Hogyan juthatunk túl a krónikus döntésképtelenségen?

Bárhogy is döntesz, az megváltoztatja az életed, de azt sosem láthatod előre, hogyan.

Hogyan juthatok túl a krónikus döntésképtelenségen, és haladhatok előre az életemben? A fontos döntések, amelyek idő- vagy pénzbefektetést igényelnek, mindig szorongással és félelemmel töltenek el, hogy rosszul fogok dönteni. Gyakran addig ülök az előnyök és hátrányok felett, hogy már egyáltalán nem tudok döntést hozni – kezdi cikkét a The Guardian tanácsadó rovatának újságírója, Eleanor Gordon-Smith.

Mindig, amikor egynél több választási lehetőségem adódott, például két egyetemre is felvettek vagy két állást ajánlottak, frusztráltan küzdöttem a döntésképtelenséggel. Többször annyira túlgondoltam, hogy mindkét lehetőséget elvesztettem, ami aztán megbánáshoz és önutálathoz vezetett. Ez az inaktivitás pedig megakadályozta az előrehaladásomat, pedig mást sem akarok az életben, csak előrébb jutni a dolgaimban.

Nem tudom, hogyan juthatnék ezen túl, vagy honnan eredeztethető, ha végiggondolom a gyerekkoromat. Vajon csak ugorjak fejest anélkül, hogy választási lehetőséget adnék magamnak? Aggódom, hogy ha nem foglalkozom a dologgal, az hosszútávon további döntések meghozatalát befolyásolhatja.

Kezdjünk egy példázattal – írja Eleanor: egy szamarat egy rúdhoz kötöttek. A közelben van két vödör ugyanolyan távolságra, az egyikben víz van, a másikban széna. A szamár ugyanannyira éhes és szomjas, ezért a lehető legjobb döntést akarja hozni, hogy melyik vödörhöz menjen először. A nagy gondolkodásban aztán végül meghal, mielőtt döntést hozna.

Azt hiszem, én is olyan vagyok, mint a szamár, és ez megőrjít. Talán az bénít meg annyira, hogy van egy megfelelő, a boldogságomat garantáló döntés, de nem tudom, melyik az. Olyan ez az egész, mint egy kegyetlen játék: „A versenyző egyetemek nevével jelöltünk három ajtót. Az egyik mögött boldogság vár, a másik kettő mögött szenvedés. Minden további információ nélkül – Válassz! Egy! Ajtót!”

Végül két gondolat szabadított fel. Egyrészt nincs fájdalom és csalódás nélküli ajtó. Összetörik majd a szívem, és lesznek zavaró tényezők az életemben – számomra ezáltal kisebb lett a tét.

A második Laurie Paultól, a Yale Egyetem professzorától származik. Nem tudhatod előre, hogy melyik a megfelelő ajtó, mert a most meghozott döntéseidtől függ, hogy később mit tartasz majd jónak. Ez egy vicces gondolatspirál, de szerintem igaza van. Mondjuk egy olyan munkát választasz, ami többet fizet, de több utazással is jár. És mivel ezt a munkát választottad, sokat fogsz utazni – és közben rájöhetsz, hogy valójában élvezed, és már nem is emlékszel, milyen volt, amikor még kötelességből csináltad. Életed legjobb döntésének tartod, de nem olyan okból, amit előre láthattál volna.

És minden döntés ilyen; ha örömmel tanulsz valamit, rájöhetsz, hogy szeretsz tanulni, pedig korábban unalmasnak találtad. Elköltözöl egy általad korábban visszataszítónak tartott helyre, és később már el sem tudod képzelni, hogy elmenj. Nincs értelme előnyökön és hátrányokon rágódni, hiszen az ember, akivé a döntés meghozatala következtében válsz, talán egész más dolgokat értékel majd előnyökként és hátrányokként. A jövőbeli énünk számára hozunk döntéseket, majd a döntéseink alakítják a jövőbeli énünket.

Remélem, ez a gondolatmenet téged is szabaddá tesz, ahogy engem. Csak válassz egy vödröt, bármelyiket. Visszatekintve elámulsz majd, hogy milyen kétkedő voltál, miközben az, hogy jól döntöttél-e, tulajdonképpen csak tőled függ.

The Guardian