Láttad-e a boldogságot?

Három kérdés a boldogságról. Aki kérdez, és aki válaszol: Réz András

BOLDOG VAGY-E?

Nyilvánvaló, hogy mostanában boldognak lenni trendi. Élünk-halunk a pozitív pszichológiáért, borsópucolás közben flow-élményünk van, és ha valaki megkérdi, hogy vagyunk, földöntúli mosollyal arcunkon beszámolunk arról, hogyan találtuk meg az utat a boldogsághoz. Órákig beszélgetünk arról, hogy a jóga, a tarot, a kabbala, az ökonatúrbio, az NLP, a kulturális kreatívokhoz való tartozás, a transzperszonalitás, a csakrák tudománya vagy a meditáció vezet-e el gyorsabban a boldogsághoz. De ez nem baj, hiszen közben boldogok vagyunk.

A reklámokból is árad a boldogság, miközben magáról a termékről, szolgáltatásról egyre kevesebb szó esik. Egyik reklámcsalád boldogabb, mint a másik, és akkor még nem is szóltunk a boldog fiatalokról. A boldog öregekről. A boldog háziállatokról. És a halálra szánt boldogtalan kórokozókról.

„Minden ember boldog akar lenni, a szívünk előtt száll a kék madár” – ahogy Harangozó Teri énekelte 1966-ban. És most. A különbség csupán annyi, hogy negyvenhat esztendeje a boldogság csupán olyan spontán izé volt. Egyszer volt, másszor meg nem. Mostanság viszont tudatosan gyúrunk a boldogságra. Boldogságcsináló könyvek, hang- és képhordozók, kurzusok, utazásszervezők próbálnak hozzásegíteni bennünket az igényelt boldogságmennyiséghez. És alapjában véve ez rendben is lenne, hiszen a lélektan új ága, a pozitív pszichológia tudománya is hasonló dolgokon elmélkedik. (Egyik megteremtője és oszlopa Csíkszentmihályi Mihály.) Korábban ugyanis a pszichológia döntő módon a lelki betegségekkel foglalkozott. Másfél évtizede azonban azon kezdtek gondolkodni, mi lenne, ha a betegségek gyógyítása mellett arra is kiterjesztenék munkájukat, hogyan tehető teljesebbé az élet. Aztán valahogy úgy alakult, hogy a 21. század elejének nagy összevisszaságában egyre többen lettek azok, akik a világ megváltoztatása helyett önmaguk megváltoztatását választották. Tudományos vagy mágikus, spirituális alapokon. Hogy a tanult pesszimizmust tanult optimizmusra cseréljék.

Szóval árad a boldogság. Nehéz megérteni, miért nem vagyunk egy kicsit vidámabbak.

BOLDOGGÁ TESZ-E A NEVETÉS?

Boldognak lenni jó. Nevetni is jó. A kettő együtt nagyon jó. De például az, hogy min és hogyan nevetünk, nem boldogság-függő. Sokkal inkább függ a kultúráktól.

Kultúrája válogatja. Egyik sem jobb a másiknál. És bár nagyon lassan, de a kultúrák is változnak. Néha átjárnak egymásba, átvesznek-átadnak ezt-azt. A magyar kultúrában is más volt a humor a két világháború között, mint a kádárizmusban, vagy mint most.

De a nevetés mennyiségéből vagy minőségéből a boldogság nem számolható ki.  Egyebek között azért sem, mert a boldogság nagyon-nagyon személyes, individuális élmény. Amikor valaki megpróbálja elmesélni neked, miért boldog éppen, nem garantált, hogy téged is elborít a féktelen boldogság. A humor viszont közösség nélkül nem működik. Egyrészt, mert belőle fakad. Másrészt, mert a nevetés ragadós.

Ráadásul a humor melós dolog. Mert igaz ugyan, hogy könnyű nevetni a másik ember másságán, sutaságán, illetlenségén, de ez valójában nem is nevetés, hanem kinevetés. De az igazi nevetés mögött kemény agymunka áll. Meg kell értenünk furcsa ellentmondásokat, groteszk, abszurd helyzeteket, kétértelműségeket. Szóval a nevetés mindig felismerés is. Mi következik ebből? Ha valaki nem nevet a poénon, két fő oka lehet: vagy nem érti, vagy pedig érti, de nem szereti.

Mondjuk ki nyíltan: a humor fejnehéz. A boldogság meg olyan egy darabból való valami, amit nem érteni, hanem érezni kell. Ha magyarázni kezded, már el is illant. Jó, nem ironizálok. Talán csak azt próbálom megfejteni, miért tűntek el az igazi humoros reklámok, és miért helyezünk el egyre több smiley-t J a szövegekben. (Azért a smiley-t értem: ha másból nem is, ebből kiderül, hogy viccről van szó.)

LÁTTAD-E A BOLDOGSÁGOT?

Nyakunkon a boldogság. Vitathatatlanul. És ez így trendi. De amikor felmegyek a világhálóra, beleolvasok az újságokba, vagy bekapcsolom a tévét, a vékonyka boldogságmáz mögül nagyon durván acsarkodó boldogtalanságok törnek elő. Amiből az ember arra következtethet, hogy a boldogság nem más, mint egy igen kifinomult szabadidős tevékenység, amelyet az ember azon nyomban felfüggeszt, amint munkája vagy megszólalni valója akad.

Töredelmesen megvallom, nekem a boldogság – apróság.  Valami jó, amire nem számítottál. Egy ismerős illat. A fények sajátos állása. Lábadhoz dörgölőző macska. Frissen mosott párnahuzat. Az első málna. Cserépkályha, amint belépsz a hidegről. Egy harapás a friss sercliből. Egy jó szó. Amikor nagy pelyhekben hullni kezd a hó, amikor a velő kicuppan egy darabban a csontból, futó mosoly a liftben, vízbe csobbanás kánikulában, a lejtő tetejére érés, ahonnan már csak gurulnod kell. Egy régi szám, amelyre már nem is emlékeztél. A puha szattyánbőr érintése. Egy véletlenül előkerült fotó. Na, erre varrjanak gombot a lélekbúvárok!