Quantcast

Pszichodémia

Táncolunk a teljes idegösszeomlás szélén

Táncolunk a teljes idegösszeomlás szélén
© yulkapopkova/Getty Images

Kutatók jóslata szerint a pandémia lecsengésével egyikünk sem úszhatja meg a járvány negatív mentálhigiénés hatását, ami egy újabb stresszfaktort jelent majd a klímakatasztrófa, a terjedő populizmus, a post-truth kor bizonytalansága és ezer más posztmodern társadalmi probléma mellett. A kiutat csak gyökeres változás árán érhetjük el.

Pedro Almodóvarral szólva, a teljes idegösszeomlás szélére kerültünk. Véleményvezér pszichológusok azt mondják, elértünk a falig, mert amióta mérik a mentális zavarok gyakoriságát, még sosem volt ennyire kétségbeejtő a helyzet. Már a koronavírus megjelenése előtti években is azt mutatták a statisztikák, hogy a pszichés problémák aggasztó társadalmi jelenséggé nőtték ki magukat. A WHO számításai szerint 1996 és 2013 között 54,3 százalékkal nőtt meg a depressziós esetek gyakorisága világszerte, miközben Magyarországon ez volt a harmadik leggyakoribb ok, ami tartós munkaképesség-csökkenést okozott. 2016-ban az Egyesült Királyságban már ötből egy felnőttet diagnosztizáltak valamilyen mentális zavarral, egy friss európai felmérésből pedig az derült ki, hogy a pandémia miatti korlátozások alatt a lakosság 58 százalékánál jelentkeztek 15 napnál tovább tartó pszichés tünetek (alvászavar, pánik- és szorongásos rohamok, levertség stb.).

Kínától az Egyesült Államokig mindenhol hasonló arányszámokat közölnek a felmérések: mára a populáció felénél alakultak ki a járványhelyzet okozta pszichológiai distressz tünetei, és minden harmadik ember súlyos szorongástünetektől szenved. A kiszolgáltatott helyzet, az egyéni döntés lehetőségének korlátozódása az addiktív viselkedésformáknak is megágyazott, mondja prof. dr. Pikó Bettina, a Szegedi Tudományegyetem tanára, és hozzáteszi: soha nem látott mértékben fogynak a nyugtatók, szorongásoldók, altatók és persze az alkohol. A fertőzésen átesettek között emellett kifejezetten gyakori a poszttraumás tünetcsoport, ráadásul az újabb vizsgálatok azt mutatják, hogy a vírusfertőzés, illetve az annak következményeként kialakuló gyulladásos és immunológiai mechanizmusok jelentős arányban tartós pszichés zavarokat, akár érzékcsalódásokat is okoznak (már maga a tény is alkalmas arra, hogy azonnal elkezdjünk szorongani). A pszichés problémákat erősítik a járvány járulékos hatásai is, mint az általános katasztrófahangulat, az életfeltételek drasztikus és kedvezőtlen megváltozása, a szociális izoláció, illetve az egzisztenciális helyzet romlásától való félelem. Ha nem teszünk valamit a lelki egészségünkért, a pandémiát súlyos pszichodémia követi, figyelmeztetnek a szakértők.

Ahogy kívül, úgy belül

A pszichodémia azonban csak egy a mentális épségünket fenyegető elemek közül. Társadalomtudósok már a 2000-es évek kezdete óta keresik a választ arra a kérdésre, hogy a fejlett országok lakosságának pszichés állapota miért romlik évről évre, amikor látszólag jobban élünk, mint a korábbi nemzedékek (ilyen megállapításokkor persze csak a többségi társadalom általános elégedettségére gondolnak). „A társadalom zavarai az egyéni pszichén keresztül betegítik meg a személyt; a kor sajátosságai rányomják bélyegüket a kor egyéneire, s azokat olyan magatartásformák felé mozgatják, amelyek szimbolikusan leképezik a kor folyamatait” – írják Kapitány Ágnes és Kapitány Gábor szociológusok az egyik esszéjükben, szembemenve azzal a hagyományos pszichodinamikai nézettel, miszerint az egyedi élettörténetünk határozza meg a jelenlegi pszichés állapotunkat.

A társadalom káros mentális zavarairól egy ideje hallunk már a médiában, de hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy tudatosan kezeljük őket, hiszen az életünk szerves, normalizálódott részévé váltak. Mind tudatában vagyunk annak, hogy óriási információs nyomásban élünk, de kénytelenek vagyunk folyamatos tanulással lépést tartani a technológiai fejlődéssel. Saját bőrünkön érezzük a közösségi oldalak önbecsülésre tett káros hatását, de a lájkfüggőség miatt tovább posztolunk. És bármennyire is stresszel bennünket, faljuk a híreket, ami nem csoda, hiszen a bizonytalanság és az elégtelen minőségű információ is erre ösztönöz. Ahogy dr. Pikó Bettina fogalmaz: „nehéz kiválasztani az adekvát információkat a sok fake news között. Nem véletlenül beszélünk post-truth korszakról.”

A gyűlölettől várunk békét

De a politikai helyzet is megterhelő mentálisan: Donald Trump 2016-os megválasztása után figyeltek meg amerikai pszichiáterek és pszichológusok egy különleges szorongásos zavart, ami kontrollvesztéssel, a tehetetlenség érzésével, idegességgel és világvége-hangulattal járt. És talán itthon sem kell a jelenséget külön bemutatni. „A populista ideológia szemléletéhez hasonló mechanizmust indít el a bizonytalan gazdasági helyzet, a klímaválság és az erőforrások hiánya is. A hatalmon lévők félnek, hogy mások elveszik a javaikat, emiatt politikai irányultságtól függetlenül és sokszor öntudatlanul is nehezteléssel, gyanakvással figyelik az egyre aktívabb polgárjogi és identitáspolitikai mozgalmakat” – mondja Faix-Prukner Csilla pszichológus. Szociológiai tanulmányok sora foglalkozik azzal, hogyan válik a populáció gyanakvóvá, paranoiddá, ha politikusok marginalizált csoportokat tesznek felelőssé társadalmi problémák nagy részéért. „Míg a demokrácia legfontosabb szabálya a kiszámíthatóság, zárt társadalomban és diktatúrában az emberek soha nem érezhetik biztonságban magukat, a szabálynélküliség miatt – magyarázza dr. Pikó Bettina. – Ez tanult tehetetlenséghez és szorongáshoz vezethet. Ugyanakkor a demokrácia azzal jár, hogy az egyén felelőssége megnő az általa hozott döntésekkel kapcsolatban.”

Mit keres Marx az idegpályákon?

Más szakértők szerint elkerülhetetlen volt, hogy a fejlett társadalmak idáig jutottak, és maga a kapitalista berendezkedés a hibás. Jay Watts brit klinikai pszichológus állítása szerint a versenyelvű kultúra és a racionális önérdek sosem a szolidaritásra ösztönzött, hanem azt diktálja, hogy mindenki felelős a saját jólétéért, amivel egyrészt önostorozásba kergeti az alacsony társadalmi státuszú embereket, másrészt legitimálja az egyenlőtlenséget. A „szociális aggyal” kapcsolatos új idegtudományi kutatások, az interperszonális neurobiológia fejleményei és a modern kötődéselmélet mind azt igazolja, hogy a kapitalizmus ideológiai alapját nyújtó, a felvilágosodás korától datálható individuális énfelfogás téves és ártalmas. Egyes kutatók a megoldást az úgynevezett „neuromarxizmusban” látják, aminek elvei nem is állnak távol az ökológiai szemléletű és feminista pszichológiai irányzatoktól. De maradjunk egyelőre az idegpályákon! Az agykutatás egyik meglepő új eredménye, hogy az emberi agyak csak más agyakkal alkotott hálózatokon belül léteznek. Ahogy Faix-Prukner Csilla magyarázza: „agyunk úgy van huzalozva, hogy kizárólag kapcsolatokon keresztül tud működni és fejlődni, vagyis az ’én’ fogalma mindig a ’mi’ meglététől függ.” David Eagleman neurobiológus szavával élve mind egyetlen hatalmas szuperorganizmust alkotunk (vagyis ebből a szempontból olyanok vagyunk, mint a na’vik az Avatarban), azaz minden személy ideghálózata más ideghálózatok sokkal nagyobb rendszerébe van beágyazva.

