Egy magazin történetét nemcsak a címlapok és emlékezetes cikkek teszik ki, hanem azok az emberek is, akik évről évre beleteszik a tudásukat, tapasztalatukat és szenvedélyüket. A 25 éves magyar ELLE különösen sokat köszönhet azoknak a kollégáknak, akik hosszú ideje dolgoznak azon, hogy minden lapszám igényes, izgalmas és tartalmas legyen.
Csík Melinda divatigazgató, Kassai Mónika szépségszerkesztő és Vida Ferenc felelős szerkesztő munkája sokszor jóval túlmutat azon, amit az olvasó végül a kész magazinban lát. Most ők mesélnek arról, mit adott nekik az ELLE, és mi mindent adtak ők a magazinnak.

Meli közel 12 éve dolgozik az ELLE-nél, de a divat már jóval korábban kijelölte számára az irányt. Ötéves kora óta rajzol, tízévesen pedig már tudta, hogy ezen a területen szeretne dolgozni. Tanult külföldön, Firenzében junior dizájnerként is szerzett tapasztalatot, majd stylistként, jelmeztervezőként és a divat-PR területén is dolgozott. Mire az ELLE-hez került, a szakma számos oldalát ismerte, a magazinkészítés mégis új terep volt számára.
Divatszerkesztőként rögtön a mély vízben találta magát. Első munkái között volt egy Palvin Barbara-címlap – Barbival akkor dolgozott együtt hetedszer. Ezt követte egy nemzetközi stábbal készült divatanyag, amelyben magyar tervezők kaptak egy-egy teljes oldalt. Az anyag olyan jól sikerült, hogy Melindát hamarosan Fashion Awardsra jelölték olyan szakemberek mellett, akik akkor már több mint egy évtizedes magazinos tapasztalattal rendelkeztek.
Senki nem mutatta meg, hogyan kell összeállítani egy divatbazárt, vagy egyáltalán hogyan működik a magazinkészítés, úgyhogy tényleg a mély vízbe ugrottam. A kezdeti évek nagyon meghatározóak voltak számomra, rengeteget tanultam, és sok energiát is fektettem a munkába.
Ez az energia nemcsak hosszú munkaórákat jelentett. Melinda sokat utazott, tapasztalatot gyűjtött és szakmai kapcsolatokat épített. Az egyik fontos mérföldkő New York volt: addig csak e-mailből ismert emberekkel három divatanyagot szervezett és készített el egyetlen hét alatt. Az ott elindult nemzetközi irány azóta a magazin divatanyagainak egyik meghatározó sajátosságává vált. Ma már külföldi fotósok és csapatok keresik meg azzal, hogy a magyar ELLE-nek szeretnének dolgozni, a hazai divatanyagokat pedig egyre több nemzetközi kiadás is átveszi.
Lengyelország, Japán, Korea, Csehország, Belgium és Norvégia
– büszkén sorolja Melinda, hány országba jutottak már el a munkáik. Különösen sokat jelent neki, amikor a magyar magazin anyagai a világ mintegy hatvan ELLE-kiadása között is a legjobbak közé kerülnek.
A látványos fotók mögött azonban rengeteg olyan munka van, amelyből az olvasó szinte semmit sem lát. Egyetlen táska megszerzése akár tizennyolc e-mailt, egyeztetéseket és szerződéseket jelenthet. Melinda moodboardokat készít, ruhákat gyűjt, külföldi márkákkal tárgyal, képeket válogat, szerkeszt és ír, miközben arra is ügyel, hogy minden kölcsönkapott, fotózásra szánt ruhadarab tökéletes állapotban kerüljön vissza a boltba. A divatigazgató elnevezés ezért pontos az ő esetében – hiszen ebben egyszerre van jelen a divatszerkesztő, a képszerkesztő és a kreatív irányító munkája is.
Ezt a szakmát csak teljes odaadással lehet csinálni. Bele kell tenni az időt, az energiát, mert csak így születhet meg az a minőség, amit szeretnél.
Talán éppen ez a szenvedély magyarázza, hogy ennyi év, számtalan fotózás, kiadóváltás és újrakezdés után is ugyanazzal a lendülettel dolgozik. A végeredmény pedig ott van minden divatanyagban – egy olyan vizuális világban, amelynek minőségére ma már jóval Magyarország határain túl is felfigyelnek.
Mónika története az ELLE-lel 2008 őszén kezdődött, amikor szépségszerkesztőként csatlakozott a magazinhoz. Korábban egy multinacionális szépségipari cégnél dolgozott PR- és marketingterületen, majd publikálni kezdett, végül egy online magazintól érkezett az ELLE-hez. Még az alapító főszerkesztő, Vass Virág vette fel – Mónika pedig úgy érezte, egy olyan álma vált valóra, amelyről korábban álmodni sem mert.
Az amerikai multi merev szigorából egy vibráló, az idő fogalmát újraértelmező szellemi műhelybe csöppentem. Ráébredtem, hogy mindig is ezt akartam csinálni.
