Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

business idol

„Az egész világ küzd azzal, hogy csökken az egészségügyben dolgozók száma” - interjú Ficzere Andreával, a Magyar Kórházszövetség elnökhelyettesével

2024. január 09.

7 perc olvasás

ELLE szerkesztőség

inspiráció interjú business egészségügy motiváció business idol

Támogatott tartalom

„Az egész világ küzd azzal, hogy csökken az egészségügyben dolgozók száma” - interjú Ficzere Andreával, a Magyar Kórházszövetség elnökhelyettesével
© Demeter Vanda

Gyerekkora óta teljes vállszélességgel áll ki a számára fontos ügyek mellett. A Magyar Kórházszövetség elnökhelyetteseként, az Uzsoki Utcai Kórház főigazgatójaként és a Fogjunk Össze az Egészségügyért Alapítvány létrehozójaként folyamatosan keresi a lehetőséget a fejlődésre és fejlesztésre, meghallja a világ szavát és reagál arra.  

 


Hiszek abban, hogy mindig lehet alkotni, újat létrehozni. Problémák kapcsán szerintem nem a visszalépés, vagy az egy helyben toporgás, hanem a helyzet újragondolása, majd a szükséges változtatás után az előrehaladás a megoldás.

Ki az, aki a legnagyobb hatással volt a személyiségedre és a munkamorálodra? 

Konkrét személyek helyett értékeket tudok kiemelni. Nekem az a példakép, amikor valaki hitelesen él és dolgozik, meglátja a jót, és önmaga is jószándékú, illetve következetes annyira, hogy ha problémát lát, akkor kiáll önmagáért és másokért. Szeretem, ha valaki kreatív, proaktív és érzékenyen reagál a környezetében zajló folyamatokra.

Mi ad energiát és lendületet?

Szeretem a kihívásokat. Amiben más esetleg nehézséget, én lehetőséget látok, és nagy kedvvel vetem bele magam a munkába. Nagyon sok energiát adnak a szeretteim, valamint az olvasás és a sport. Amikor a legfáradtabb vagyok, elmegyek futni vagy az edzőterembe, esetleg leülök olvasni, ezek teljesen kisimítanak. De az igazi napsugár jelenleg az életemben az unokám.

Mi inspirál, hogy a legjobbra törekedj a munkádban? 

Mindig mindent lehet jobban csinálni. Szerencsére olyan társakkal vagyok körülvéve a munkahelyemen, akikkel harmonikusan tudunk együtt dolgozni. Erőt ad, és egyúttal példát is mutat számomra, ha látom a többieken, mekkora hittel és szeretettel vetik magukat bele az adott feladatba.

Ficzere Andrea, a Magyar Kórházszövetség elnökhelyetteseFiczere Andrea,  a Magyar Kórházszövetség elnökhelyettese, az Uzsoki Utcai Kórház főigazgatója és a Fogjunk Össze az Egészségügyért Alapítvány létrehozója

Mikor döntötted el, hogy az egészségügyi szektor mellett fogsz elköteleződni? 

Fel sem merült bennem más. Orvos családba születtem, ebben a közegben nőttem fel, egyértelmű volt számomra az út. Egyetem után több, mint tizenöt évet praktizáltam, eközben pedig számos olyan dolgot láttam, amiről azt éreztem, hogy módosításra szorul. Mivel beosztottként sokszor nehéz érdemi változást elérni, lassan megérett a gondolat bennem, hogy vezetői feladatot vállaljak. 

Mi kötik össze számodra ezt a három nagyon fontos pozíciót, amit jelenleg is betöltesz?

Tizenegy éve kerültem a Budapesti Uzsoki Utcai Kórházba, ami igazi megérkezés élmény volt számomra. Pár hónap múlva beválasztottak a Maqyar Kórházszövetség elnökségébe, aminek szintén nagyon örültem, hiszen ott már a teljes kórházrendszerre rálátva dolgozhattam a fejlődésért. Az elnökségben különböző intézmények sajátosságait, nehézségeit figyelembe véve igyekszünk azon dolgozni, hogy javuljanak a kórházi betegellátás feltételei. Sokat tanulunk egymástól. A Fogjuk Össze az Egészségügyért Alapítvány pedig külön szívügyem, aminek segítségével egészen más irányból tudom támogatni a dolgozókat. Kis csapatunk a Covid alatt jött létre, azzal a céllal, hogy segítse az egészségügyi dolgozókat, majd ahogy lecsengett a járvány, úgy változott a preferenciánk. Jelenleg a legfontosabb célunk a mentális és szakmai támogatás. Előbbiben a kultúra, utóbbiban pedig a különböző előadások, fórumok megrendezése, valamint szakmai blog írása az eszközünk. Olyan témákat járunk körbe hiteles és neves szakemberek segítségével, amelyekről – bár sok közülük még tabunak számít-, fontos, hogy beszéljünk, munkatársaink, betegeink és a hozzátartozók érdekében egyaránt. Alapvetően a szakmához szólunk, de egyre nagyobb prioritásnak tartjuk, hogy gondolatainkkal eljussunk a civil érdeklődőkhöz is, edukáljuk és hiteles információval lássuk el őket. 

