Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

New year

4 gyakori újévi fogadalom, ami általában megbukik – így csinálhatsz belőle mégis tartós szokást

2026. január 06.

4 perc olvasás

ELLE

tippek szokás újévi fogadalom
4 gyakori újévi fogadalom, ami általában megbukik – így csinálhatsz belőle mégis tartós szokást
© Shutterstock

A klasszikus újévi fogadalmak pár hét alatt összeomlanak, de nem, ha egy kicsit máshogy csinálod. 


Januárban könnyű úgy érezni, hogy mindent egyszerre kellene rendbe tenni: több mozgás, kevesebb alkohol, jobb alvás, olvasás, egészségesebb étkezés…A baj csak az, hogy a klasszikus újévi fogadalmak általában túl homályosak, nincsenek konkrét mérföldkövek, így általában pár hét is kudarcba fulladnak a nagy tervek. Viszont az efféle fogadalmak sokkal jobban tudnak működni, ha nem fogadalmakként tekintesz rájuk, hanem inkább szokásokként. Nem „új életet” kell kezdeni, csak néhány olyan szokást bevezetni, amit tényleg képes vagy tartósan ismételni. Ezekből lesznek ugyanis valódi, hosszú távú változások. Alább mutatunk 4 tipikus újévi fogadalmat, amit egy kis csavarral könnyebben betarthatóvá tehetsz. 

Az olvasás kérdése 

Fogadalom: „Idén minden nap fogok olvasni”
Szokás: Legyen egy látható, konkrét olvasólistád

Az olvasás nyugtat, kikapcsol, mégis túl gyakran nyer este a telefon görgetése. Az, hogy „többet fogok olvasni”, túl általános. Helyette csináld ezt:

  • állíts össze egy konkrét listát könyvekből (barátaid ajánlásai, toplisták, régóta halogatott címek),
  • írd fel egy appba vagy sima jegyzetbe,
  • a soron következő könyvet tedd szem elé: az éjjeliszekrényre, a kanapé mellé vagy a táskádba.

Így este nem azon fogsz gondolkodni, „mit olvassak?”, hanem: „ebből a könyvből olvasok 10 oldalt”. Kicsi, teljesíthető szokás, amit sokkal könnyebb tartani, mint egy sablonos „minden nap olvasok” ígéretet.

Mozgás

Fogadalom: „Elkezdek futni / minden nap meglesz a 10 000 lépés”
Szokás: Kezdd inkább kicsiben, ne akarj mindent egyszerre 

A „holnaptól minden nap 10 000 lépés” típusú fogadalmak általában 1–2 hétig tartanak. Nem az elszántságoddal van baj, csak túl nagy az ugrás. Inkább nézd meg, most átlagosan mennyit mozogsz, és ehhez képest tűzd ki célul, hogy napi/heti +500/1000 lépéssel növeled egy hónapig. Ezek a kisebb lépések sokkal célravezetőbbek lehetnek, ráadásul könnyebb őket megugrani is, ami hosszú távon motiváló. 

A diéta 

Fogadalom: „Le fogok fogyni X kilót”
Szokás: Örömteli, nem büntető étkezés

A drasztikus diétás fogadalmak szinte mindig kudarcba fulladnak, nem csak újévkor. Mielőtt belevágnál, érdemes tisztázni magadban: tényleg az egészséged miatt szeretnél fogyni, vagy csak külső elvárásnak akarsz megfelelni? Ha arra jutsz, hogy pár kiló mínusz valóban jót tenne, ne tiltólistákkal kezdd, hanem élvezettel:

  • ha szeretsz főzni, keress 2–3 új, könnyebb, de izgalmas receptet, amit vársz is,
  • ha inkább a praktikusság számít, próbálj ki olyan menü- vagy ételcsomag-szolgáltatást, ahol vannak kalóriaszámolt / magas fehérjetartalmú fogások,
  • ne „-10 kilóban” gondolkodj, hanem mini-mérföldkövekben: először -2 kg, aztán -5, ha pedig eléred, akkor lepd meg magad valamilyen apró jutalommal. (pl. ruha vásárlás kisebb méretben, új sportfelső,).

Ha az étkezés nem állandó önkínzás, hanem egy kicsit tudatosabb, de továbbra is élvezhető része az életednek, sokkal nagyobb eséllyel tartasz ki mellette.

Több alvás 

Fogadalom: „Minden éjjel 8 órát fogok aludni”
Szokás: Heti egy telefonmentes este lefekvés előtt

Az alvás a legtöbbünk gyenge pontja, és szinte biztos, hogy a telefon is benne van a pakliban. Az, hogy „mostantól soha nem viszem be a hálóba” nagyon jól hangzik, és nagyon hamar meg is bukik. Kezdd sokkal kisebben: először válassz ki egy estét, amikor a telefont nem viszed be magaddal. Helyette készíts az éjjeliszekrényre egy könyvet, és váltsd ki a görgetést olvasással (ez vissza is kanyarodik az első ponthoz). Ha az ébresztő miatt aggódsz, akkor nyugi, simán beszerezhet egy analóg órát. Kicsit retró, de hosszú távon is jó szolgálatot tehet.  Ha ez egy este már jól megy, lehet belőle kettő, aztán három, de ne akard rögtön tökéletesen csinálni, mert annak hamar kudarc lehet a vége. 

 (via)

Neked ajánljuk

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

Te megtalál...
1

Te megtalálod a lovat 15 másodperc alatt a képen?

2022.07.26. 1 perc olvasás

Te megtalálod a lovat 15 másodperc alatt a képen?

Egy orvos el...
2

Egy orvos elárulta a rákbetegségek legfontosabb tünetét, amit nem szabad figyelmen kívül hagyni

2023.06.14. 2 perc olvasás

Egy orvos elárulta a rákbetegségek legfontosabb tünetét, amit nem szabad figyelmen kívül hagyni

Két macska v...
3

Két macska van ezen a képen, de csak az emberek 1%-a képes megtalálni őket

2022.08.18. 1 perc olvasás

Két macska van ezen a képen, de csak az emberek 1%-a képes megtalálni őket

2030-ra ez a...
4

2030-ra ez az undorító szakma lehet a legnépszerűbb

2022.08.26. 1 perc olvasás

2030-ra ez az undorító szakma lehet a legnépszerűbb

Te megtalál...
5

Te megtalálod mind a négy nőt a rajzon? Csak az emberek 1 százalékának sikerül

2022.07.13. 1 perc olvasás

Te megtalálod mind a négy nőt a rajzon? Csak az emberek 1 százalékának sikerül

Bevezetik a...
6

Bevezetik a menstruációs szabadságot Magyarországon is

2022.09.01. 1 perc olvasás

Bevezetik a menstruációs szabadságot Magyarországon is

Csak a legok...
7

Csak a legokosabbaknak sikerül 20 másodperc alatt kiszúrni az egeret a képen

2022.08.05. 1 perc olvasás

Csak a legokosabbaknak sikerül 20 másodperc alatt kiszúrni az egeret a képen

A rák egyik...
8

A rák egyik jele lehet ez a lefekvéskor jelentkező tünet

2024.01.12. 2 perc olvasás

A rák egyik jele lehet ez a lefekvéskor jelentkező tünet

Ezek is érdekelhetnek

Íme az egysz...

Íme az egyszerű kérdés, amit fel kell tenned magadnak, ha nyugodtabb otthonra vágysz

2026.03.26. 3 perc olvasás

Home

Melyik vécéf...

Melyik vécéfülke a jó választás nyilvános helyen? – tudományos magyarázat van rá

2026.03.25. 3 perc olvasás

illemhely

6 dolog, ami...

6 dolog, amire az intelligens emberek soha nem adnak ki pénzt

2026.03.24. 3 perc olvasás

Money

Mit tehetsz...

Mit tehetsz az óraátállítás előtt, hogy a szervezeted könnyebben alkalmazkodjon? Itt vannak a legjobb tippek

2026.03.23. 5 perc olvasás

Clock change

Te is túlpak...

Te is túlpakolod a bőröndödet, ha utazol? Ez a szokás nagyon fontos dolgot árulhat el az intelligenciádról

2026.03.19. 5 perc olvasás

Travel

Egy hétközna...

Egy hétköznapi szokás növelheti az Alzheimer-kór kockázatát – sokan észre sem veszik

2026.03.18. 5 perc olvasás

kihívás

Íme 5 farmer...

Íme 5 farmerstílus 2026 tavaszára, amiért az egész világ megőrül

2026.03.16. 3 perc olvasás

Denim

Mutatjuk a h...

Mutatjuk a holland virágkötők titkát, így őrizhetjük meg napokig a tulipánok frissességét

2026.03.14. 3 perc olvasás

Flower

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves