Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

Tanzánia rettegő albínói

2016. április 21.

2 perc olvasás

albínó gyerekek májusi elle riport tanzánia
Tanzánia rettegő albínói

Számkivetett sors Afrikában


Nem Mwanza a legbarátságosabb város, ahol életemben megfordultam, de bízom benne, hogy a helyiek pár napon belül megbékélnek a fehér bőrű nyugati nő látványával. Egyébként azt tapasztalom, hogy ahogyan egyre beljebb haladok Tanzánia eldugottabb területeire, elhagyva a jól ismert turistaútvonalakat, a tájakkal együtt az emberek is érezhetően megváltoznak, zárkózottá, sőt néhol ellenségessé válnak. Miután megszerzem a település talán legjobb szállodai szobáját, megpróbálom felvenni a kapcsolatot az Ukerewe Albínó Közösség elnökével, Ramadhannal, és a feleségével. Már egy jó hónapja egyszerre több szálon is elindultam, hogy találkozhassak a Tanzániai Albínók Szövetsége helyi képviseletének vezetőjével, de eddig minden próbálkozásom kudarcba fulladt.


Egy gyerek = 75 ezer dollár

Mwanza több mint 700 ezer lakosa ellenére álmos kisvárosra emlékeztet, ahol a halászok egy része még most is elhiszi, hogy ha albínóhajat fon a hálójába, másnap élete fogásával térhet majd haza. Csak itt hozzávetőlegesen kétezer kuruzsló tevékenykedik, akik közül sokan albínótestrészek beszerzésére ösztönzik pácienseiket. Tanzániában és Afrika egyes távoli tájain ugyanis az albínók testrészei az orvoslásnak nevezett törzsi varázslás fontos kellékei, különféle mágikus főzetek elhagyhatatlan adalékai. Az itt praktizáló befolyásos boszorkánydoktorok szerint különösen az illetők karja, az ujjaik, de akár az orruk, a fülük és hajuk is csodás gyógyító erővel bír, és szerencsét, gazdagságot hoz.
Bőrrák fenyegeti őket

Három óra hajókázás és politizálás után végre kikötünk Ukerewe pálmafás szigetén, ahol egy 75 fős albínó közösség él. Mivel a gyilkosságok egyik központja Mwanza és környéke volt, a potenciális áldozatok a szigetet találták a legközelebbi olyan zárt területnek, ahol úgy vélték, a gyilkosok nehezen tudnának csak úgy eliszkolni.

A cikk folytatását elolvashatjátok az ELLE magazin májusi számában!

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

3 férfi parfüm, amiből a legtöbbet adják el a világon
1

3 férfi parfüm, amiből a legtöbbet adják el a világon

2023.03.05. 2 perc olvasás

3 férfi parfüm, amiből a legtöbbet adják el a világon

A frizura, ami teljesen tönkreteszi a hajat a fodrászok szerint
2

A frizura, ami teljesen tönkreteszi a hajat a fodrászok szerint

2023.07.08. 3 perc olvasás

A frizura, ami teljesen tönkreteszi a hajat a fodrászok szerint

Ezt a 10 parfümöt imádják a legjobban a nők a világon
3

Ezt a 10 parfümöt imádják a legjobban a nők a világon

2022.09.23. 3 perc olvasás

Ezt a 10 parfümöt imádják a legjobban a nők a világon

Visszajött a divatba az egyik legkellemetlenebb hajszín
4

Visszajött a divatba az egyik legkellemetlenebb hajszín

2022.07.13. 3 perc olvasás

Visszajött a divatba az egyik legkellemetlenebb hajszín

A hajszín, ami minden nőt fiatalít a fodrászok szerint
5

A hajszín, ami minden nőt fiatalít a fodrászok szerint

2024.02.24. 3 perc olvasás

A hajszín, ami minden nőt fiatalít a fodrászok szerint

Kiderült, hogy mi a világ 3 legtöbbet eladott parfümje
6

Kiderült, hogy mi a világ 3 legtöbbet eladott parfümje

2023.01.21. 3 perc olvasás

Kiderült, hogy mi a világ 3 legtöbbet eladott parfümje

Kiderült, hogy nézne ki a Kardashian-család plasztikai műtétek nélkül
7

Kiderült, hogy nézne ki a Kardashian-család plasztikai műtétek nélkül

2022.10.13. 1 perc olvasás

Kiderült, hogy nézne ki a Kardashian-család plasztikai műtétek nélkül

Ez az újfajta francia manikűr lesz 2023 slágere
8

Ez az újfajta francia manikűr lesz 2023 slágere

2023.02.07. 1 perc olvasás

Ez az újfajta francia manikűr lesz 2023 slágere

Ezek is érdekelhetnek

„Az életünk kiterjesztett festészet” - Soós Nórával és Győri Mártonnal beszélgetett a TG

Támogatott tartalom

„Az életünk kiterjesztett festészet” - Soós Nórával és Győri Mártonnal beszélgetett a TG

Támogatott tartalom

2023.09.18. 14 perc olvasás

„Idővel rájöttem, hogy értékelnem kell azt, amit elértem” - interjú Cseh Lacival

Támogatott tartalom

„Idővel rájöttem, hogy értékelnem kell azt, amit elértem” - interjú Cseh Lacival

Támogatott tartalom

2023.07.10. 13 perc olvasás

„Egy drag queen az egész LMBTQ+ társadalmat képviseli”

„Egy drag queen az egész LMBTQ+ társadalmat képviseli”

2021.07.21. 10 perc olvasás

Riport

Ezek ma a roma nők legnagyobb problémái

Ezek ma a roma nők legnagyobb problémái

2019.04.08. 13 perc olvasás

Kuba: egy ország kinyílik

Kuba: egy ország kinyílik

2015.05.23. 5 perc olvasás

"A nehéz sorsú emberek alázatra tanítanak"

"A nehéz sorsú emberek alázatra tanítanak"

2015.05.11. 4 perc olvasás

Karcsúság mindenáron

Karcsúság mindenáron

2015.04.21. 8 perc olvasás

A titkos háború hagyatéka Laoszban

A titkos háború hagyatéka Laoszban

2015.04.21. 4 perc olvasás

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves