Egy nap Pécsen, ahol a Suzuki múltja és jövője, a saját emlékeim, egy lenyűgöző helyszín és Lábas Viki személyes előadása kapcsolódott össze.
Van az úgy, hogy egy sajtóesemény már azelőtt személyessé válik, hogy igazán elkezdődne. A Suzuki legutóbbi programja Budapestről indult, a résztvevők pedig különböző modellekkel vágtak neki a Pécsig tartó útnak. Én ezt a részt most kihagytam – egyszerű okból: pécsiként egyszerűbb volt itt becsatlakozni a programba. Talán így lemaradtam néhány izgalomról, de azért volt rá lehetőségem, hogy utasként beüljek a Suzuki első teljesen elektromos SUV-jának utasülésére, este pedig Lábas Viki egyik legszemélyesebb előadása csalt könnyeket a szemembe.
A program egyik gasztro állomása a hosszúhetényi Hosszú Tányér volt. A Zengő lábánál működő, Michelin Guide által is ajánlott étterem kéthavonta változó degusztációs menüvel dolgozik, amelyben a helyi alapanyagok és a térség gasztronómiai hagyományai is fontos szerepet kapnak. A hely ráadásul nem csupán az ételekre épít: a vendégtérben rendszeresen változó kortárs képzőművészeti alkotások is jelen vannak.

A következő megálló a Mecsek oldalában, a Kikelet volt, ahol egy mesés ebéddel vártak minket. Pécsiként a hely természetesen egyáltalán nem volt ismeretlen számomra, ráadásul a Kikelethez a városban szinte mindenkinek kötődik valamilyen története: első randevúk, esküvők, családi ebédek, ünnepek – gyakorlatilag egész generációk emlékei kapcsolódnak az épülethez, aminek életében nemrég új fejezet kezdődött, hiszen nagyjából másfél évnyi zárva tartást követően újra megnyitotta kapuit, hogy modern enteriőrrel, valamint progresszív magyar konyhával várhassa a látogatóit.

Persze lehet bármilyen szép egy étterem, a Kikeletnél az első néhány percben így is a panoráma viszi el a figyelmet. A Mecsek oldalából szinte egész Pécs a lábunk előtt terül el, a nagy üvegfelületeken keresztül az étteremből is folyamatosan jelen van a város, és igen, ez az a fajta kilátás, ami mellett újra meg újra azon kapod magad, hogy beszélgetés közben is kifelé nézel.
Az egész miliő káprázatos: elegáns és modern, komolyan, még a mosdó is olyan, ahol jó eséllyel készül majd néhány tükörszelfi.

A hely szakmai vezetője, Teleky Zoltán – akinek a csapata egy évvel ezelőtt az esküvői menüsorunkért is felelt – korábban úgy fogalmazott, olyan élményvendéglátást szeretnének létrehozni, ahol a panoráma, az enteriőr, a zene, a kiszolgálás és az ételek egyformán fontosak – ez pedig túlzás nélkül mondhatom, megvalósulni látszik.

Ebéd után nekem is jutott valamennyi az autós programból, még ha ezúttal nem is én ültem a volán mögé. Utasként kipróbálhattam a Suzuki eVITARA-t, a márka első teljesen elektromos SUV-ját, és bevallom, már így is meglepően nagy élmény volt. Ehhez persze a helyszín is adott némi pluszt, hiszen a Mecsekből lefelé vezető utak nem éppen arról híresek, hogy tükörsimák lennének. A kanyarok és az úthibák mellett elég gyorsan kiderül, mennyire kellemes egy autó futása, az eVITARA pedig meglepően jól kezelte ezt a terepet.
Fogalmazzunk úgy: a hegyoldalban lefelé haladva sem éreztem úgy, hogy minden egyes úthiba külön üzenetet szeretne küldeni a gerincemnek.

Mindeközben amúgy volt ebben az egészben számomra valami furcsán nosztalgikus is. Nekem ugyanis mindig lesz némi személyes kötődésem a márkához, hiszen öt éven át voltam én magam is Suzuki-tulajdonos. Az első igazán saját autós történeteim egy 2000-es Swifthez kötődnek, amelyet imádtam. Már évek óta volt jogosítványom, amikor hozzám került, mégis abban az autóban tanultam meg igazán vezetni. Sok mindenen átmentünk együtt, és ha teljesen őszinte akarok lenni, máig egy kicsit siratom.
Azóta már más márkára váltottam, így technikailag nem vagyok suzukis. Lélekben viszont talán valamennyire még mindig igen. Időről időre eszembe jut az is, hogy ha egyszer újabb autócserére kerül sor, könnyen lehet, hogy visszatérek.
A saját történetem egyébként talán jól mutatja, miért tudott ennyire mélyen beépülni a Suzuki a magyar autós kultúrába. A „mi autónk” szlogen annak idején nem pusztán egy jól eltalált reklámmondat volt: rengeteg család számára tényleg ezt jelentette a márka. Első autót, munkába járást, családi utazásokat, hétvégi kiruccanásokat, és sokaknak, hozzám hasonlóan, azt az autót is, amelyben igazán megtanultak vezetni.

A Magyar Suzukit 1991-ben alapították, az esztergomi sorozatgyártás 1992-ben indult el, 2024 februárjában pedig már a négymilliomodik hazánkban gyártott Suzuki gördült le a gyártósorról. A Swift, az Ignis, az SX4, az S-CROSS és a Vitara után pedig mára az elektromos korszak is megérkezett. Közben modellek, technológiák és generációk váltották egymást, de a „mi autónk” mögötti érzés valahol megmaradt: hogy a Suzuki sokaknak nem egyszerűen egy márka, inkább személyes emlékekhez kötődő része az életüknek.
A nap persze nem ért véget az autózással. A Suzuki immáron harmadik éve dolgozik együtt Lábas Vikivel, aki számára a pécsi este különleges állomás volt: itt tartotta ugyanis Az én szívem játszik című összművészeti előadásának idei utolsó vidéki előadását. Az előadás jóval több egyszerű koncertnél. A zene mellett kortárs tánc, vizualitás és történetmesélés is helyet kapott benne, miközben egészen személyes kérdések kerültek elő: mit viszünk magunkkal a gyerekkorunkból, hogyan tanuljuk meg felismerni a saját határainkat, milyen mintákat öröklünk tovább, és mit kezdünk velük felnőttként.

Túlzás nélkül állíthatom, az előadás óriási hatással volt rám, főleg Viki Harmincvalahány című dalánál éreztem azt, mennyire tudok azonosulni az egész üzenettel. Viki és én szinte egyidősek vagyunk, így sok olyan generációs bizonytalanságot és kérdést ismerek én is, amelyekről ő énekel.”
Viki számára 2026 egyébként egy egészen új korszakot jelent. Önálló előadóként dolgozik új dalokon és saját produkcióján, miközben egy, a 35. életévéhez kapcsolódó életútfilm is készül vele. Ebben az alkotói korszakairól, az elmúlt év változásairól és arról is beszél, merre szeretné továbbvinni a szólókarrierjét. A Suzuki és az énekesnő közös történetében így most különös módon ugyanaz a szám jelenik meg. Viki idén a 35. életévébe lép, a Magyar Suzuki pedig 35 éve van jelen Magyarországon. Két egészen különböző történet, mégis mindkettőben ott van a visszatekintés, a változás és az, hogy egy új időszak kezdete sokszor ugyanannyira szól arról, amit magunk mögött hagytunk, mint arról, ami előttünk áll.

Ehhez jól illeszkedik a Suzuki „By Your Side – Melletted minden helyzetben” vállalati üzenete is: Viki és a márka együttműködése még a Margaret Island időszakában kezdődött, és akkor sem ért véget, amikor az énekesnő pályája új irányt vett. A gondolat ebben az esetben tényleg kézzelfoghatóvá válik, hiszen egy több éve tartó partnerségről van szó, amely Viki változásait is végigkíséri.
Az énekesnő idei útitársa ráadásul éppen az eVITARA – ugyanaz a modell, amelybe néhány órával korábban én is beülhettem. És igen, miközben gurultunk lefele a Mecsekről csak azon járt az eszem, mennyire hiányzik az én kis „Suzim”, ami kétségtelen, számomra nem egy egyszerű autó volt. A nap végére pedig rájöttem, hogy hiába váltottam már évekkel ezelőtt márkát, ebből a kapcsolatból valami azért megmaradt...valami, ami jó eséllyel óhatatlanul is abba az irányba terel, hogy egy szép nap újra tényleg suzukis legyek.
Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!