Garance Doré, az első influenszer a csúcson hagyta abba. Most elmondja, miért.

A nő, aki meghatározta, mi az a street style

„Nem mondod, hogy te sosem csináltál ilyet!” – kiált fel Garance Doré, miközben hátradől barackrózsaszín bőr ülőkéjén, mely Los Angeles-i konyhájának középpontja.

Arról beszél, hogy azelőtt sokkal inkább volt bújkáló mint blogger. „Annyi divatbemutatóra lógtam be”- mondja karakteres francia akcentusával. „Olyan voltam, mint egy kisegér”.

Nehéz elképzelni, hogy a világ egyik legbefolyásosabb influenszere, a nő, aki meghatározta, mi az a street style és egy idő után ott volt minden jelentős bemutató első sorában, egykor észrevétlenül csak úgy beslisszolt egy-egy helyre.

Egy divat influenszer csodálatos élete

Doré illusztrátorként dolgozott Párizsban, ahol 2006-ban indította el blogját, melynek a saját nevét adta. Illusztrációkat osztott meg és stílusos fiatal nők képeit, akik megtetszettek neki Párizs utcáin, olyan képaláírásokkal, melyek egy adott trendről vagy egy outfit történetéről adtak információt.

Az embereknek azonnal megtetszett őszinte, barátságos hangneme és hamarosan felkereste a Moschino, hogy készítsen nekik reklámkampányokat, valamint olyan brandek, mint a Louis Vuitton és a Kate Spade New York, hogy rajzoljon nekik.

De követőinek száma akkor sokszorozódott meg igazán, amikor összefogott Scott Schumannal, a The Sartorialist megalapítójával, akivel a 2007-es párizsi divathéten ismerkedett meg. A két blogger hamarosan a divatvilág legtöbbek által követett párosa lett. Ők vitték át a street style-t a mainstreambe – Schuman New Yorkban dolgozott, Doré Párizsban, de később ő is az USÁba költözött – és a saját jogukon lettek hírességek: minél többet tudósítottak a legjobb utcai stílusról, követőik és a divatmárkák annál inkább rajongtak értük.

New Yorkban Doré és Schuman úgy éltek, mint a sztárok. Ha a street style ikonok lennének az új szupermodellek, akkor Garance Doré lett volna Kate Moss. Az ajtók egyre nyíltak előtte, amint ő lett az egyik legfontosabb nő a divatszcénában – „Az évtized nőikonjai” listákon olyan nevekkel szerepelt együtt, mint Angelina Jolie és Lady Gaga. Olyan világ volt ez, ahogy egyik bejegyzésében írta, „ahol, szinte bármerre mentem, ismerősökbe botlottam... ahol a bársonykordonok mintha varázsütésre nyíltak volna meg előttem”.

Majd’ egy évtizeden át ez volt az élete. Aztán hirtelen véget vetett ennek, és hátat fordított a divatcirkusz bájának. Mert a színfalak mögött a dolgok egyáltalán nem voltak olyan fényesek, mint azt kívülről gondolni lehetett: Garance Doré legsikeresebb éveit szorongásos és pánikrohamok nehezítették meg.

És ezt mi sem támasztja alá jobban, mint az, mennyire felragyog az arca akkor, amikor visszagondol azokra a „zűrös” időkre, amikor még bemutatókra lógott be. Egyszerűbb idők voltak ezek, amikor a siker és a státus még nem fenyegettek azzal, hogy tönkreteszik őt, és amikor még belül is olyan fényesen ragyogott, mint kívül.

Mit csinál ma Garance Doré?

A túlélésért folyó harc labirintusa New Yorkban, melyből 2015-ben elmenekült, épp az ellentéte annak a nyugodt oázisnak, melyet a most 44 éves Doré megteremtett maga körül Los Angeles kevésbé forgalmas Westside negyedében. A hét közepén fogad modern otthonában, ahol kutyájával, Luluval lakik.

View this post on Instagram

I was about to finish my story about fasting and talk to you about what it feels like - and what it feels like to come back home to your kitchen! And that’s when I realized I have never really showed you my kitchen!!!! . The center of my life! . Maybe you’ve seen parts of it in my stories - but here it is. It’s white and airy and big enough so I can cook with my friends and my family (hi dad!!!). It’s also a place from where you can see the living room and the dining room so there is this very happy feeling of being able to cook while people are having drinks. In other words, it’s chill. . Like every other parts of the house, @sarahshermansamuel and I didn’t make it too precious. I actually removed the marble on the island that was so stained it wasn’t funny (marble is incredibly porous, forget a lemon on it and you’re done) to replace it with some @caesarstoneus that resists all my forgetten lemons. We used @semihandmade doors (designed by Sarah!) with @ikeausa backs. We got this beautiful white @cafeappliances stove and fridge that fit the vibe so well. Sarah rooted for the earthy tones of the back of the island with these @concretecollaborative tiles and I thank her for it. Lastly, these lamps by @handandeyestudio and stools from @designwithinreach - How cool? . Haven’t had a kitchen like that ever. Or, yes, maybe the first time my parents bought a house and they were SO PROUD because they had what we call in France an “American kitchen” (means an open kitchen)(and then you wonder why I ended up here). Until my mom realized all the kitchen smells would go in the house and decided she hated it. . Well mom, I don’t agree with you. Nothing makes me happier than smelling food around the house!!! Also what’s up, just get a good hood! . All right after all these happy materialistic considerations (but life is all about balance, isn’t it?) I’ll figure out a way to get my last chapter on fasting to you very soon. Check out my stories for an update! . Photo @lehuanoelle

A post shared by Garance Doré (@garancedore) on Jun 14, 2019 at 8:29am PDT

„27 évesen döntenem kellett – hogy tanár legyek vagy művész. Úgy gondoltam, ha tanár leszek, tudom, hol fogok tartani 20 év múlva. Ha művész leszek, a csillagos ég a határ. Valószínűleg soha nem lesz pénzem, de szabad leszek. Úgyhogy, kompromisszumot kötök, és egyszer majd szerencsém lesz és veszek egy házat... Hát, nem így lett. Mert több pénzem lett, mint amiről álmodni mertem volna”.

Minthogy Korzika álmos mediterrán szigetén nőtt fel – ahol a szüleinek tengerparti vendéglőjük volt – nem csoda, hogy Doré jól érzi magát a Los Angeles-i tengerparton. Ahogy az sem csoda, hogy a divatban való részvételét inkább véletlennek tartja, mint elhivatottságnak. New Yorkban 2008 biztosan izgalmas és kihívásokkal teli időszak volt – borzasztó a bankárok, briliáns a bloggerek számára – de úgy tűnik, inkább az választotta Dorét, mint fordítva.

„Az emberek kíváncsiak voltak, ki vagyok és mit csinálok, és akkor még új volt, ahogyan a divatot bevittem az online térbe” – mesél arról, amikor harmincas évei közepén New Yorkba költözött, miután elkezdte a blogírást.

„Párizsban sokaknak nem tetszett, hogy amit csinálok, nem sikkes, pedig nekem az volt a célom, hogy az is a sikk része lehessen. Az újdonságok kora volt ez. Hirtelen olyan tervezők tűntek fel, mint Alexander Wang. Mindenki a New York-i divathétre akart menni.

A bársonyfüggöny mögött

Doré és Schuman külön-külön is taroltak, együtt viszont legyőzhetetlenek voltak. Mint a divatvilág Jay-Z-je és Beyoncéja. Mindenük megvolt, hogy csodálják őket. A Guardian úgy beszélt róluk, mint „a legjobb dolog, ami a divattal történt Grace Coddington óta”. Karl Lagerfeld is a rajongójuk volt. 2012-ben pedig végképp bebetonozták magukat mint úttörő páros, mikor megkapták az Amerikai Divattanács Eugenia Sheppard média díját a bloggolásért tett erőfeszítéseikért.

A színfalak mögött azonban Doré lassan belecsúszott a szorongásos betegség és a depresszió olyan spiráljába, mely szétszaggatta a következő öt-hat évét. „Állandóan sírtam, hogy kieresszem a gőzt” – mondja. „Emlékszem, mindig Scottal beszéltem meg – még együtt voltunk (2014-ben váltak szét útjaik) – ő egy erős ember és azt mondogatta, hogy „most vagyunk a csúcson!”

El akartam hinni ezt és olyan akartam lenni, mint ő. Erős akartam lenni és azt érezni, hogy „Ez az életem és ez a karrierem és működni fog”. De közben: „Megcsináltad a szerencséd a divatban! Létrehoztad ezt és most el akarod engedni? Hová fogsz menni? Mit fogsz csinálni”.

Mert többezer ember ölne az ő pozíciójáért? „Igen. De ez nem jelenti azt, hogy bele kell ragadnunk valamibe, ami nyomorulttá tesz minket. Úgy éreztem, nagyon elbizakodott lettem. „Nézzétek az új ruháimat, a divat mesés!” – ilyesmiket mondtam, miközben inkább hallgatnom kellett volna. A sikerrel az a helyzet, hogy eljutsz egy bizonyos pontra, és onnan már csak felfele lehet menni. Akkor is, ha közben elveszíted a lelked. Nem kellett többé, hogy ezek az emberek visszaigazoljanak, szezonról szezonra. Őszintén cseppet sem érdekelt, és kezdtem mindent csak a látszat kedvéért csinálni”.

Így hát felvette a jelmezt, remélve, hogy ez segít jól éreznie magát a szerepben. „A kedvenc öltözékem a farmer pólóval. És amikor kezdtem hírességgé válni a divatban, ez nem volt elég” – mondja. „Inkább belepasszíroztam magam egy magassarkúba, hogy jobban nézzen ki a szett”.

„Úgy éreztem, muszáj mindezeket a darabokat hordanom – amíg észre nem vettem, hogy ez nem én vagyok. Amíg a testem azt nem mondta, elég, és pánikrohamaim lettek”.

Ami a mellkasában szorító érzésként kezdődött, az visszatért minden egyes alkalommal, amikor divatbemutatóra ment, amíg, egy nap, egyszerűen képtelen volt kilépni a lakásból. „Egy Chloé bemutató előtt összeomlottam és szóltam, hogy nem megyek”- mondja. „De annyi ilyen momentum volt. Amikor mégis összeszedtem magam és mentem”.

Visszatekintve Doré azt mondja, az intő jelek ott voltak már a kezdeteknél. „Van egy hierarchiája annak, ki hol ül, de senki nem beszél róla, mert annyira frusztráló” – sóhajt. „Soha nem ott akarsz ülni, ahol ülsz. Kivéve, mikor pont ott ülsz, ahol szeretnél, és jön egy nagy egohullám, ami pont a következő show-ig tart. Sok ott az ego és a felületesség, ahol azt nézzük, ki mit visel és állandóan menőnek kell lennünk”.

Az Instagram megjelenésével két évvel később, 2010-ben, és az influenszerek új generációjával „a dolgok egyre furcsábbak lettek” – emlékszik Doré. Az „influenszer” kifejezés tulajdonképpen akkor terjedt el. A brand együttműködések és a szponzorált posztok előtt a blogok sokkal inkább voltak képes beszámolók, mint marketing eszközök.

Doré, Scott és Tommy Ton kanadai fotós, akiknek street style képeiket mindenhol publikálták a New York Times-tól a Vogue-ig, barátok voltak és nem Insta-riválisok, akik igyekeztek tisztelettudók lenni az olvasók felé.

„Jött ez az új generáció és minden arról szólt, ki ül az első sorban, meg hogy tetőtől talpig a márka ruháiban vannak a bemutatókon. Az egész elkezdett nagyon kompetitív lenni. Az első influenszer generáció nem versengett annyira egymással, mert segítenünk kellett egymást és megosztani, amit tanultunk: egy új nyelvet hoztunk létre”.

Influenszerek ma

Megkérdezem, mit gondol a mai influenszerekről. „Nem tudom. Már nem igazán érdekes számomra. És nosztalgia érzésem sincs” – vonja meg a vállát. „Mikor megteremtettem amit megteremtettem, az azért volt, mert untam a magazinokat. A rendszer ellen mentünk, le is törtük a rendszert. De aztán az lesz a rendszer, amit te csinálsz. Úgyhogy most elmondhatjuk a régi szöveget az influenszerekre: hogy nem eredetiek – pont, amit a magazinokon kértünk számon anno”.

De azt, hogy valami súlyosabb dologgal küzd, mint a szorongás, csak azután vette észre Doré, hogy Los Angelesbe költözött. Eddigre barátságban elváltak Schumannal, és megismerkedett valakivel, akinek nem sok köze volt a divathoz: Chris Norton zenészzel, akivel 2016-ban el is jegyezték egymást.

Szerelmük az Instagramon is megjelent, az egymás iránt érzett örök szerelmükről szóló posztokkal. Hasonló az értékrendjük és mindketten imádnak a szabadban lenni, így hát örökbe fogadtak egy kutyát és családot akartak alapítani. De a szorongás nem múlt el, sőt, rosszabbra fordult. Csak ekkor vette észre Garance Doré, hogy elért a legaljára és muszáj segítséget kérnie.

„Mikor elmentem a pszichiáteremhez, azt mondta: összeomlott a háza, úgyhogy újat kell építenünk: ez lesz a feladatunk”.

Az antidepresszánsok és a terápia segítségével Doré túljutott a nehezén, de csak az után, hogy rájött, saját magától kell felépülnie. Kapcsolata Nortonnal 2018-ban befejeződött, mert, ahogy mondja, egyszerűen nem egymásnak teremtették őket.

View this post on Instagram

This weekend I totally, radically got rid of my clothes. What’s left is mostly jeans, tee-shirts & sneakers. Gonna let this sit for a little bit, and then do another pass. . I’ll resell, regift & recycle. . Going through all this (I guess Mary Kondo style though I haven’t read her book) is so difficult. We hold on to so much stuff without realizing the weight it carries. I still had a lot of weird clothes from old fashion weeks even though I my intention is never to go to another fw. It made me giggle (& feel sad for my old self that freaked out about “what to wear” before these) that there are clothes that I could ONLY wear for one type of event - the type where I was trying to be someone else than myself. . Clothes that cost so much money that even if I was not wearing them, I wouldn’t want to get rid of them. Twisted - shows how expensive things often own us more than we own them... . But also clothes that I bought too fast because they were cheap. Low prices often make us feel like it’s “nothing”: we can buy & think later. We can “return easy!!!” - except we never do because the low price doesn’t incentivize us (a whole industry is built on thoughtless buying - it’s destroying the planet) - think even if you buy cheap! . Clothes that I love but that carry so much emotional weight. Hard! That jacket I wore with that man on that date. That dress I wore when I received that award. This bag I bought with my first big paycheck. . Oh, the clothes that “will come back in fashion” - so what, am I waiting to get old enough that fashion will have made a full cycle & I can wear stuff from 20 years ago “hey guys I ACTUALLY SAW DISCO!!!” . Then there is my essentials - that I wear so much they get old & sad without me seeing it. These are the hardest! I just have to get used to replacing them soon enough. New pair of Rondini, Gucci loafers, Repetto... . Was hard! I had to have my sister on the phone yelling “Come on! LET GO!!! You don’t want your closer to look like thrift store!!!” TOUGH LOVE Laetitia . So for now it’s going to be jeans & tees until I get inspired again. Yup these earrings in the photo? They’re probably only good in photos ahah!!!

A post shared by Garance Doré (@garancedore) on Apr 8, 2019 at 7:30am PDT

Még mindig van divat Doré blogján, de az most már Atelier Doré néven fut és inkább egy online lifestyle platform, ahol Doré egy egész szerkesztőcsapat vezetője. A stílusról, szépségről, munkáról és utazásról szóló cikkek mellett megjelennek Doré személyes naplóbejegyzései is mindenféléről a mentális egészségtől a termékenységig. „Megtaláltam a hangom évekkel ezelőtt és rájöttem, hogy fontos nekem, hogy meghallják az emberek”.

Nemrég hat napos csendes elvonuláson vett részt, ami „rettenetes” volt közben, de valami megint kiderült. Ott nem lehetett mások szemébe nézni, de Doré nem bírta ki. „Azt akarom, hogy tudják, itt vagyok”- mondja. „Nem annyira a hatalmas ego miatt, mint inkább a kapcsolódás érzése miatt”.

Doré bölcs és nyitott a jövővel kapcsolatban. „Az élet célja nem az, hogy valami meghatározott célt elérjünk, hanem az, hogy tanuljunk magunkról. Az emberek hajalmosak ezt elfelejteni, mert azt tanultunk, hogy mindenfélét le kell tennünk az asztalra. Jó, ha az embernek születnek gyerekei, meg szép háza van, de ezek nem végcélok”.

Miközben elrakjuk a kávés bögréjet és a tarte tatin utolsó morzsáit, Doré azt meséli, nem sokára nagy bulit fog tartani, hogy megünnepelje, egy éve egyedülálló. Igazi mérföldkő ez annak, aki 13 éves korától folyamatosan kapcsolatokban élt.

„Ez megérdemel egy bulit” – mondja, és azzal viccel, hogy minden pasit meghív, akivel valaha járt. Schumannal még mindig jó barátok. „Ez jó is így. Ez is csak jön-megy, mint minden más. Először nem bírod, aztán rájössz, hogy beszélni akarsz vele”.

„Az ember idősödik és sokkal lazább. 40 leszel és ekkor a csúcson kéne lenned, te meg azt mondod: ’Elég volt. Nem akarom már azt csinálni, amit csinálnom kellene. Próbálkoztam vele eleget és nem tett boldoggá’. Most jól érzem magam, és szerintem ez a lényeg”.