Ez látszólag választ is ad arra, miért szenvedünk ugyanazon társadalmi jelenségek hatásaitól. A neuromarxisták a gazdasági-társadalmi gyakorlat megértésének és az emberi pszichológia megértésének összehangolásában, valamint a társadalmi egyenlőtlenségek felszámolásában látják a kollektív idegösszeomlásból kivezető utat. Civil megmozdulások már történtek ebben az irányban (a szociális kohéziót, az odatartozás élményét erősítik az itthon is egyre népszerűbb önismereti csoportok, termelői csoportok és aktív lakóközösségek), de ennél nagyobb ívű és gyökeresebb változásra lenne szükség.

A gyógyír: feminista ökoszemlélet

Az ökológiai szemléletű pszichológia is a közösségi szemléletet tartja fenntarthatónak: az irányzat abból indul ki, hogy a civilizációs környezet, amiben most élünk, nem passzol a természetes biológiai ritmusunkhoz. Márpedig ha ez az úgynevezett cirkadián ritmus felborul, akkor a pszichénk sem képes optimálisan működni. Elcsépelt listának hangozhat, de az egészséges táplálkozás, a rendszeres mozgás, a támogató környezet, a zöld környezet és az állatok közelsége az ökopszichológia szerint segíthet visszanyerni a mentális épségünket. „Azzal kell foglalkoznunk, ami minket érint, amin tudunk változtatni – tanácsolja dr. Pikó Bettina. – A slow life nem véletlenül vált népszerűvé, és jó, ha rendszeressé tesszük a digitális detoxikációt, a relaxációt, a meditációt, vagy más, személyre szabott stresszkezelő módszert.”

Szintén felkapottá vált a feminista pszichológia, ami a mainstream analitikus pszichológia és a pszichodinamikus terápia kritikája. „Ezekben az irányzatokban a férfiszempont érvényesült, és a patriarchális értékrend vált bennük központivá – mondja Faix-Prukner Csilla. –  Felfogásuk szerint az érett személyiség önálló, szabad individuum, a feminista pszichológia azonban a szimbiotikus értékekre helyezi a hangsúlyt: a megfelelő arányt keresi az elég jó szeparáció és az elég jó szimbiózis között.” Nem könnyű átprogramozni magunkat erre, mondja a szakértő, amikor a kultúránkban szinte nevetségessé vált az az elképzelés, hogy megengedhetem magamnak, hogy egynek érezzem magam a másikkal. Ahogy azt is tanulni kell, hogy ne érezzünk bűntudatot attól, ha néha elhúzódunk egy embertől, majd később visszatérünk hozzá.

Újraszabás alul-felül

Az egyéni és közösségi szempontokon túl elengedhetetlen, hogy intézményi szinten is történjenek változások. A legfontosabb az lenne, hogy mindenki számára egyenlő mértékben hozzáférhető legyen a mentálhigiénés ellátás. „Egészséges Magyarország 2014-2020” elnevezésű tervezetében az Emmi kormányzati prioritásként említi egy lelkiegészség-stratégia kidolgozását. Ennek lett volna eleme a háziorvosi rendelőkhöz kapcsolódó alacsony küszöbű, preventív jellegű pszichológiai ellátás és a pszichoterápia biztosítása, de ebből a tervből végül nem lett semmi. Mivel a rossz mentális állapotban levők aránya a sérülékeny és marginalizálódott csoportokban magasabb, a beilleszkedésük és társadalmi befogadásuk előmozdításához külön egészségpolitikai fellépésekre van szükség. De a felelősség bennünket is érint: most, hogy megtapasztaltuk, milyen rajtunk kívül álló, megváltoztathatatlan okok miatt bizonytalanságban, a fenyegetettség érzésével, izoláltan élni, talán könnyebben megértjük azokat, akik – akár azért, mert romák, transzneműek vagy krónikus mentális betegségben szenvednek – egész életükben ilyen állapotok között élnek. Ebből a kiindulópontból lehet elkezdeni beszélni arról, mit tehetünk közösen, hogy ne őrüljön meg az egész világ.

A cikk eredetileg az Elle magazin 2021. októberi lapszámában jelent meg.