„Idővel rájöttem, hogy értékelnem kell azt, amit elértem” - interjú Cseh Lacival

Csaknem két év telt el azóta, hogy a magyar úszósport egyik legkiemelkedőbb alakja abbahagyta aktív pályafutását. Azóta sokan és sokat beszéltek róla. Ő maga is számos interjút adott. Vajon hogyan alakul az ember élete, ha egy nap úgy mászik ki a medencéből, hogy tudja, nem versenyzik többet? Cseh László meghatározó gyermekkori emlékeiről, a flow-élményről, hősökről és arról, miért vagyunk kegyetlenek velük szemben.

Az interjú a Tectona Grandis Kertberendezés által támogatott együttműködésben készült.

A cikket Tóth Olivér írta. 

Bár az elmúlt években megszámlálhatatlan interjút adtál, mégis nagyon keveset tudunk Cseh Lászlóról, a magánemberről. Pontosabban egy eszményi sporthős képe rajzolódik ki előttünk. Valóban ilyen eszményi sportoló, férj és apa vagy, vagy mindezt a profi láttatja így, ahogy a rajongói látni szeretnék?

Az, hogy jó eredményeket értem el a sportpályafutásom során, felelősséggel jár. Mindig is sokkal inkább szerettem volna egyfajta példát mutatni az embereknek, mintsem eszményi képet festeni magamról a médiában. A mai napig igyekszem a hétköznapokban is jobban odafigyelni bizonyos dolgokra. Például nem parkolok szabálytalanul, és nem járom a pesti éjszakát sem, mert ezt a fajta életvitelt nem tartom követendőnek. Férjként és apaként pedig még csak próbálok felnőni a feladathoz.

Beismered a hibáidat?

A hibák az emberi természethez tartoznak. Azokat felismerni és elfogadni sokkal nagyobb erény, mint ignorálni a létezésüket. Lehet, sőt szabad is hibázni, mert ezek világítanak rá arra, hogy valamit nem jól csinálunk. Érzékeny ember vagyok, nagyon hamar elveszítem a fejem, adott esetben túlzott reakciót adok.

A népszerűségedhez hozzájárulhatott a pályafutásod menetén és a médián túl a személyiséged is. Az építészek úgy tartják, az emberek sokszor elfelejtik, hogy egy otthon valójában egy portré, egy önarckép is. Mit árul el rólad a sajátod?

Remélem, hogy a házunk a kerttel együtt azt az érzetet sugallja, amit mindennap megtapasztalunk a családommal, hogy szép, szeretetteljes és harmonikus életet élünk.

Régóta tudtam, hogy Halásztelken szeretnék letelepedni. Ebben a városban születtem, itt éltem gyerekként egy néhány utcával arrébb lévő házban, ahol körülvettek azok a dolgok, amiket szerettem, ami az én birodalmam volt. Édesanyám szülei is Halásztelken éltek. Miután megismerkedtek a szüleim, nem is volt kérdés, hogy édesapám is ide költözik.

Alapvetően nem ragaszkodom a tárgyakhoz. Nincsenek antik, valamely családtagunktól megörökölt bútoraink sem. A feleségemmel mindkettőnk számára az a fontos, hogy az élményeket halmozzuk, és ne a materiális javakat.

A házunk minden négyzetcentiméterét egy építésszel együtt terveztük és alakítottuk ki. Azt hiszem, mind kényelmi, mind fenntarthatósági szempontból kihoztuk a maximumot. Később született meg az az ötletünk, hogy legyen kerti tavunk is. Szerettünk volna egy hangulatos, keleti stílusú kertet kialakítani, ezért ciprusokat és japán cseresznyefát is ültettünk, de időközben a kinti tér stílusa sokkal közelebb került a házéhoz, így ma már inkább modernnek mondanám.

Jó érzés kimondani, hogy ez a mi birodalmunk, ahol teljesen ki tudunk kapcsolódni.

Azt hittem, elsők között fogod említeni az érmeket, a különböző sportrelikviákat.

Természetesen azok is helyet kaptak, az étkezőben egy vitrinben tartom őket. Az viszont igaz, hogy nem nekem, hanem a feleségemnek jutott eszébe elhelyezni őket.

Milyen emlékek elevenednek meg benned, amikor gyermekkorod jellegzetes eseményeit kell felidézned?

Az első dolog, ami eszembe jut, hogy nyaranta nagyon sokat bicikliztem. Imádtam mindenféle cél nélkül tekerni. Nincs testvérem, így hamar megszoktam a magányt. Akár egyedül is nekivágtam az útnak, akár a Duna partjára.

Sokat látogattam a nagyszüleim kertjét is. Néha még azt is megengedték, hogy segítsek nekik zöldséget és gyümölcsöt csomagolni a kerti fóliasátrukban. Talán ezek azok a gyermekkori emlékek, amelyek miatt közelebb áll hozzám a természetes környezet, mint a városi.

A mamám mindig rengeteg ételt főzött, ez ma sincs másképp. A rántott hús és a sütemények elkészítésében nagyon otthon van.

Amíg édesapád a sportpályafutásod egyengette, édesanyád a családi élelmiszerboltot vezette. Mit tanultál tőlük?

Édesanyám több mint negyven éve dolgozik a boltban. Látom, hogy már végesek az energiái. A fanatizmusom, a végtelen kitartásom tőle örököltem. Soha nem hallottam tőle, hogy fáradt lenne, hogy nincs kedve kinyitni. Vélhetően a szüleitől örökölte a hozzáállását, akik zöldségtermesztőként ugyancsak megfogták a munkát. Akár úgy is alakulhatott volna az életem, hogy átveszem a szerepét, de ez soha fel sem merült bennem. Láttam, hogy mennyire nehéz az, amit csinál. Reggeltől estig állni egy pult mögött, kiszolgálni az embereket, majd miután bezár, elmenni a piacra, hogy holnap is legyen áru, amelyet eladhat. Ez sokkal megterhelőbb, mint az úszás, ami viszonylag védett közeg.

Négy és fél évesen kezdtél el úszni. Rögtön magával ragadott a sport?

Első perctől kezdve szenvedélyesen szerettem csinálni. Nem érdekelt, hogy hideg a víz, vagy az, hogy korán kellett kelni, egyszerűen imádtam. Egerszegi Krisztina ugyanabban az uszodában edzett, ahova én is jártam. Folyamatosan hallottunk az egyre szebb eredményeiről, ami nagy hatással volt rám. Huszonkét évesen mégis abbahagyta a sportot. Ennek nem így kellett volna alakulnia. Sokat elmond, amikor egy ember, aki sikert sikerre halmozott egy adott területen, miután befejezte az aktív pályafutását, soha többet nem akar még a közelébe sem menni annak, ami előtte meghatározta az életét. Ezért is mesélek mostanában az átélt negatív élményeimről, a téves edzői módszerekről. Bár azt gondolom, az én generációm már kevesebb tehernek volt kitéve, de azért kaptunk mi is rendesen. Az edzőknek nagy felelősségük van abban, hogy megfelelő közeget teremtsenek, és a kritikus pillanatokon átsegítsék a versenyzőket. Ehelyett jellemzően túlzó elvárásokat fogalmaznak meg, és a napi szintű rossz behatások nagymértékben hozzájárulnak ahhoz, hogy egy versenyző kiégjen. Nekem 2012-ben mondták először, hogy vannak problémáim.

Mit éreztél?

Nehéz megfogalmaznom. Könnyen belevesztem a szürkeségbe, amit csak utólag látok, akkor inkább csak éreztem, hogy valami nem stimmel. Tudtam, hogy lehetnék jobb annál, mint amilyen eredményeim voltak, de azt már nem ismertem fel, hogy az a közeg, amiben edzek, nem megfelelő számomra. Amikor eljutottam oda, hogy edzőt váltottam, hirtelen megváltozott körülöttem a világ.

Mi motivált?

Az olimpiai bajnoki cím megszerzése. A szurkolóktól kezdve az edzőkön át a sportvezetőkig mindenki azt sulykolta belém, hogy akkor vagyok valaki, ha olimpiai bajnok leszek. Sokan gondolták úgy, hogy ha „csak” ezüst- vagy bronzérmet nyerek, akkor valójában kikaptam, és nem vagyok más, mint vesztes. Miközben a nyolcadik vagy a tizenhatodik helyért is éppen annyit kell készülnünk, mint annak, aki végül felléphet a dobogó legfelső fokára. Bekerülni a magyar csapatba, kijutni az olimpiára nagy teljesítmény, mégis legyintünk…

Kegyetlenek vagyunk a hőseinkkel szemben.

2017 után gyakorlatilag elfelejtettem úszni. Kiégtem. Ebben az évben rendezte Budapest a világbajnokságot, én pedig már a felkészülés során éreztem, hogy nem minden klappol. Szívem szerint kihagytam volna a versenyeket, de pontosan tudtam, hogy ezt nem tehetem meg a magyar szurkolókkal, ezért összekapartam magam, és igyekeztem minden mentális energiám befektetni, amit teljesen el is használtam.

Még hiányzik az az olimpiai aranyérem?

Az egész pályafutásom során a következő verseny foglalkoztatott, és soha nem vetettem számot az eredményeimmel. Idővel rájöttem, hogy értékelnem kell azt, amit elértem. Ma már azt mondom, akkor sem állt volna be nagy változás az életemben, ha megnyerem az olimpiai aranyat. Talán annyi, hogy könnyebb lenne kimondanom, hogy olimpiai bajnok vagyok, mint azt, hogy olimpiai ezüst- és bronzérmes.

Milyen ma a viszonyod az úszással?

A mai napig imádom. Sokan gondolhatnák, hogy akkor biztosan edző leszek, de erre nem vágyom. Szerintem az sokkal nehezebb szerep, mint a versenyzés. Ráadásul akkor reggelente ugyanúgy kelhetnék korán, és járhatnék versenyekre hétvégén is, ahogy azt eddig tettem. Cseréljem le az életem ugyanarra? Amikor uszodában vagyok, úszni és versenyezni szeretek.

Mit mondanál a lányodnak, ha egy nap azzal állna elő, hogy szeretne úszó lenni?

Elmondanám neki, hogy nagyon kemény fába vágja a fejszéjét. Sok lemondással és nehézséggel kell számolnia, ami mentálisan is megerőltető lesz számára. Ezzel együtt, ha azt látnám rajta, hogy eltökélt, minden segítséget megadnék neki, ahogy az én szüleim is mindenben támogattak. Engem is apám vitt le a medencéhez először, bár nem ő tanított meg úszni. Szerintem nem is lett volna optimális. Ahogy az sem, ha egy szülő edzi a gyerekét. Ehelyett annak a kezébe adott, akiről azt gondolta, hogy a legjobbat hozhatja ki belőlem. Én is így szeretnék eljárni a lányom esetében.

Mikor és hogyan változott az életedben az énidő fontossága?

Bizonyos értelemben egész életemben egyedül voltam. A medencében is, ahol úszás közben sokat tudtam gondolkodni az engem aktuálisan foglalkoztató kérdéseken. Muszáj is volt kicsit eltávolítani magam attól, ami körülvett. Ez is egyfajta kikapcsolódást jelentett. Amikor volt rá lehetőségem, elmentem horgászni, és csak figyeltem, van-e kapás. Ma sem igénylem feltétlenül a társaságot. Persze a lányom születésével minden megváltozott, a teljes elvonulás háttérbe szorult. A feleségemmel azon igyekszünk, hogy a lányom a lehető legjobban érezze magát, és ennek sokszor nagyon nehéz megfelelni. Már most azon aggódom, hogyan tudom majd átadni neki azt a szemléletet, ahogy élem az életem.

Csíkszentmihályi Mihály a hetvenes években írta le az ún. flow-élményt, az alkotói szenvedélyt. Szerinte a flow egy olyan állapotot jelent, amikor az ember teljesen elmélyül abban a tevékenységben, amit csinál. Az úszás során átélted ezt az élményt?

Sokszor edzettem olyan intenzíven, hogy közben teljesen kikapcsolt az agyam, azt sem tudtam, hányadik hossznál tartottam. Ettől függetlenül ezt nem nevezném flow-élménynek. Verseny közben pedig annyi mindenre kellett figyelnem, hogy nem értem el ezt az elmélyült állapotot. Nem tudom, mi lenne az a tevékenység, ami segítene nekem eljutni idáig. Talán ha asztalosnak állnék, és miközben faragnám a bútor díszítőelemeit, egyszer csak azt venném észre, hogy kész van. Félreértés ne essék, nincs ilyen ambícióm, fogalmam sincs, mihez kezdek a jövőben, de szeretek ezzel kapcsolatos videókat nézni. Ha csinálok valamit, nem azért teszem, hogy túlessek rajta, hanem azért, hogy megéljem minden pillanatát. Talán ez fontosabb is, mint átélni a flow-t.

Minden időszaknak megvannak a maga hősei… Ahogy távolodik a visszavonulás időpontja, egyre gyakrabban előfordul majd, hogy civilben nem ismernek fel. Felkészültél rá?

Mindig azt mondtam magamnak, hogy addig úszom, amíg élvezem, amíg az élen lehetek. Soha nem akartam a futottak még kategóriában sportolni. Menet közben nem tudtam, mikor van az abszolút csúcs, ahonnan értelemszerűen már csak lefelé vezet az út. A legutolsó pillanatban tudatosult bennem, hogy itt a vége. A tokiói olimpiára való felkészülésem utolsó éve már ebben a tudatban telt. A döntőbeli úszásommal, kétszáz méter vegyesen, és az elért hetedik hellyel fejeztem be az úszópályafutásom. A medencéből úgy másztam ki, hogy tudtam, nem versenyzem többet. A családom és egy szakember segített átjutni ezen az időszakon. Megható érzés volt, de tudtam, hogy nem dől össze a világ.

Hiányzik?

A versenyzés hangulata, a megmérettetés igen. Beugrani a medencébe, és azt érezni, jó vagyok, vagy legalábbis mindent megtettem, hogy az legyek. Ami nem hiányzik, hogy hajnalban lemenjek edzeni, este pedig hullafáradtan érkezzek haza. Szerencsém volt, hogy nem az élet kényszerített arra, hogy befejezzem az aktív pályafutásomat, hanem én köszönhettem el. Úgy, ahogy szerettem volna. Jó érzésekkel…

Hogyan tudtál új életet kezdeni?

Más életet élek, mint előtte, de majdnem minden számomra fontos dolgot megkapok a családomtól. A pillanatnyi sikerélményt nem tudják pótolni, de már nem is feltétlenül igénylem.

Ha csak egyetlen címet tarthatnál meg azok közül, amiket a sportpályafutásod során felhalmoztál, melyiket választanád?

Rengeteget edzettem azokért az eredményeimért, amelyekre büszke vagyok, de azokra is sokat készültem, amelyek végül nem sikerültek jól. Soha nem érdekelt, hány érmem van a vitrinben, önmagukban már nem is jelentenek sokat. Lehet, hogy ez gond, és át kellene néznem őket, számot kellene vetni. Választani nem tudok, az biztos.

Ha majd egyszer, sokára megkérdezik, kicsoda Cseh László, hogyan fogsz válaszolni?

A sport mindig jelen lesz az életemben. Most még a lustaság erősebb bennem, mint az egészséges életmódra való törekvés. Remélem, hogy olyan sportember maradok, akinek volt egy úszókarrierje, de a hétköznapokban is megtalálta önmagát, a szenvedélyét.

A cikket a  Tectona Grandis Kertberendezési márka támogatta.