Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

Bűncselekmény?

Putyin is beszállt a gendervitába

2021. október 22.

1 perc olvasás

ELLE

férfi és nő nők jogai Putyin gendervita nemváltoztatás
Putyin is beszállt a gendervitába

Szerinte nyugaton fantazmagóriává alakult a férfiak és nők helyzetéről folytatott vita.

A férfiak és a nők jogairól szóló vita számos nyugati országban teljes fantazmagóriává vált – hangoztatta Vlagyimir Putyin orosz elnök a Valdaj nemzetközi vitaklub Szocsiban megtartott plenáris ülésén.

„Az új megközelítések fanatikusai odáig mennek, hogy magukat a fogalmakat is el akarják törölni. Akik vállalják a kockázatot, hogy kimondják, hogy a férfiak és a nők még mindig léteznek, és hogy ez biológiai tény, azokat szinte kiközösítik” – közölte az orosz elnök.

Putyin kifogásolta az apa és az anya, valamint az anyatej szó behelyettesítését, valamint azt, hogy gyermekekre – szerinte a szülők mellőzésével – gyakorlatilag „ráerőltetik” a koncepciót, hogy a nemváltoztatás egyszerű választás kérdése. Megjegyezte, ez szerinte „az emberiesség elleni bűncselekmény határán van”.

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

„Kamilla elhatározta, hogy pokollá teszi Katalin életét” – elképesztő titokra derült fény a királyi családból
1

2023.01.19. 2 perc olvasás

„Kamilla elhatározta, hogy pokollá teszi Katalin életét” – elképesztő titokra derült fény a királyi családból

Meghan Markle őrjöng Károly király döntése miatt
2

2022.09.15. 1 perc olvasás

Meghan Markle őrjöng Károly király döntése miatt

Károly király bejelentette, megváltoztatja Charlotte hercegnő címét
3

2022.11.28. 2 perc olvasás

Károly király bejelentette, megváltoztatja Charlotte hercegnő címét

Megalázta az édesapját Harry herceg a koronázáson, fotó is készült róla
4

2023.05.07. 2 perc olvasás

Megalázta az édesapját Harry herceg a koronázáson, fotó is készült róla

Kamilla hercegné könnyfakasztó vallomása: „Tudom, hogy csak tartalék vagyok"
5

2022.07.14. 2 perc olvasás

Kamilla hercegné könnyfakasztó vallomása: „Tudom, hogy csak tartalék vagyok"

Felrobbant az internet, a 64 éves Madonna félmeztelen fotókat töltött fel
6

2022.11.15. 1 perc olvasás

Felrobbant az internet, a 64 éves Madonna félmeztelen fotókat töltött fel

Döbbenetes lesifotók az afáziában szenvedő Bruce Willisről
7

2022.09.05. 2 perc olvasás

Döbbenetes lesifotók az afáziában szenvedő Bruce Willisről

Felrobbant az internet: hihetetlen, mit szúrtak ki Károly király és Vilmos herceg új fotóján
8

2022.10.02. 1 perc olvasás

Felrobbant az internet: hihetetlen, mit szúrtak ki Károly király és Vilmos herceg új fotóján

ezek is érdekelhetnek

Megalázó, mit kell tenniük a menstruáló indiai nőknek a börtönökben

2023.06.06. 3 perc olvasás

Sokkoló

2023 a mellbimbók éve lesz

2023 a mellbimbók éve lesz

2023.02.06. 3 perc olvasás

FREE THE NIPPLE

Szívszorító: ezért vágják le a hajukat az iráni nők

2022.09.29. 2 perc olvasás

Tüntetés

Borzasztó részletek: így halt meg a 20 éves iráni aktivista lány, akit egy tüntetés során öltek meg

2022.09.28. 4 perc olvasás

Nők jogai

Ősz haja miatt rúghatták ki a népszerű riporternőt

2022.09.06. 2 perc olvasás

Kanada

Példamutató, ahogy Kanadában bánnak a szexuális erőszak áldozataival

2022.07.06. 2 perc olvasás

Bíróság

Ireland Baldwin: „Megerőszakoltak, és abortuszra mentem – ez az én sztorim, máskor is így tennék”

2022.06.28. 3 perc olvasás

Trauma

Több jótékonysági alap között osztja meg vagyonát Melinda French Gates

2022.02.03. 3 perc olvasás

Pénz beszél

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves