Hello90

Huszonéves fiatalok, akik szembemennek a sztereotípiákkal

Mi a Hello90? Az X Kommunikációs Központ (XKK), egy kizárólag társadalmi ügyekkel foglalkozó kommunikációs ügynökség 2014 elején életre hívott kísérleti projektje. A 444.hu-n jelentkeztek első anyagaikkal, fél éves szünetet követően az index.hu-n vettek új lendületet. A tizenöt fős stáb tagjai a 90-es években születtek, generációjukat (is) érintő témákról írnak, filmet forgatnak vagy fotóznak, esetleg valamennyit egyszerre. Céljuk a tizen- és huszonéves korosztály figyelmének felkeltése a közügyekre könnyed hangnemben, közérthetően, mert – ahogy ők írják és gondolják – a közéleti hírek érdekesebbek egy tál brokkolinál, ráadásul minden közélet. Még a brokkoli is.

Az első kérdést magamnak teszem fel, napokkal korábban:

KIK MA A FIATALOK?

Átböngészem a csapat honlapját, a beszélgetőtársak portréit alaposabban. Az ott leírtak alapján megalkotott, számomra legegzaktabbnak tűnő válaszon már együtt vigyorgunk. Azok a mai fiatalok, akiknek a kedvenc rajzfilmkaraktereit nem ismerem.

A sztereotípiákat – övék a „csendes” generáció, melynek tagjai a fennmaradáshoz elengedhetetlen kalóriamennyiséget is monitorról, érintőfelületekről és képernyőről gyűjtik be, elsősorban a drogok és a szex érdekli őket, stb. – átugorjuk (mondta valaki, hogy szkippeljük?), mivel a körülöttem ülők éppen arra szerződtek, hogy igazolják: a statisztika nem egyenlő a valósággal, vagy ha mégis, lehet rajta változtatni. Mármint a valóságon.

„A 2014-es parlamenti választások kapcsán arról beszélgettünk, hogy csak úgy érdemes részt venni rajta, ha képben vagy, ha tudod, kinek és miért adod a voksodat. Csakhogy a generációnk csupán 16 százaléka fogyaszt közéleti híreket, mert fiatalokhoz szóló felületekből hiány van a médiapiacon. Ez adta a Hello90 alapötletét. »Szexi« és menő weblapot akartunk létrehozni, ami emészthető formában kínálja a közügyeket” – meséli az indulásról a már egyetemi évei alatt is aktív civil életet élő ötletgazda és főszerkesztő, Kóbor Andrea (25).

Az XKK egyébként az első és egyedüli magyar kommunikációs cég, amely kizárólag társadalmi ügyekkel foglalkozik. Alapítója, a Pulitzer-díjas Varró Szilvia szerint a csapat számára logikus volt, hogy ezekkel az ügyekkel elsősorban fiatalokat célozzanak meg. „Engem is megdöbbentett, hogy az először kiírt pályázatunkra, amiben stábtagokat kerestünk, ömlöttek a jobbnál-jobb jelentkezések. Ennek a sokszor leírt generációnak egy része hírekre, alkotásra és társadalmi témákra éhesen vetette bele magát a közös munkába”. Mint például a vs.hu-nál kezdő, gyakorlatilag kész újságíró Szabó Dani (24) ehhez annyit fűz hozzá, hogy szükség volt egy olyan közélettel, politikával és társadalommal foglalkozó oldalra, ahol a korosztályuk tagjai nem unják magukat halálra. Ahol nem azt kapják az arcukba, hogy mindenki „köcsög és szemét”, ellenben értik, amit olvasnak.

„Anyám azt mondja, a rendszerváltás be nem váltott ígéretei vagyunk. És nekünk talán már nem kell megérnünk azt, ami nekik. A jelek szerint de... Ezért is kellett egy olyan platform, ami a fiatalok problémáival foglalkozik” – végszavaz Dani. És hogy mi a fiatalok problémája? „Az álláskeresés, a bizonytalanság, a talajvesztés, Kolozsváron is” – feleli a filmművészeti egyetemet végzett, egyelőre Erdélyből ingázó Köllő Ildikó (24), nem az egyetlen, de a legaktívabb határon túli alkotó.

A fenti témát kétrészes cikkben dolgozták fel 300 munkakereső fiatal válasza alapján, de született például írás a vasárnapi boltbezárásokról, a közösségi térhasználatról, a szexuális identitás vállalásáról, a nők helyzetéről az egyetemeken, a szerencsejátékról, az elvándorlásról, készült jó pár videó, animáció és infografika (tanítási segédanyagnak is hibátlan magyar szleng- és nemzetközi konfliktustérkép). Bármit is gondoltak kibontásra érdemesnek, az elsődleges szempont a tizen- és huszonéveseket behúzó megközelítés volt.

KÖLDÖKZSINÓR ÉS NÉPKÉPVISELET

„Nekem új ez az egész, a szerkesztőség, az újságírás, de kétségtelen, hogy a Hello egy vizuális bomba, a láttató szerkesztés pedig megkönnyíti az érthetőséget” – erősít rá a látásmódot érintő megjegyzésre a fotós Szalay Kriszti (22), főállásban a MOME harmadéves hallgatója. A szerkesztőség és a szerkesztőségi munka sem hagyományos keretek között zajlik. A skype a köldökzsinór, de heti egy alkalommal néhány órára minden stábtag összejön a Hegedűs Gyula utcai irodában. Egymásba nyíló szobák, szerény berendezés, kidekorált falak: díjak, fotók és plakátok a projektekről.

„Tudok mindenről, minden átmegy rajtam – koordinálok. Összerakjuk a véleményünket. Mindenki hozzászólhat mindenhez, ezt látom a csapat legnagyobb értékének” – mondja a főszerkesztő rövid intermezzo után: a szerzői szabad kéz meglétét, a Hello „képviseleti rendszerét” firtatom, megelőlegezve a parlamentáris demokráciát. Kóbor Andi bólogat, perifériában látom, szóvá teszem, amit kitörő kacagás fogad.

„Az anyagokat is igyekszünk az emberekhez igazítani, rugalmasan, ki ér rá, kinek mi az erőssége. Sem hirdető, sem kattintásszám nem köt minket, nincs határidős stressz, a kreativitás nem szenved kárt” – csempészi vissza a komolyságot Dani. Ha az ő sztorijából indulok ki, a Hello tíz év múlva is működni fog: egy barátja nagyiját is követi a Tumblren, és ha az említett hölgy nem jött zavarba a tablettől, aligha Dani generációjának tagjain, az eszközt készségszinten használó fiatalokon múlik a folytatás.

A cikk folytatása az ELLE aktuális, júnusi számában olvasható!