A színes bőrű nők magas árat fizetnek egy „nem”-ért

Genelle Aldred újságíró és író arra vállalkozott a brit Elle hasábjain, hogy feltárja, milyen árat fizetnek a színes bőrű nők azért, hogy kiálljanak mindaz ellen, ami kényelmetlen helyzetbe hozza őket.

Sosem tartottak különcnek. Talán introvertáltnak, tanult extrovertált tulajdonságokkal. Nem szégyenlem megosztani a gondolataimat, vagy elmondani, hogy érzek. Színesbőrű nőként azonban megtanultam, hogy a társadalom nem ilyen viselkedést vár tőlem, és nem is támogatja.

Hadd mondjak egy példát. Újságíró vagyok, és előfordult, hogy egy szerkesztőségben egy nálam valamivel fiatalabb és kevésbé tapasztalt nő úgy döntött, nem tetszik neki, ahogy beszéltem vele. Hogy megvitassa ezt velem, követett a sminkszobába, és agresszívan felemelte a hangját. Gondolom, mindenki érti az iróniát.

Aggódtam, hogy szemtanúkra lesz szükségem, szóval nyitva hagytam az ajtót, és amikor próbálta becsukni, udvariasan utasítottam, ne tegye. Megtanultam, hogy színesbőrű nőként még akkor is hibáztathatnak téged egy-egy veszekedésért, ha szemtanúk igazolják, hogy nem miattad történt. Alig valamennyi bizonyíték birtokában máris zaklatással, fenyegetőzéssel vagy más ésszerűtlen viselkedéssel vádolnak. És ha az én szavam állna szemben az övével, nem lenne esélyem.

Sajnos pontosan ez történt. Miután megbeszéltük, hogy nem értünk egyet, kiment, zokogásban tört ki néhány munkatársa előtt, és előadta az eseményekről a saját változatát. Még a főnököm előtt is sírva fakadt. A történetet halló munkatársai közül mások is beszéltek a főnökömmel, holott ők ott sem voltak. De amikor én próbáltam bejutni hozzá, azt mondta, nem érdekli, amit mondani akarok.

Végül munkaügyi mediációra került sor, és a következő néhány hónap nagyon megterhelő volt számomra. Sok kollégám a másik nő mellé állt – hiszen ő jobban hasonlított hozzájuk –, könnyebb lehetett elhinni, hogy én vagyok az agresszor annak ellenére, hogy sosem kezdeményeztem veszekedést vagy emeltem fel a hangom, amíg ott dolgoztam.

Az ő privilégiuma az volt, hogy bármikor következmények nélkül felemelhette a hangját. Mondhatott hangosan nemet, ha valami nem tetszett. Én pedig mindent elkövettem, hogy ne öntsek olajat a tűzre, mégis én jöttem ki rosszabbul. És ez maga az előítélet.

Modern szolgaság

Talán most azt gondolod, „én sosem tennék ilyet, szövetséges vagyok”. De vajon minden színesbőrű nő, akivel valaha dolgod volt, biztos lenne benne, hogy ez így van?

Maya Angelou egyszer azt mondta: „Minden alkalommal, amikor egy nő kiáll magáért, anélkül, hogy tudna róla, anélkül, hogy ezt állítaná, minden nőért kiáll.” Bár ezt igaznak tartom, eszközölnék egy nüansznyi változtatást. Amikor egy színesbőrű nő kiáll magáért, minden színesbőrű nőért kiáll, de meg is kell fizetnie az árát.

És mivel az ár nagyon magas – például totálisan elszigetelnek a munkában, ahol az ember az ideje nagy részét tölti –, sokan megtanuljuk, hogy nem érdemes vitatkozni vagy a minimumnál többet kérni. Ezt a modern szolgaságot pedig a vezetők és a kollégák, még a fiatalok is, támogatják. Már látható, hogy a jövőben ezek az alattomos módszerek hivatottak biztosítani, hogy a színesbőrű nők „a helyükön” maradjanak.

Számomra a szövetség a szóhasználattal kezdődik. Persze van olyan, hogy meggondolatlan, de jószándékú emberek mondanak szerencsétlen mondatokat, amik tovább mélyítik a megosztottságot. Ennek első és legvilágosabb példája a különböző bőrszínű emberek egyetlen kategóriába sorolása. Még az „és képzeld el, mennyivel rosszabb lehet, ha barna- vagy feketebőrű vagy” mondás is kiakaszt. Megértem, hogy jóindulatból mondják. Az emberek felismerik a „kiváltságaikat”, és megmutatják, hogy törődnek a kérdéssel. De a kijelentés még mindig hátrányos helyzetű, szegény, privilégiumok nélküli emberekként írja le a színesbőrűeket. Az így beszélő emberek egy egész csoportját helyezi önmaga alá, megerősítve felsőbbrendűségét.

Ezek az általánosító kifejezések eltörlik a színesbőrűség élményének többrétegű és összetett természetét. Bár vitathatatlanul jóindulatú, ugyanannyira beskatulyázó, mint az a feltételezés, hogy én vagyok a gonosz, nem pedig a kollegám, csak mert színesbőrű nő vagyok. Ugyanaz a narratíva, mint amely agresszívnek fest le, ha nemet mondok, még akkor is, ha csak érvényesítem a jogomat, hogy kiálljak valami ellen, ami nem tetszik.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Genelle Aldred (@genellealdred) által megosztott bejegyzés

Ha valóban szövetséges vagy...

Ezért felhívok mindenkit, aki magát szövetségesnek tekinti, fontolja meg: „Vannak színesbőrű nők az életedben? Fenyegetve érzed magad, ha egy színesbőrű nő kérdőre von, nem ért egyet vagy elhárít valamit? Tisztelnéd őket vezetőként vagy a főnöködként anélkül, hogy megkérdőjeleznéd a tekintélyüket?” Ezt csak azért kérdezem, mert tucatnyi hasonló történetem van, amelyekben a szövetségesnek vagy antirasszistának mondott emberek indokolatlanul reagáltak arra, ha egy színesbőrű nő megmondta nekik, mit csináljanak.

Ha valóban ki akarod mutatni, hogy szövetséges vagy, dolgoznod is kell érte. Ez pedig azzal kezdődik, hogy add meg a jogot egy színesbőrű nőnek, hogy visszavágjon. Lásd őt egyedi történettel rendelkező egyénként, aki minden döntésének és minden egyes, a száján kiejtett szavának megvan az oka.

És ha dolgozni is hajlandó vagy érte, a következő néhány dolgot teheted:
• Nézz rá a közösségi média aktivitásodra. Ki volt az utolsó 20 ember, akivel saját döntésed alapján együtt lógtál? Kik a barátaid a közösségi média posztjaid alapján?
• Feszült vagy kínos a kapcsolatod a környezetedben lévő színesbőrű nőkkel? Ha elég bátor vagy, kérdezd meg tőlük, miért. Ha észreveszed, hogy azonnal le akarod őket állítani, és elmondani, miért tévednek, akkor ezzel foglalkoznod kell.
• Gondold végig a velük való találkozásaidat és párbeszédjeidet, a nyelvezetet, amit használtál, és hogy azt hogyan kötötted velük össze. Gyakran voltak pimaszok vagy tüzesek, de sosem okosak vagy magas érzelmi intelligenciával rendelkezők?
• Kérlek, ne lepődj meg, ha jól dolgoznak, vagy szépen beszélnek, ezek a tulajdonságok nem csak más rasszokra jellemzők.

Mindezzel nem az volt a célom, hogy szégyenkezésre sarkalljak. Helyette egy lehetőséget akartam kínálni, hogy nyitottak legyetek a különböző típusú emberekre, ami az életeteket gazdagabbá teheti, és olyan szövetségessé válhassatok, amilyenek mindig is akartatok lenni.

A színesbőrű nőknek pedig azt üzenem, hogy az ár nagy, de én hajlandó vagyok minden alkalommal megfizetni. Nem fogom csak azért feladni a hatalmam, mert mások úgy gondolják, nem lenne szabad a birtokában lennem. Ha én megfizetem az árat helyettetek, és ti is helyettem, végül változást érhetünk el.

És végre felemelkedhetünk.