Quantcast

Vallomás

„A használt bugyijaimat árulom, és a pénzügyi helyzetem stabilabb, mint valaha”

„A használt bugyijaimat árulom, és a pénzügyi helyzetem stabilabb, mint valaha”
© Peter Zelei Images/Getty Images

Jövedelmező vállalkozás vagy a nők tárgyiasításának legújabb szintje? Az Elle olvasója névtelenségbe burkolózva mesél arról, milyen szokatlan módját választotta a pénzszerzésnek, ami mára a fő bevételi forrása lett. 

Egy repülőgép vécéfülkéjében szexi képeket készíteni művészet. Nem könnyű ilyen szűk helyen, de gyakorlat teszi a mestert. Három különböző csipkés tangát cserélgetek magamon azoknak az ügyfeleknek, akiknek bejön ez a „mile high club” fantázia. Az egyikük azt kérte, hogy 35 ezer láb magasan szerezzek örömet magamnak. Itt általában csak fotózok, „akcióra” a szállodai szobámban kerül sor, de ma nagylelkűnek érzem magam. Egy hosszú, éjszakai repülőúton vagyok, időm tehát mint a tenger, és őszintén szólva talán segíteni fog ellazulni is, miután órákat töltöttem a fedélzeten összezárva egy ordító babával.

Ez a korai időkben történt, amikor még csak mellékjövedelemként adtam el használt alsóneműimet. Huszonegy évesen lettem légiutaskísérő, édesanyám nyomdokaiba lépve, de két év borzalmas munkabeosztás és bőröndből élés után eluntam magam, és nyugtalan lettem. Ebben az időben ért csúcsra az OnlyFans, a baráti társaságom pedig szinte megszállottjává vált, így egyik este mindenkinek készítettünk egy profilt a móka kedvéért. Úgy gondoltuk, nem árthat, ha ugyanazokat a fehérneműket tesszük közzé, amiket a Snapchaten ingyen is megmutatunk.

Gyorsan jött ismertség

A következő hetekben a barátaim érdeklődése alábbhagyott, engem viszont a hosszú utakon elszórakoztatott a tartalomkészítés. A szüneteimben pajzán szelfiket készítettem a mosdóban, és néha a főkabinban is, ha én zártam; az egyenruha nagyon népszerű volt. A légitársaság vonzereje egyre növekvő látogatószámot eredményezett, a többletbevétel pedig nagyon jól jött. Nem telt el azonban sok idő, és túltelítődtem. A fényképeken az arcomat is megmutattam, hiszen azért jött be igazán nagy pénz, és hipergyorsan ráeszméltem, hogy az emberek elkezdenek felismerni.

Tudomásom szerint a légitársaság sosem szerzett róla tudomást, de a barátaim férfi haverjaitól mocskos üzeneteket kezdtem kapni. Kényelmetlenül, sőt rosszul éreztem magam attól, milyen közel került ez a dolog a mindennapi életemhez. Azzal a gondolattal megbarátkoztam, hogy random férfiak, akiket sosem láttam, majdnem meztelenül látnak, az életemtől különállónak és következmények nélkülinek éreztem. Ezek után viszont paranoiás lettem, hogy a postástól a zöldségesig mindenki másképp néz rám, akivel kapcsolatba kerülök.

Egy barátom javasolta, hogy próbáljam eladni az alsóneműimet, miután valahol hallotta, hogy erre óriási a kereslet. Ekkor találtam rá arra az oldalra, amit most is használok, a Sofia Grayre. Ahelyett, hogy a tartalmaim bárkinek bármikor elérhetőek lennének, privátban tudtam érintkezni az ügyfelekkel, és külön-külön kérhettem pénzt az egyes tartalmakért. Adtam már el fotókat, alsóneműt, még cipőket is, és többet kezdtem keresni, mint az OnlyFansen bármikor. Néhány hónapig egyensúlyoztam a légiutaskísérői munka és az új mellékállásom között, hamarosan azonban annyi állandó ügyfelem lett, hogy a főállásomat teljesen feladhattam.

Szűk kör tudja, mit takar a „kereskedelmi munka”

Most körülbelül 2000 fontot (kb. 855 ezer forintot) keresek havonta – többet, mint légiutaskísérőként, sokkal kevesebb erőfeszítéssel. A magam ura vagyok, én alakítom a saját beosztásomat, és a világ bármely pontjáról dolgozhatok; ez aztán rugalmas munkavégzés a javából. Egy darab használt bugyi 200 fontért (több mint 85 ezer forintért) kel el. Igaz, csak akkor, ha örömet okozok magamnak benne, de semmi gondom nincs azzal, hogy olyasmit csináljak, amit egyébként is megtennék mindennap. Legalább spórolok a Cleanexen. A határt a székletkéréseknél húzom meg. Leggyakrabban éjszaka keresnek, hogy küldjek használt alsóneműt és melltartókat, fotókkal együtt.

Többnyire nemzetközi ügyfelekkel üzletelek, így nem félek attól, hogy a családom és a barátaim előtt kiderülne. Ez ugyanis a lényeg: a családomnak és a tág baráti körömnek fogalma sincs arról, miből fizetem a számlákat. De nem volt nehéz fedősztorit kitalálni. Egyke vagyok, és messze a szüleimtől, így könnyen hazudhatok nekik. Az ország két végén élünk, legfeljebb évente kétszer találkozom velük. Amikor a munkámról kérdeznek a légitársaságnál, egyszavas válaszokkal megelégszenek, és annyira távol áll tőlük a technológia, hogy még a mobilbankot sem használják. Nem aggódom amiatt, hogy a közeljövőben bejelölnének Find My Friendsen, Instagramon pedig nem vagyok fenn, így ott sem figyelhetnek rám fel.

Előnyömre fordítom a nők szexualizálását

A barátaim közül a legközelebbieket beavattam, a többieknek azt mondom, kereskedelemben dolgozom – ezután általában nem következnek kérdések, és igazából ez nem is hazugság. Azt hiszem, a randizás már nehezebb terület lenne, de tizennyolc éves korom óta ugyanazzal a férfival vagyok együtt, ő pedig már hozzászokott. Mellettem állt, ahogy a karrierem fejlődött, és tudja, hogy a munkámban senkivel sem kerülök fizikai kapcsolatba. A nap végén mindig hozzá megyek haza. Egy fiatalabb férfi egóját talán kikezdené ez a helyzet, de az én párom érett – és nálam huszonöt évvel idősebb. A szüleim ellenezték a nagy korkülönbséget, legfőképp emiatt távolodtam el tőlük. Nem érzem magam rosszul, hogy hazudok nekik, mert már eleve nem fogadnak el. Persze ha megtudnák a titkomat, soha többé nem beszélnének velem.

Egy nap, amikor lesznek gyerekeim, felhagyok vele. De csak azért, mert háztartásbeli anyuka szeretnék lenni, nem azért, mert aggódom, mit gondolnának. Nem szégyellem, amit csinálok. A nőket mindig is tárgyiasították és szexualizálták, és mindig is fogják, én csak az előnyömre fordítom ezt. És ha én nem csinálom, ezer másik nő fogja. A pénzügyi helyzetem stabilabb, mint valaha, és tökéletes munka-magánélet egyensúlyban élek. Most legyetek őszinték magatokhoz, és ne tegyetek úgy, mintha még sosem gondolkodtatok volna ezen.

Forrás: Elle