A repceolaj nem csupán a főzéshez használható.
Az olajok évek óta stabil helyet foglalnak el a szépségápolásban, és ez nem véletlen. A hajtól az arcbőrig többféleképpen használhatók, és különösen jól jönnek akkor, ha extra táplálásra van szükség. Az argán vagy a jojobaolaj például rendszeresen a figyelem középpontjába kerül, de ezenkívül is akadnak olyan olajok, amik hasznosak lehetnek a bőrápolási rutinban is, ilyen például a repceolaj is, amiről keveset beszélünk, pedig kellene.
A repceolaj lipidekben és zsírsavakban gazdag, ezért elsősorban abban lehet szerepe, hogy puhábbá és simábbá tegye a bőrt. Az olajok általában úgy segítenek a hidratálásban, hogy egy vékony réteget képeznek a bőr felszínén, ezáltal csökkenthetik a nedvesség elpárolgását. Ez főleg akkor jöhet jól, ha a bőr szárazabb, húzódik vagy könnyen kiszárad. A repceolaj emiatt gyakran hidratálókrémek, testápolók és hajápoló készítmények összetevőjeként jelenik meg, az utóbbi időben pedig egyre többen alkalmazzák önmagában is.
Mivel az olajos textúrák simábbá teszik a bőr felszínét, az fényesebbnek, teltebbnek és ápoltabbnak tűnhet használat után. Ennek ellenére persze nem érdemes rá valamiféle ránctalanító csodaszerként tekinteni, de az tény, hogy kiegészítőként tökéletesen megállhatja a helyét egy jól felépített bőrápolási rutinban.
A repceolajat nem kizárólag a bőrön lehet használni, a haj ápolása során is jó szolgálatot tehet. Repceolaj kivonatot gyakran találni a különböző hajápolási termékekben, de önmagában is bátran kipróbálhatod, a hajvégeken is, mert a repceolaj segíthet puhábbá és fényesebbé tenni a hajszálakat, valamint csökkentheti a száraz, sprőd érzetet is.
Ha szárazabb a bőröd, akkor a repceolaj a testápolás során is jól működhet. Ha zuhanyzás után, enyhén nedves bőrön használod, akkor segíthet puhább érzetet adni, főleg a könyökön, térden vagy lábszáron, ahol gyakrabban jelentkezik szárazság. Akár testápolóhoz keverve is használhatd, ha a krém önmagában nem ad elég komfortot.
Bár a repceolaj szárazabb bőrön kellemes lehet, aknéra hajlamos vagy könnyen eltömődő pórusok esetén már érdemes óvatosabban bánni vele. Az olajok tolerálhatósága ugyanis nagyon egyéni: van, akinél semmilyen problémát nem okoznak, másnál viszont nehezebb, zsírosabb érzetet hagyhatnak maguk után vagy elősegíthetik a mitesszerek kialakulását. Ha pattanásokra hajlamos a bőröd, érdemes először kisebb területen kipróbálni, vagy olyan készítményt választani, amelyben a repceolaj csak egy jól kiegyensúlyozott formula része.
Ha szeretnéd szeretnéd kipróbálni önmagában a repceolajat, akkor érdemes tiszta, kozmetikai célra is megfelelő olajat választani. Arcon néhány cseppnél többre általában nincs szükség, a legjobb eredményt pedig akkor adhatja, ha hidratáló után vagy enyhén nedves bőrön használod, így nem csupán olajos réteget képez, de segít bent tartani a nedvességet is.
Ha az ünnepek közeledtével meglepnéd magad vagy valakit, aki igazán közel áll hozzád, van egy szuper tippünk! Már elérhető az ELLE limitált kiadású adventi kalendáriuma, az ELLE Adventi Beauty Box, amelynek 24 ablaka mögött izgalmas bőr- és hajápolási termékek, sminkek és illatok rejtőznek. Így decemberben mindennap vár rád egy kis beauty-meglepetés, hogy még izgalmasabb legyen a karácsonyi visszaszámlálás. Keresd az ELLE webshopjában!
(via)
Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!