Az azóta eltelt 18 év – egy hosszabb megszakítással, majd 2019-es visszatéréssel – szinte filmszerű történetek sorát hozta neki az ELLE. Az egyik legemlékezetesebb egy toszkánai sajtóút volt, amikor Massimo Ferragamo családi birtokán vendégeskedett. Régi kőházakból kialakított vendégházak, végtelenbe futó medence, csodálatos táj… Szabadon járhattak a házban, kérdezhettek a családról és a Ferragamo történetéről. A látogatás a luxusa ellenére meghökkentően személyes és közvetlen maradt.
Hasonló közvetlenséget tapasztalt Olivier Baussannal, a L’Occitane alapítójával és Heidi Klum szupermodellel való találkozásakor is.
Minél nagyobb vagy híresebb valaki, annál természetesebb, és annál kevésbé játssza meg magát.
És ott volt Párizs is! Egy Thierry Mugler-illat bemutatóján a Szajnán álló hajón rendezték a fogadást, szemben a kivilágított Eiffel-toronnyal. A molekuláris büfé akkor még olyan újdonságnak számított, hogy Mónika és kolléganője tanácstalanul nézték a különös, gőzölgő falatokat, majd arra jutottak: ha mások megeszik, valószínűleg ők is túlélik. „Hát ilyen csodálatos életem volt” – foglalja össze az elmúlt éveket.
De nemcsak a külföldi utakból maradtak emlékezetes történetei. Egyszer a szerkesztőség tagjai különböző főzőiskolákat teszteltek, az anyaghoz pedig közös fotó készült. Csakhogy képtelenség volt olyan képet találni, amellyel mindenki meg volt elégedve. Végül digitálisan, egyenként cserélték ki a fejeket a fotón. Ez azért számít viccesnek és egyben nagy dolognak, mert akkoriban korántsem volt olyan gyors és egyszerű művelet, mint manapság.
Mónika optimizmusa és nyitottsága szinte ragadós, ő az, aki ösztönösen a jó dolgokra és az emberekre figyel. Mindig a megérzései után ment, és úgy érzi, azok nagyon jó helyekre vezették. Ahelyett, hogy folyamatosan önmagát elemezné, inkább arra figyel, hogyan szerezhet örömet másoknak.
A szakma iránti lelkesedése sem kopott meg az elmúlt évek alatt. A szépséget azért tartja megunhatatlannak, mert elképesztően összetett tudomány: anatómia, biológia és kémia találkozik benne, miközben folyamatosan fejlődnek a kozmetikai hatóanyagok és az esztétikai eljárások.
Nekem ez a szakma a lelkem szabadságát adta vissza. Nagyon szerencsésnek tartom magam, hogy nap mint nap azt csinálhatom, amit szeretek. Ennyi év után is alig várom, hogy leülhessek írni.
Feri 2019 decemberében lépett be először az ELLE szerkesztőségébe, ráadásul rögtön egy lapindító értekezlet kellős közepén találta magát. Besétált tizenpár nő közé, majd elmondta, milyen témákat látna szívesen a magazinban. Saját bevallása szerint azóta sem volt ennyire zavarban.
Az évek alatt persze ő is menthetetlenül „ELLE-es” lett: reggelente például már jóval többet gondolkodik azon, mit vegyen fel, és közben arra is egészen más rálátása lett, mennyi munka, figyelem és energia van mindabban, amit korábban talán természetesnek vett. Ahogy mondja, sejtette ugyan, hogy a szépségért tenni, sőt néha szenvedni is kell, de itt értette meg igazán, hogy a férfiaknak valójában fogalmuk sincs arról, mennyi mindent tesznek meg magukért – és részben értük – a nők. Szerinte pedig egyáltalán nem szégyen, ha ebben a férfiak is inspirálódnak tőlük.
Az ELLE-nél jöttem rá, hogy a férfiaknak valójában fogalmuk sincs arról, mennyi mindent tesznek meg magukért – és részben értünk – a nők.
Kedvenc címlapjai közül több is 2022-ből származik: a Keleti Ágival készült lapszám, a Komjádi uszodában fotózott Epres Panni címlapja, valamint az ELLE Gourmet decemberi különszáma Mautner Zsófival. Abszolút kedvencet azonban nehéz választania, mert általában mindig az éppen aktuális címlapot érzi a legközelebb magához.
A magazinnak köszönheti egyik legemlékezetesebb munkaútját is: Mádai Vivien főszerkesztő maga helyett küldte Los Angelesbe, hogy kipróbáljon egy Porsche 911-est – ezért az élményért örökké hálás lesz neki. Ha pedig választhatna valakit egy teljesen kötetlen, nem publikálásra szánt vacsorához, Palvin Barbarával ülne le. Meggyőződése, hogy rengeteg izgalmas történetet hallhatna tőle.
Feri a magazinnál töltött évek alatt nemcsak az öltözködéshez és a női világhoz került közelebb, hanem azt is megtapasztalta, hogyan változik egy női magazin szemlélete az idővel. Ha valamit biztosan maga mögött hagyna abból, amit 25 évvel ezelőtt még természetesen tanácsoltak a női magazinok, az minden lenne, amit a „szexi” jelzővel próbáltak eladni az olvasóknak.
Hogy mit jelent neki az ELLE? Ferinek ehhez nincs szüksége hosszú mondatokra, három szó tökéletesen összefoglalja:
Kreativitás. Energia. Lapzárta.
Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!