Miket tartasz jelenleg az egészségügy legnagyobb kihívásainak?

Az orvosok helyzete a béremelésnek köszönhetően stabillá tudott válni, viszont a szakdolgozók megbecsülését is növelni kell, elsősorban anyagi vonatkozásban, de minden egyéb rendelkezésünkre álló eszköz segítségével is. Az egész világ küzd azzal, hogy csökken az egészségügyben dolgozók száma, ugyanakkor nő a várható élettartam, tehát egyre többen szorulnak majd ellátásra. Ezért is nagyon fontos, hogy népszerűsítsük a szakmát a fiatalok körében, illetve megfelelő fizetéssel, kellő megbecsüléssel pályán tartsuk az ágazatban dolgozókat.

Hogyan lehet reagálni ezekre a problémákra?

Egyrészt a technikai fejlődés, okos megoldások beemelése sok mindenre választ adhat a növekvő betegszám, csökkenő személyzet kérdésében. Másrészt olyan programokkal, mint például a Fogjunk Össze az Egészségügyért Alapítvány és a Budapesti Uzsoki Utcai Kórház által szervezett Hivatásunk éjszakája, amelynek során pályaválasztás előtt álló fiatalok számára mutatjuk be hitelesen a kórházak falai között zajló folyamatokat. A nálunk szerzett tapasztalatoknak is köszönhetően sokan léptek be az orvos-, és ápolóképzésbe.  De történt már olyan is, hogy egy iskolás csoportot kísérő tanár az eseményt követően szakmát váltott, és a kórházunkban kezdett el dolgozni – tehát a felnőtteknél is működik az érzékenyítés. A 19-99 éves korosztálynak meghirdetett ismeretterjesztő programunkat szintén nagy érdeklődés övezi. 

Szerinted hova tart ma általánosságban a fogyasztói társadalom?

Sajnos rossz irányba. Nagyon gyorsan, nagy mélységeket és magasságokat megélve, a számtalan ingerre akarva és akaratlanul azonnal reagálva élünk, ami komolyan károsítja a mentális egészségünket. Folyamatosan rohanunk, a múlton rágódunk, a jövőt tervezzük, nem éljük meg a számunkra fontos pillanatokat, sokszor robotpilóta üzemmódban létezünk, nem ápoljuk a szeretteinkkel és a barátainkkal a kapcsolatainkat, nem hagyunk magunknak időt az igazi töltődésre, eközben pedig sérülnek a lelkek. A valóban fontos dolgok helyett fogyasztunk, és felületes, vagy virtuális kapcsolatokat tartunk fent.

Miben látod a megoldás erre? 

Első lépésként talán valamennyire lelassulhatnánk, és jobban jelen lehetnénk saját életünkben. Rá kell arra is ébrednünk, hogy mi vagyunk a felelősek saját testi és lelki egészségünkért. Valódi, tartalmas kapcsolatokra kell törekednünk, és tudatosan kell távol tartani magunktól a média / közösségi média diktálta túlzó, és sokszor hamis elvárásokat. Óvni kell a gyermekeket a nagyon hektikus, őket folyamatosan terhelő ingerektől, amelyek mentálisan károsak, és teljesen eltávolítják őket a valóságól. Az érintettek sokszor nem is tudják, hogy baj van, ezért is hiszek ennyire az edukációs programjainkban. Ha mindenki csak egy apró lépést tesz önmaga és környezete egészsége érdekében, akkor sikerrel járhatunk, hiszen a jó dolgok ugyanúgy képesek terjedni, mint a rosszak.



