Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

Netflix

Végre megérkezett az Ozark utolsó évadának előzetese!

2022. március 30.

1 perc olvasás

ELLE

Netflix premier Ozark előzetes trailer
Végre megérkezett az Ozark utolsó évadának előzetese!

Végéhez közeledik a Netflix egyik legsikeresebb sorozata, az Ozark. Nézd meg a finálé előzetesét!


Jason Bateman már rég nem az amerikai romkomok középkategóriás színésze! Az utóbbi években nagyon komoly és borzasztóan sikeres projektekhez adta a nevét, ráadásul nem csak színészi tehetségét, de produceri és rendezői tudását is megcsillogtathatta. Ilyen produkció volt például 2020-ban az HBO-n futó A kívülálló című sorozat, illetve a 2017-ben útjára induló Ozark.

Az elmúlt években kétségtelenül az Ozark volt a Netflix legsikeresebb bűnügyi/thriller drámasorozata, amelyben ráadásul nem csak Jason Bateman mutathatta meg egy egészen új oldalát! Laura Linney színésznőnek is meghozta a nagy visszatérést (korábban például az Igazából szerelemben láthattad), illetve Julia Garner is felkerült Hollywood térképére (később megkapta az Inventing Anna főszerepét).

A mexikói könyörtelen cartell és az FBI között lavírozó pénzmosó család története azonban a végéhez ért, április 29-én érkezik az utolsó évad (illetve a 4. évad második fele), amelynek a Netflix végre közzétette az előzetesét is. A kisfilm alapján pedig egyértelmű, hogy ez ígérkezik a széria legizgalmasabb 7 részének!

Addig is néznél valamit?

A 10 legjobb horror a Netflixen

6 újdonság a Netflixen, amit nagyon várunk még márciusban

A 10 legjobb vígjáték a Netflixen

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

10 horror film, amit képtelenség végignézni 
1

10 horror film, amit képtelenség végignézni 

2022.10.14. 5 perc olvasás

10 horror film, amit képtelenség végignézni 

30 ikonikus hollywoodi barátság
2

30 ikonikus hollywoodi barátság

2019.06.07. 1 perc olvasás

30 ikonikus hollywoodi barátság

Menne a töriérettségi? 10 kérdésből megmondjuk, hogyan szerepelnél a vizsgán!
3

Menne a töriérettségi? 10 kérdésből megmondjuk, hogyan szerepelnél a vizsgán!

2023.05.10. 1 perc olvasás

Menne a töriérettségi? 10 kérdésből megmondjuk, hogyan szerepelnél a vizsgán!

Mennyit tudsz Magyarországról? Kvíz 10 alapvető kérdéssel hazánk földrajzáról
4

Mennyit tudsz Magyarországról? Kvíz 10 alapvető kérdéssel hazánk földrajzáról

2023.05.16. 1 perc olvasás

Mennyit tudsz Magyarországról? Kvíz 10 alapvető kérdéssel hazánk földrajzáról

 Új, döbbenetes felvétel jelent meg a 110 éve elsüllyedt Titanicról
5

Új, döbbenetes felvétel jelent meg a 110 éve elsüllyedt Titanicról

2022.09.01. 2 perc olvasás

Új, döbbenetes felvétel jelent meg a 110 éve elsüllyedt Titanicról

A 25 legjobb horrorfilm, ha igazán rettegni akarsz
6

A 25 legjobb horrorfilm, ha igazán rettegni akarsz

2021.10.31. 5 perc olvasás

A 25 legjobb horrorfilm, ha igazán rettegni akarsz

Ez is az alapműveltség része: ismered a leghíresebb magyar filmeket? Kvíz!
7

Ez is az alapműveltség része: ismered a leghíresebb magyar filmeket? Kvíz!

2023.06.20. 1 perc olvasás

Ez is az alapműveltség része: ismered a leghíresebb magyar filmeket? Kvíz!

Csak az emberek 1 százaléka ismeri fel a képen megbújó hírességet - neked sikerül?
8

Csak az emberek 1 százaléka ismeri fel a képen megbújó hírességet - neked sikerül?

2022.07.27. 1 perc olvasás

Csak az emberek 1 százaléka ismeri fel a képen megbújó hírességet - neked sikerül?

ezek is érdekelhetnek

Fotók: Margot Robbie és Ryan Gosling így jelentek meg a Barbie-film premierjén

Fotók: Margot Robbie és Ryan Gosling így jelentek meg a Barbie-film premierjén

2023.07.10. 2 perc olvasás

Premier

4 sorozat, amit idén nyáron kár lenne kihagyni

4 sorozat, amit idén nyáron kár lenne kihagyni

2023.07.06. 2 perc olvasás

Filmezés

Betiltották a Barbie-filmet – Vietnám felháborodott a mozi egyik jelenetén

Betiltották a Barbie-filmet – Vietnám felháborodott a mozi egyik jelenetén

2023.07.04. 2 perc olvasás

Felháborodtak a Black Mirror nézői, egyre többen pánikolnak az új epizód után

Felháborodtak a Black Mirror nézői, egyre többen pánikolnak az új epizód után

2023.06.29. 1 perc olvasás

Sorozatmánia

Meghan Markle egyedül folytatja - Harry herceg nélkül dolgozik tovább

Meghan Markle egyedül folytatja - Harry herceg nélkül dolgozik tovább

2023.06.29. 1 perc olvasás

Royal Family

Nagy bejelentést tett a Netflix – a rajongók örülhetnek

Nagy bejelentést tett a Netflix – a rajongók örülhetnek

2023.06.26. 2 perc olvasás

Filmsiker

Ezt követeli most a Netflix Meghan Markle-től és Harry hercegtől

Ezt követeli most a Netflix Meghan Markle-től és Harry hercegtől

2023.06.26. 1 perc olvasás

Royal Family

Hatalmas változás a Netflixen, ezek a legnépszerűbb sorozatok jelenleg

Hatalmas változás a Netflixen, ezek a legnépszerűbb sorozatok jelenleg

2023.06.22. 1 perc olvasás

Netflix-sorozat

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves