Alföldi Róbert: "A hiúsági kérdéseken én már túl vagyok"

A Nemzeti Színház leköszönő igazgatójával beszélgettünk

Nehéz volt egyeztetnünk, tele a sajtó is, mennyi munkád van, ráadásul leköszönő igazgatóként nem csak a színházcsinálásra kell fókuszálnod. Mégis, mindennek ellenére nyugodtnak tűnsz...

Jó színész vagyok... De félretéve a viccet: ugyanennyit dolgozom máskor is – persze vannak néha kissé nyugodtabb periódusok –, az pedig egy teljesen normális, hivatalos folyamat, hogy intézményvezetőként megpróbálom minél rendesebben, korrektebben, tisztességesebben átadni a következő vezetőnek a Nemzeti Színházat. Ami ennek a gürcölős része, azt nem én csinálom, hanem a szakemberek. Ha az ember nagyon sok mindent csinál egyszerre, akkor nem lehet, hogy minden pillanatban mindenre figyel, így én folyamatosan az aktuális dologra koncentrálok. Délelőtt próbáltam, utána ebédeltem, most itt vagy, mindjárt játszom: ha ebben a pillanatban azon merengenék, hogy sikerült a délelőtti próba, vagy mi lesz este, akkor katyvasz lenne bennem és körülöttem. Ebben a sokirányúságban ezt a fajta koncentráltságot meg kellett tanulnom, az élet rákényszerített. Senki nem üldözött korbáccsal, hogy ennyi mindent csináljak, nem nyomott ebbe a szituációba senki és semmi. Mindig úgy próbáltam élni, hogy ami lehetőség adódott, azt igyekeztem kihasználni. Nos, az utóbbi években ez némileg feltornyosult, de utólag nem lehet se a sorsot, se magadat hibáztatni, hogy nagyjából mindenbe belekóstoltál, amivel megkínáltak. Én ebből a szempontból szerencsés vagyok, sokféle lehetőséget kaptam, és voltam meg vagyok annyira pofátlan és exhibicionista, hogy könnyedén próbára tegyem magam. Aztán néha összedől minden, a hullámok összecsapnak a fejem felett, de pontosan tudom, hogy mindezt önmagamnak generáltam.

Mindent csak úgy hozott az élet? Mi volt ezekből, ami neked volt vágyad, és mi, amibe csak belecsöppentél?

Nem tudok erről objektíven beszélni, mert már olyan négy-öt évesen kitaláltam magamnak, hogy én ezt fogom csinálni.

Hogy igazgató leszel?

Nem, azt nem, de azt igen, hogy színházzal fogok foglalkozni. És ez hamar teljesült is. Lehet, hogy nagyképűnek tűnik, de számomra ez természetes állapot, nem elemzem, nem figyelem, hanem élem. És ami ezen kívül jött, azokra lehetett igennel vagy nemmel válaszolnom. Amikor annak idején a televíziózásra rábólintottam, tudtam, hogy ha elkezdem, azt is teljes gőzzel fogom csinálni. De azt is tudtam, hogy végül lesz egy pont, amikor majd be kell fejeznem, mint ahogy ezt meg is tettem. Azt szoktam mondani, hogy amíg kézben tudom tartani a dolgokat, addig nincsen baj. Ameddig rálátásod van önmagadra, vagy van két-három olyan ember, akikben megbízol, akkor nem tudnak bedarálni. Ez a tévénél különösen így van, de vonatkozik mindenféle nyilvánosságra. Egy idő után elveszhetsz, ha nem vigyázol. Nagyon fontos, hogy mindenről tudd, miért csinálod, hogy magadnak soha ne hazudj ez ügyben. Hogy viszonylag épelméjűen felmérd, mibe kerültél. Ameddig ez a kontroll működik, nem érhet baj.

Volt olyan pont, amikor úgy érezted, közel állsz a széteséshez, hogy menekülnöd kell?

Nem.

Komolyan mondod?

Az alapokat tekintve igen. Olyan már volt, hogy a konkrét feladatok nagyon összetorlódtak, de strukturálisan még nem sikerült meginognom. Igaz, mostanában sokszor, egyre többször érzem azt – és ennek köze lehet a Nemzetihez és az egész cirkuszhoz körülötte –, hogy jót tenne, ha elmennék például egy közép-amerikai, ismeretlen, turisták által nem látogatott szigetre. Ott aztán strandpapucsban, biciklivel lemehetnék reggelente a boltba, és mondjuk a papagájok
között üldögélhetnék és olvasgathatnék naphosszat. De nincs elég bátorságom hozzá. Nem is tudom, hogy bátorság kellene-e. Igaziból megengedhetném magamnak mindezt, de arra gyanakszom, hogy azt a fajta munkaterápiát, amit művelek, nehéz lenne leállítani.

Volt már olyan, hogy egyszer csak fogtad magad, és kivonultál?

Mindig csak a szám jár. Most egyébként sem tudnék elmenni, mert az gyávaság lenne. Jelen pillanatban nem önmagam vagyok, emberekért vagyok felelős, nem ugorhatok csak úgy fejest valami egészen másba, amíg az ügyeink el nem rendeződtek. Aztán pedig? Na, attól kezdve lenne bátorság kérdése.

Az interjú folytatását az ELLE legújabb, májusi számában olvashatjátok.