A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

3 dolog, amit tilos megtenned az állásinterjú után
1

3 dolog, amit tilos megtenned az állásinterjú után

2024.02.16. 2 perc olvasás

3 dolog, amit tilos megtenned az állásinterjú után

Az állásinterjúk 5 legnehezebb kérdése - így válaszolj rájuk
2

Az állásinterjúk 5 legnehezebb kérdése - így válaszolj rájuk

2022.11.15. 5 perc olvasás

Az állásinterjúk 5 legnehezebb kérdése - így válaszolj rájuk

3 dolog, amit sose viselj egy állásinterjún
3

3 dolog, amit sose viselj egy állásinterjún

2024.08.22. 2 perc olvasás

3 dolog, amit sose viselj egy állásinterjún

A csendes vágás az, amivel a cégek elérik, hogy felmondjon az alkalmazott
4

A csendes vágás az, amivel a cégek elérik, hogy felmondjon az alkalmazott

2024.05.08. 2 perc olvasás

A csendes vágás az, amivel a cégek elérik, hogy felmondjon az alkalmazott

Ezt a 3 tulajdonságot keresik most a leginkább a munkáltatók
5

Ezt a 3 tulajdonságot keresik most a leginkább a munkáltatók

2023.01.04. 4 perc olvasás

Ezt a 3 tulajdonságot keresik most a leginkább a munkáltatók

Mi az a kávéscsésze teszt, amin a legtöbben megbuknak az állásinterjún?
6

Mi az a kávéscsésze teszt, amin a legtöbben megbuknak az állásinterjún?

2024.09.21. 2 perc olvasás

Mi az a kávéscsésze teszt, amin a legtöbben megbuknak az állásinterjún?

Ez a tulajdonság kell a munkahelyi sikerhez a Harvard tudósai szerint
7

Ez a tulajdonság kell a munkahelyi sikerhez a Harvard tudósai szerint

2024.10.03. 2 perc olvasás

Ez a tulajdonság kell a munkahelyi sikerhez a Harvard tudósai szerint

5 jel, hogy nem kedvelnek a munkahelyeden
8

5 jel, hogy nem kedvelnek a munkahelyeden

2023.07.05. 3 perc olvasás

5 jel, hogy nem kedvelnek a munkahelyeden

Ezek is érdekelhetnek

Új formák a kapcsolódásra – így tölthetnek egymással minőségi időt a demenciával élők és hozzátartozóik

Új formák a kapcsolódásra – így tölthetnek egymással minőségi időt a demenciával élők és hozzátartozóik

2024.10.04. 4 perc olvasás

Egészség

Beszélgetés Marcel Wanders-szel a Kimpton Bem Budapest Hotel tervezéséről

Támogatott tartalom

Beszélgetés Marcel Wanders-szel a Kimpton Bem Budapest Hotel tervezéséről

Támogatott tartalom

2024.09.30. 5 perc olvasás

interjú

Mit tehetsz, ha demenciával küzd egy családtagod?

Támogatott tartalom

Mit tehetsz, ha demenciával küzd egy családtagod?

Támogatott tartalom

2024.09.05. 3 perc olvasás

betegség

Máté Gábor nagy titkot árult el, ezzel foglalkozott kamaszkorában

Máté Gábor nagy titkot árult el, ezzel foglalkozott kamaszkorában

2024.09.03. 2 perc olvasás

Interjú

Máté Gábor soha nem hallott titkokat árult el a származásáról

Máté Gábor soha nem hallott titkokat árult el a származásáról

2024.09.02. 3 perc olvasás

Interjú

A hazai futárszolgálat, amit a Barátok Közt inspirált és a nagy nemzetközi szereplőkkel is felveszi a versenyt

Támogatott tartalom

A hazai futárszolgálat, amit a Barátok Közt inspirált és a nagy nemzetközi szereplőkkel is felveszi a versenyt

Támogatott tartalom

2024.08.15. 3 perc olvasás

business

Így viseld nyáron a fehér szoknyát, hogy stílusos legyen

Így viseld nyáron a fehér szoknyát, hogy stílusos legyen

2024.06.20. 1 perc olvasás

ÖRÖK KLASSZIKUS

Armie Hammer megdöbbentő őszinteséggel beszélt a kannibalizmusról és a karrierje végéről egy friss interjúban

Armie Hammer megdöbbentő őszinteséggel beszélt a kannibalizmusról és a karrierje végéről egy friss interjúban

2024.06.17. 2 perc olvasás

INTERJÚ

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves