Ugyanakkor nem lehet elkerülni, hogy az emberek élőben olyasmiket mondjanak, amik rosszulesnek nekünk. Amint kilépünk a saját territóriumunkból, ezzel sajnos számolnunk kell. Úgyhogy ha valaki nem túl kedves dolgokat mond önre azért, mert dicsekedett, fogja fel pozitívan: ön legalább jelen van, és beszédtémát szolgáltat az embereknek.